Megváltozhat az univerzumról alkotott kép – karnyújtásnyira a Higgs-bozon

A tudományos kutatási verseny sajátos dolgot eredményezett: hétfőn az amerikai tudósok közölték, hogy ők is találtak Higgs-bozont. Azt mondták: a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az „isteni” részecske létére utaló eddigi legerősebb bizonyítékokat találták a tavaly szeptemberben leállított Tevatron-gyorsítón végzett ütköztetések „hulladékában” – jelentették be a nagy energiájú részecskefizikára szakosodott amerikai Fermilab kutatói. Hozzátették: a bizonyítottság azonban még mindig nem elég erős, hiszen más részecskék is produkálhatták a Higgs-bozon létének bizonyítékaként értékelt jelenségeket.

Genfben, az LHC összesen 27 km hosszú csövében protonnyalábokat ütköztetnek. A kutatók reményei szerint az ütközéskor keletkező „törmelékben” nyomára bukkanhatnak a részecskének. A Higgs-bozon meghatározása nagyon nehéz, ha azonban létezésére bizonyítékot találhatnánk, az segítene megérteni, hogy miért rendelkeznek az elemi részecskék tömeggel.

A CERN a nyár óta gyűjtött újabb hatalmas adatmennyiségre alapuló bejelentése szerint a Higgs-bozon lehetséges tömege az ATLAS detektor mérései szerint 116 GeV és 130 GeV között, míg a CMS detektor mérései szerint 115 GeV és 127 GeV között van.

Korábban az ATLAS és a CMS is gyűjtött olyan adatokat, amelyek alapján a Higgs 125 GeV környékén létezhet. Az új tömegtartomány ismeretében ez különösen izgalmas a fizikusok szerint, akik azonban óvatosak, és még nem beszélnek felfedezésről. Ehhez a tudományos közmegegyezés szerint további bizonyító erejű adatok szükségesek. A mostani bejelentés szerint a Higgs a 126 GeV tartományban található.

A részecskefizikusok jelenlegi ismeretei szerint a világegyetem, így benne az ember is kevés számú elemi részecskéből épül fel. – Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a részecskefizika Standard Modellje szerint a fizikai világ kvarkokból és leptonokból, valamint a közöttük ható erőkből áll, azt egyelőre nem tudják, honnan ered ezeknek az elemi részecskéknek a tömege. A fizikusok úgy gondolják, hogy az úgynevezett Higgs-bozon „ad” tömeget valamennyi részecskéknek.