Ezzel a tanmesével illusztrálta Marco Buschman, aki a Coaching Határok Nélkül programjának újabb vendégeként érkezett Hollandiából Magyarországra. A specialitása: miként lehet nem csupán egy emberrel foglalkozni coachként, hanem egyszerre egy egész csoporttal. Ez az irányzat egyre népszerűbb nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is olyan cégeknél különösen, ahol fontos, hogy egy közös célért dolgozó csoportok, teamek tagja minél jobban tudjanak együttműködni. Ennek is megvannak azok a módszerei, amelyeket az üzleti életben és a közéletben is alkalmaznak sokfelé.
Amikor egyszerre több embernek kell együttműködni, nagyon hasznos, ha sikerül ráébreszteni őket arra, hogy mindenkinek igaza van – részben. Jó, ha sikerül kialakítani köztük a bizalom légkörét. Nem egyszerű – de nem is lehetetlen.
Marco Buschman beszélt az egyik felmérésről, amelyet 200 munkahelyi csapat részvételével végeztek. Kiderült: csak tizedük gondolta úgy, hogy magas színvonalú a teljesítményük, 90 százalékuk úgy érzete, hogy a képességeik alatt teljesítenek.
Most, a pesti program alkalmával arra kérte a résztvevőket, idézzenek fel az emlékeikben olyan esetet, amikor nagyon jól tudtak együtt tevékenykedni egy csoporton belül. Mindenkinek volt ilyen élménye, és mindenki meg tudta találni azt a három legfontosabb jellemzőt, ami sikeressé tette. Ezeknek csak egy kisebb része volt a racionalitáshoz köthető olyan tulajdonság, mint a tapasztalat, vagy a tudás vagy a közös érdek. Sokkal többen találták fontosnak az érzelmi hatásokat, a tiszteletet, az elkötelezettséget, az együttérzést és a bizalmat.
Ugyanakkor a legjobban hátráltató erők, az apokalipszis négy lovasa – ahogy Buschman nevezete: a vádaskodás, a védekezés kényszere, az emberek közötti falak építése és a lenézés, megalázás. Ezek azok, amelyek minden jó emberi teljesítményt szét tudnak rombolni.
Ha sikerült egy-egy csoporton belül megtalálni az utat ahhoz, hogy a csapat tagjai tudjanak bízni egymásban, megsokszorozódhatnak az eredményeik.
Erre ott a helyszínen is lehetett nagyon érzékletes tapasztalatokat szerezni. Marco Buschman egyik kedvenc kísérlete, hogy egymással szemben álló öt-öt embernek egy két és fél méteres, vékony bambuszbotot úgy kell leengednie a földre, hogy csak a mutatóujjukon tarthatják meg, nem szabad egymáshoz érniük, sem más ujjal érinteni a botot. Szinte lehetetlennek tűnt a feladat. Nem is sikerült, és a csoport tagjai alaposan lehordták egymást, ki-ki temperamentuma szerint. Buschman akkor kérdezősködni kezdett, ki mit gondolt, érzett a feladat közben, kinek milyen gyakorlati megoldás jutott eszébe. Nagyon rövid idő alatt a társaság kitalált egy módszert, amelyben mindenki a maga feladatát csinálta, és bízott abban, hogy a többiek is tudják a dolgukat. A második kísérlet tökéletesen sikerült. Akik nemrég még veszekedtek, most elégedettek, nevetősek lettek.
Ők már megtanulták, melyik farkast kell etetni.
Aki többet szeretne megtudni a „Coaching határok nélkül” című programról, itt tájékozódhat.
