Mennyi is lehet az annyi? – Körvonalazódik a hamburgeradó

A kormány szándéka szerint az új adónemből származó bevételek az Egészségvédelmi Alapba kerülnének, ahonnan az egészséges táplálkozás előmozdítását, illetve népegészségügyi programokat finanszíroznának. Deklarált szándék, hogy a bevétel az egészségügyben maradjon, és ne a központi költségvetés forrásait növelje. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) alábbi elemzésében a tervezett egészségügyi termékadó-szabályozást és bevezetéséből származó bevétel becslését, illetve az érintett piaci szereplők jövőbeni alkalmazkodásainak lehetséges forgatókönyveit végezte el. Becslésünk szerint 20 milliárd forint körüli bevétel várható a népegészségügyi termékdíjból, amely alapvetően megegyezik a kormány által várt összeggel. Ugyanakkor a bevétel kapcsán kockázatot jelent a szereplők vártnál nagyobb mértékű és relatíve költségmentes alkalmazkodása, mivel számos termékcsoportnál az adó miatti jelentős drágulás a gyártókat és a fogyasztókat egyaránt arra ösztönzi, hogy kiváltsák a termékdíj-köteles élelmiszereket.  A termékdíj-bevétel sokkal inkább jelent majd az egészségügynek juttatott többletforrást – például a bérek emelése érdekében –, mint a népegészségügyi helyzet (például prevenció általi) javításának eszközét.

Az egészségügyi termékdíj-bevétel becslése

Az egészségügyi termékdíjból származó költségvetési bevétel becsléséhez ismerni kell az érintett termékcsoportok kiskereskedelemi forgalmát és annak mennyiségét. Arról nem állnak rendelkezésre információk, hogy a termékcsoportok pontosan mekkora részét kötelezik majd az adó megfizetésére, ezért bizonyos leegyszerűsítéssel kell élünk az adóalap forgalmának és mennyiségének meghatározásakor. Mivel az érintett élelmiszerek vásárolt mennyiségéről és értékéről szintén nincsenek információink 2010-ről, utóbbiakat úgy becsüljük meg, hogy a rendelkezésre álló bázisévek értékeit a KSH élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi forgalom érték- és volumenindexével megszorozzuk.[3] Az eljárást az indokolja, hogy a válság következtében az élelmiszerfogyasztás volumene jelentősen visszaesett.

A becslésnél feltétezzük, hogy az adót – áremelés formájában – teljes egészében áthárítják a vásárlókra. Egy szűkülő piacon, árérzékeny fogyasztók mellett viszont annál nehezebb árat emelni, minél nagyobb a kereskedők közötti verseny. Jóllehet, a gazdasági (élelmiszerpiaci) helyzet alapján nem kellene érdemi áthárítással számolni, illetve az értékhatárok fontossága miatt néhány termékcsoportnál (az üdítőknél, sós snackeknél vagy az energiaitaloknál) reálisan felmerülhet, hogy a gyártók csökkentett só-, cukor- és koffeintartalmú termékeket fognak kínálni és reklámozni, hogy a termékdíjat elkerüljék. A fogyasztó érdeke, hogy – különösen a fajlagosan magasabb termékdíjjal sújtott körben – az adóval nem érintett helyettesítő termékre váltson (például csökkentett cukortartalmú üdítőitalra).

A termékdíjhoz további alkalmazkodási lehetőséget jelenthet a nem legális termékek forgalmának emelkedése (például áfa-csalás formájában). Emellett az árdifferenciával arányosan erősödhet a magánimport, különösen az országhatár közelében élőknél. Mindezek alapján jelentősebben is csökkenhet a termékdíj bevezetéséből származó adóbevétel (az áfát is beleértve).[4]

Amennyiben az egy termékre kivetett forgalmi adót a gyártók valamilyen mértékben áthárítják a vásárlókra – azaz emelkedik a fogyasztói ár –, alapesetben csökkenni fog a termék iráni keresletet. Minél inkább létezik olcsóbb helyettesítő termék, annál inkább csökken az adóval sújtott termékek fogyasztása. Az könnyen belátható, hogy a szóban forgó cikkeknek vannak helyettesítői, és a szabályozás a gyártókat is ilyen típusú termék előállítására ösztönzi. Az áremelés hatására tehát akár jelentős fogyasztáscsökkenésre is lehet számítani a termékdíjas élelmiszereknél.

A nemzetközi irodalom kiterjedten vizsgálta, hogy az áremelések milyen hatással vannak a keresett mennyiségekre. Az Egyesült Államokban a termékdíjra kötelezett élelmiszereknél például empirikus vizsgálatok alapján –0,2 és –0,7 közé tették a sós snackek árrugalmasságát.[5] Az üdítőitaloknál ez a nemzetközi tanulmányok eredményeit összesítve –0,8 körül alakul.[6] Ahol a kis összegű forgalmi adók kiterjedt gyakorlatnak számítanak, ott általában azok valamilyen specifikus célt (például egészség- vagy környezetvédelem) szolgálnak. Az is valószínű, hogy minél kisebb mértékű az adó, annál inkább hajlandóak a gyártók lenyelni azt, megkímélve ezzel a fogyasztókat.

Az alábbi táblázat az érintett termékkör 2012-ben hatályos szabályozásának megfelelő termékdíj-bevételeket tartalmazza, különböző rugalmasságok alapján. Látható, hogy e rugalmasságok jelentős adóbevétel-kiesést jelenthetnek ahhoz az állapothoz képest, amikor a termelők és a fogyasztók nem reagálnak az adóra. Az energiaitalok vagy a sós snackek átlagos árát jelentősen növelheti a szabályozás, ennek hatására pedig a lakosság hasonló mértékben csökkentheti fogyasztását. Az üdítőitaloknál azonban ennél kisebb visszaesésre lehet számítani. Míg a termékcsoporton belüli fajlagosan drágább termékeknél az áremelés alig érezteti hatását, az olcsóbb kategóriák jelentősen drágulhatnak.

A 2011-ihez képest megemelt kulcsokkal a kormány jelentős, 15–20 milliárd forintos bevétellel számol jövőre.[7]  Ez becslésünk alapján konzervatív tervezésnek tűnik. A teljesüléssel kapcsolatban azonban a korábban bemutatottak szerint kockázatok merülnek fel, amelyhez hozzájárul a tervezéshez használt információs bázis pontatlansága és hiányossága is. A legnagyobb kockázatot a szereplők alkalmazkodása jelenti. A várható jelentős drágulás megváltoztathatja mind a gyártók, mind a fogyasztók magatartását, és így a rugalmasságok bőven 1 fölöttiek[8] is lehetnek (a gyártók versenyképes árú, nem termékdíj-köteles élelmiszereket kínálnak, a leendő termékdíjas élelmiszerek relatíve könnyen helyettesíthetőek). Számszerűsítve ez azt jelentheti, hogy az alkalmazkodás nélkül számított 30,6 milliárd forintos bevétel inkább 20 milliárdhoz lehet közelebb, akkor is, ha valamennyi áthárítást feltételezünk.[9] Nem számszerűsíthető kockázatot jelent a magánimport és az adóelkerülés, mint az alkalmazkodás további formái.

A bevétel elsősorban nem prevencióra kell

Amennyiben a kormány valóban a népegészségügyi helyzet javítására kívánja felhasználni az adóbevételt (például tájékoztató kampányokra, dotált egészséges élelmiszerekre, stb.), ahhoz a nemzetközi tapasztalatok alapján nem szükséges ekkora összeg. Egy kisebb mértékű adót ráadásul a gyártók és a fogyasztók is könnyebben elfogadnak. A nemzetközi tapasztalatok arra világítanak rá, hogy célszerű a bevételi terveket nem veszélyeztető mértékű áremeléssel élni, a befolyó pénzeket pedig valóban tájékoztatásra vagy egészségesebb élelmiszerek támogatására fordítani.[10]  Valószínűleg a bevételt illetően tehát nem a népegészségügyről van szó.

Az előbbiekkel szemben a népegészségügyi termékdíj Magyarországon vélhetően sokkal inkább jelent majd az egészségügynek juttatott többletforrást – például a bérek emelése érdekében[11] –, mint a népegészségügyi helyzet (például prevenció általi) javításának eszközét.