Ezek a korlátok az Obama által az idén elfogadott Clean Power Plan részei, és ez adja a gerincét az elnök által a párizsi klímacsúcsra tett csökkentési vállalásnak (26–28%-os csökkentés 2025-re).

Az új határozatot Obama megvétózhatja, úgyhogy az egésznek inkább retorikai jelentősége van, de ez sem lebecsülendő. Főleg, hogy a szenátusnak még egy további dobása lehet, hiszen megadályozhatja, hogy az Obama által a fejlődőknek igért 3 milliárd USD bekerüljön a következő költségvetésbe – enélkül pedig sok szegény fejlődő ország nem lesz hajlandó aláírni az új megállapodást.  

A Párizsban megszületendő megállapodás egyik fontos kérdése a jogi forma: ha jogilag kötelező egyezményt fogadnak el, akkor azt az USA Szenátusának is jóvá kéne hagynia, amire nincs esély. Ha az egyezmény jogilag nem kötelező, az a világ többi részén okozhat problémát a végrehajtással. Ez az „apróság” csak egy ízelítő abból, hogy miféle kínjai vannak a klímatárgyalóknak.

Persze ne gondolja senki se, hogy legalább itt, a klímatárgyaláson egyetértés honol. A csütörtök nagy sztorija az volt: Szaúd-Arábia és India megakadályozta, hogy a készülő egyezmény említést tegyen egy új ENSZ-tanulmányról, amely szerint lehet, hogy inkább 1,5°C-ban kéne meghatározni a hőmérséklet-növekedés megengedhető mértékét a mostani 2°C helyett. (Eddig kb.1°C fokos növekedést sikerült összehozni). A tanulmányból kiderült az, ami eddig is sejthető volt: a 2°C-os szint sok csendes-óceáni szigetet gyakorlatilag halálra ítél, és súlyos problémákat okoz pl. Bangladesben, ahol már most is évi kétszázezer ember válik hajléktalanná a tengerszint-emelkedés miatt. 

Bár több mint 100 ország (köztük Németország és Franciaország) is támogatta az ötletet, a szaúdiak és indiaiak valószínűleg úgy érezték, hogy a 2°C-os limit szigorítása kezelhetetlen terheket okozna a gazdaságuknak. (És valóban, a 1,5 nem könnyű, hiszen ehhez még 2020 előtt el kéne kezdődnie a globális kibocsátások csökkenésének.)

Azért jó dolgok is történnek. Tegnap a franciák és más fejlett országok 4 milliárd USD-t ajánlottak fel az afrikai Nagy Zöld Falra – ez az Altanti-óceántól a Vörös-tengerig tartó óriási erdősáv lenne, és az lenne a célja, hogy megállítsa a Szahara terjedését dél felé. Ez egy régi kezdeményezés, de most megint érdekessé vált. Miért? A menekültválság miatt. A Szaharától délre eső sávban (más néven Száhel-övezet) a következő ötven évben egyszerre várható sivatagosodás és népességrobbanás, és az is, hogy újabb éhező milliók indulnak útnak. A Nagy Fal talán késleltetni tudja ezt.

És ezt most kell elkezdeni! A minap egy Nigerből jött férfival beszélgettem, aki elmondta: régen a fővárosban tanuló falusi fiatalok még hoztak otthonról egy zsák búzát, vagy egy tyúkot, de ma már nincs mit vinni, akkora a szegénység, és az új generációk tömegesen hagyják el a sivatagosodás által tönkretett vidékeket.

Úgy látszik, a Semmi nem csak a Végtelen Történetben, hanem itt a Földön is egyre terjed.