Mi a magyar?

(Hardy Mihály jegyzete) Minden tapasztalat azt mutatja: a különböző népek békés keveredése, együttélése teljesen normális jelenség, a közösség javára válik. Kásler professzor legyen a talpán, aki fel tud mutatni 1000 év kárpát-medencei lét után egy genetikailag 100 százalékosan „tiszta magyar embert”. Még a gondolat is milyen bizarr!

Vajon elgondolkoztak-e már azon, hogy ugyan miféle ország képét mutatjuk, milyennek látszunk mi magyarok más országok polgárainak a szemében? És vajon mennyit változott ez a kép a múlt tíz évben?

Korántsem reprezentatív felmérésem szerint, a nagyon is sztereotip válasz nagyjából a tűzről pattant, bögyös-faros és igencsak szemrevaló leányokról; a mokány, zömök, bajuszos és fekete szemű legényekről szól, no meg a tüzes magyar borokról. Távolról sem arról, amilyennek láttatni szeretnénk saját magunkat és távolról sem olyannak, mint amilyenek valójában vagyunk.

Bár a magyaros vendégszeretet is beletartozik az állítólagos puszta-Piroska-pálinka PPP-konstrukciójába, azért ezt a képet némileg árnyalja a magunk köré font többszörös, szoros szögesdrótos kerítés és a többi létesítmény a déli határon. Ahol, egyes források szerint nem kevesebb, mint ötvenezer menekültet toloncoltak ki a magyar hatóságok. Teljesen jogsértő módon, erről már pecsétes papírunk is van a luxemburgi európai uniós bíróságtól. Ez az a határozat, amit kurucos hetykeséggel nem hajt végre a magyar kormány és makulátlan igazságügyi minisztere sem. Ez az, ami miatt most az uniós határrendészeti szervezet, a Frontex pakol és kivonul Magyarországról. Mert nem vagyunk méltók arra, hogy segítsenek nekünk, bármiben is.

Felvetődik a kérdés, hogy mi lett volna azzal a kétszázezer magyarral, aki 1956 után felkerekedett és Ausztria felé vette az irányt, ha a sógorok is visszazsuppolnak könyörtelenül mindenkit? Mi lett volna azokkal a lengyelekkel, akiket hazájuk lerohanása után, 1939-ben befogadott Magyarország? Igaz, a menekülő zsidókat akkor is sikerült a magyar államnak kizsuppolni a határon, egyenesen a német megszállás alatt lévő ukrajnai Kamenyec-Podolszkijba, a gettó és a kivégzés poklába. Hogy is van ez?

A legnagyobb pusztítás azonban az itthoni, magyar fejekben történik, ezt helyrehozni évtizedek munkája lesz. A 2015 óta folytatott kormánypropagandának köszönhetően már azok is utálják a menekülteket, akik soha életükben még külföldit is csak tévében láttak, nemhogy a való életben. Pedig minden tapasztalat azt mutatja: a különböző népek békés keveredése, együttélése teljesen normális jelenség, éppen a közösség javára válik. Kásler professzor legyen a talpán, aki fel tud mutatni 1000 év kárpát-medencei lét után egy genetikailag 100 százalékosan tiszta magyar embert. Még a gondolat is milyen bizarr!

Hiszen tudjuk: „…Anyám kún volt, az apám félig székely, / félig román, vagy tán egészen az…”

Ez, ugye, József Attila. A másik színmagyar költő, Petőfi Sándor, szlovák névvel született Petrovicsként, édesanyja Hrúz Mária is szlovák anyanyelvű volt.

Hát ennyit a ma esti magyarságkutatásról…