Mi legyen az áldemokratikus Magyarországgal és társaival?

Meghívják-e majd a magyarokat Bidenék a demokráciának szentelt nemzetközi csúcstalálkozóra? A választ most erre keressük, de előre jelzem, hogy azt ma még sajnos nem találjuk.

Az amerikai Demokrata Pártot szokás méltatni azért, mert a nemzetközi politikában előtérbe állítja, támogatja a liberális demokrácia ügyét, fellép az ennek ellentmondó, ezt gyengítő, vagy éppen megtagadó jelenségekkel szemben, szerte a világban. És szokás bírálni is ugyanezért, abban a megfogalmazásban, hogy igyekszik exportálni, ráerőltetni a nyugati értelemben vett demokratikus berendezkedést olyan országokra, ahol erre az eltérő hagyományok miatt nincs igazán igény, vagy legalábbis jobban figyelembe kellene venni a helyi sajátosságokat. A demokratáknak ez a tulajdonsága talán minden eddiginél világosabban megmutatkozik most, amikor hatalmas a kontraszt: Donald Trump sok mindennel törődött, de külföldi barátainak demokratikus pedigréjével a legkevésbé.

A Fehér Házba beköltözött Joe Biden egyik külpolitikai kampányígérete pedig az volt, hogy elnöksége első évében összehív egy globális demokrácia-csúcstalálkozót. Ennek az lenne a szerepe, hogy a hasonló gondolkodású vezetők nyilvánosan állást foglaljanak a Trump ideje alatt megerősödött autoriter és populista hullámmal szemben, amely Biden és munkatársai szerint veszélyezteti a nyugati politikai értékeket.

Erről a tervről szóló cikkében a The New York Times kiemeli a kétkedők Bidenhez intézett üzenetét: előbb gyógyítsd meg önmagadat. A lap szerzője – bizonyos Michael Crowley – megfogalmazása szerint az Egyesült Államok demokratikus rendszere legalábbis diszfunkcionális, „hacsak nem egészen eltörött”, és a külföldi versenytársak szerint Amerikának nem dolga, hogy kioktasson másokat. Az anomáliákra példaként utal a Trumpot támogató csőcselék Capitolium ellen intézett rohamára, a volt elnök ellen folyamatban levő második alkotmányos vádeljárásra, impeachmentre, illetve arra, hogy a republikánusok folyamatos kongresszusi obstrukcióra, vagyis Biden minden lépésének lehetőség szerinti akadályozására, minél későbbre halasztására készülnek. 

„Amerika már elvesztette azon jogát, hogy irányt szabjon másoknak” – jelentette ki a The New York Times szerint Konsztantyin Koszacsov, az orosz felsőház külügyi bizottságának az elnöke – mint ha az elmúlt száz évben akadt volna akár egyetlen olyan, hivatalban levő orosz politikus, aki nyilvánosan elismerte az Egyesült Államok ilyen jogát, ami Koszacsov szerint immár megszűnt. De idézi a lap Hua Csun-jing kínai külügyminisztériumi szóvivőnőt is, aki azt állította a minap, hogy az amerikaiak „a lelkük mélyén azt remélik, hogy úgy élhetnek majd, mint a kínaiak”.

A The New York Times úgy értesült, hogy az amerikai belviszályok nem rettentették el Bident a demokrácia-világtalálkozó tervétől. Azt valamikor ez év vége felé tartanák meg, de még nem tűzték ki az időpontját és a helyszínét.

Eközben azonban több elemző ellenvetésekkel él. James Goldgeier egyetemi professzor, aki a Clinton-kormányzatban nemzetbiztonsági területen szolgált, a Foreign Affairs hasábjain úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok „kétségkívül elveszítette hitelességét”, és az elnöknek inkább a hazai demokrácia ügyében kellene tanácskozást összehívnia, az igazságtalanságok és egyenlőtlenségek ellen, például a szavazati jogok, illetve a dezinformáció témájában. „Ha totális döntésképtelenség uralkodik a Capitoliumon, és nincs meg az a képességed, hogy elvégezd a teendőket az emberek életének a jobbítása érdekében, akkor nem sok erkölcsi tekintélyed marad” – figyelmeztetett Goldgeier.

Emma Ashford, az Atlanti Tanács rangidős tagja egy másik amerikai külpolitikai folyóiratnak, a Foreign Policynak írt cikkében azt kérdezte, miként terjesztheti a demokráciát az Egyesült Államok, ha maga is alig működőképes demokrácia. Ashford szerint a washingtoni külügyes elit ragaszkodik ahhoz a három évtizedes irányvonalhoz, hogy a világot Amerika képére kell átformálni, és túlságosan fásultak annak a belátásához, hogy időközben, 2020-ra mivé változott ez a kép.

A Biden-kormányzat tisztségviselői azonban – folytatódik a The New York Times cikke – azt mondják, hogy valójában nincs itt ellentmondás, az ilyesfajta bírálat hamis választási kényszert fogalmaz meg az ország erejének hazai megszilárdítása és nemzetközi helyzetének alakítása között. Jake Sullivan, az új nemzetbiztonsági tanácsadó – igaz, még tavaly augusztusban, jóval a november óta lezajlott események előtt, bár igazság szerint Donald Trump már akkor is a jól ismert Donald Trump volt –, szóval Sullivan azt hangsúlyozta: az Egyesült Államok nemzetközi elkötelezettségét tükröző hatékony stratégia azzal kezdődik, hogy „megerősítjük saját demokráciánkat és demokratikus intézményeinket”.

Tom Malinowski demokrata párt kongresszusi képviselő szerint a múlt hetek fejleményei éppenséggel azt bizonyították, hogy Amerika alapvető intézményeinek jó az ellenállóképessége, és igenis szükséges a demokrácia-csúcstalálkozó megrendezése.

A The New York Times cikke kitér arra, hogy a konferencia gondolatának kritikusai felteszik a kérdést, mi lesz azokkal a NATO-szövetségesekkel, így Törökországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal, amelyek látszólag demokráciák ugyan, de egyre autoriterebb gyakorlat jellemzi ezeket az országokat. Az egyik lehetséges válasz a lengyelek és a magyarok vonatkozásában a D-10-es csoport megteremtése: a tíz demokratikus entitás egyike nem valamelyik ország, hanem maga az Európai Unió lenne, amelybe végül is annak összes tagállama beleértendő.