Mick Jagger, a rock legnagyobb bohóca 70 éves

Anyakönyvezett nevén Michael Philip Jagger, az Egyesült Királyságban, Dartfordban született 1943.július 26-án. Eredetileg tanár, esetleg újságíró vagy politikus szeretett volna lenni, de a sors máshogyan akarta. 

Gyerekként, templomi kórusban énekelt. Középiskolás korában régi barátjával, Keith Richardsszel elhatározták, hogy zenélni fognak, miután zenei érdeklődésük azonos volt. Hamarosan megszületett a Rolling Stones, amelynek máig meghatározó arcai. A zenekar gyorsan felzárkózott a Beatles mellé a brit pop-rockpiacon. A Beatles lágyabb, poposabb zenéjével szemben a Rolling Stones a feketék zenéjét, a bluest választotta, erre a talajra épültek híres dalai. Jagger nemcsak énekesként, hanem filmszínészként is „beköszönt”, vagyonát dollárban százmilliókra becsülik.

Magánéletében meglehetősen „zűrös pasas”, nőfaló. Bianca Pérez de Macias és Jerry Hall hivatalosan felesége volt, ehhez jöttek a „szabálytalan” kapcsolatok. Négy anyától összesen hét gyermeke született, négy unokája is van már. Ismertebb „esetei”: Anita Pallenberg (Keith Richards későbbi felesége), az utóbbi években Magyarországon is járt Marianne Faithfull, Linda Ronstadt és Angelina Jolie. Jelenleg L’Wren Scott divattervezővel és énekessel él együtt. Jaggerről a bulvársajtó azt is híresztelte, hogy David Bowie brit énekessel élték az édes életet. Voltak drogos ügyei szép számmal, éppen ezért megértően nyilatkozik a nála fiatalabb zenészek – köztük Amy Winehouse – hasonló problémáiról.

Énekstílusa, színpadi produkciója, egyszerűen utánozhatatlan. Mint féktelen csikó rohangált keresztül-kasul a színpadon pár hete a Rolling Stones londoni koncertjén meg a Glastonbury fesztiválon. Sokan láthatták ugyanezt tőle Budapesten 2007-ben, 1995-ben, vagy a Rolling Stonesről készült Shine A Light című koncertfilmen. (Rendezője Martin Scorsese). Nagyon jól tartja magát, az arca kétségtelenül gyűrött már hosszú évek óta, de a ráncok (a nők szerint) csak növelték szexuális vonzerejét.

A Rolling Stones, így Jagger sem akarja még hintaszékben, pipázgatva tengetni öreg napjait, ezt bizonyítja, hogy zeneműkiadói szerződést írt alá a német BMG kiadóval, s további koncerteket is tervez. A banda több mint 200 millió lemezt adott el világszerte, több mint negyven turnét bonyolított le.

Jagger maga mindössze négy szólólemezt jelentetett meg, s a Rolling Stones egészéhez képest fogadtatása elmaradt a várakozástól. Szólóéveinek legjobbjaiból, kiadatlan dalaiból 2007-ben készült ötödik albuma. Tizenhét dala jelent meg kislemezeken, a Just Another Night és a Don’t Tear Me Up vezette az amerikai Billboard listáját.

Mick Jagger 14 filmben szerepelt, főszereplője volt a Ned Kelly, a Performance, az Alfie című filmeknek, társaival együtt számos koncertfilmben látható. Egyik legnevezetesebb közülük a Rolling Stones Rock and Roll Circus, John Lennon, a Who és mások közreműködésével.

A Rolling Stones rengeteg koncertjéből csak találomra lehet kiragadni egy-egy emlékezeteset: ilyen volt 1969-ben a Hyde Parkban, azután egy évvel később az altamonti fesztiválon. Szólóban lépett fel az 1985-i Live Aiden, ahol rockörténeti jelentőségű duettet produkált Tina Turnerrel. A fiatalabb előadók közül szerepelt Amy Winehouse-szal és Christina Aguilerával – mindkettőjükről jó a véleménye.

Könyvek is megörökítik pályafutását. Kitűnő volt az According To The Rolling Stones, valamint az „50” című fotó-összeállítás – mindkettő magyar fordításban, illetve képaláírásokkal is megjelent. A 2007-i budapesti koncertje kapcsán hazai kiadvány jelent meg az együttesről.

Hatvanadik születésnapjára II. Erzsébet angol királynő lovagi címet adományozott Mick Jaggernek.