Egy ember, aki fogalom és intézmény. Mindeközben vagy éppen ezért, természetesen: költő, énekes, dalszerző, a Sziget és a Bartók Plusz Operafesztivál alapítója. Ám saját nyilatkozata szerint NEM az idén lesz 50, 60 vagy 70 éves. Ő kortalan, és annak is (v)éli magát. Egyszerűen csak most érezte úgy, hogy eljött az újabb összegzés ideje.
A magyar kulturális élet meghatározó alakja nem szereti, ha címkézik. Ennek számos előnye van. Például az, hogy a legkülönfélébb embereket és közösségeket képes összehozni, melyből mindig merészen új dolgok születnek. Köztük ezernél több(!) dal, amelyet a Sziget-fesztiváltól a Bartók Plusz Operafesztiválon át maga, és mások számára írt. E kölcsönhatásokból újabb összhatás jön létre most, amit a művész Living-Loving ÉletHŰ címet viselő koncertjének nézői tapasztalhatnak meg mához egy hónapra, október 29-én a budapesti Erkel Színházban. Az, hogy az élethez hű-e Péter? Vagy önmagához? Nos, ez is kiderül majd akkor.
A koncert iránt máris nagyon élénk az érdeklődés, azért is, mert a legkülönfélébb műfajokat képviselő jeles fellépők teszik majd még izgalmasabbá az estét. Köztük Miklósa Erika, Szinetár Dóra, Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Jávori Ferenc Fegya, Tolcsvay László, Novák Péter, Menyhárt Jenő, a Baltazár Színház művészei és Darvas Ferenc, valamint az Angyalok Kara kórusa és a FreeVoice Vokál kerekítik teljessé ezt az unikális együttlétet.
A mai fiatalok közül már nem mindenki ismeri a 80-as évek legendás (tűrt vagy tiltott) slágereit, az URH, a Kontroll-Csoport, a Sziámi és az Európa Kiadó termésének legjavát. Számukra ez az újdonság erejével hathat.
A Müller Péter Sziámi és barátai által szervezett bulik mindig mások és kicsit mindig ugyanolyanok. Emlékezzünk csak az A38 hajón adott koncertre, vagy a szintén dupla Cohen magyarul hangversenyre a Budapesti Kongresszusi Központban és a Dohány utcai Zsinagógában, vagy éppen a Dürer kerti és a Kobuci-beli elszabadulásokra, netán a Katonában és a Madách Színházban átélt ülve vigadásokra…
A mostani játékos Living-Loving ÉletHŰ című koncert minőségi összegzésre törekszik.
Az esti a Krokodil Rock Kft. szervezi.