Két hónappal ezelőtt még csak a TechShow-n lehetett ismerkedni a szoftver prototípusával, mára viszont bárki számára elérhető. Vége az elszigetelt, munkahelyi „fülesezésnek”, kiderülhet, melyik zeneszámra indul be a munkahelyi gépezet. A házibulikból és a szórakozóhelyekről se kell csalódottan lelépni, hiszen a jelenlevő vendégek ízlése szerint alakulhat a hangulat. Május óta a kezdeményezés sikerrel bemutatkozott a Volt Fesztiválon, HitechPubon és más rendezvényeken is (GS1 mobil konferencia, Jutyubdiszkó, Mobilpiknik stb.). Mostantól a http://mixgar.com-on minden magyar zenekedvelő számára elérhető a demó változat, csak legyen a kezében okostelefon, vagy üljön számítógép előtt.

A használata rendkívül egyszerű: a bejelentkezés után a szoftver begyűjti a Facebook-on és Last.fm-en sokat hallgatott kedvenceket, majd listát készít. Az adott helyre (kávézó, iroda, balatoni nyaraló stb.) vonatkozóan összesíti a bejelentkezett használók kedvenceit, és máris kész a „demokratikus” zeneszámkínálat. A demokrácia nélkülözhetetlen eszköze, a szavazás finomítja a kedvencek között felállított rangsort. A szoftver demóváltozatával bárki ingyenesen létrehozhat saját közösségi zenehallgatási helyet.

A nemzetközi demóváltozat egy hét múlva jelenik meg. Az alkalmazás ma még ingyenes, szabadon tesztelhető, de a későbbiekben fizetni kell érte. A szerzői jogokra vonatkozó megállapodást a fejlesztők már aláírták az ARTISJUS-szal, továbbá a kiadói jogokra vonatkozó szerződéskötés is folyamatban van a MAHASZ-szal. Az aláírást követően mintegy országban lesz legálisan elérhető a szolgáltatás, lefedve Európa, Észak-Amerika, Ausztrália és Ázsia jórészét.

A szolgáltatás megalkotója egy magyar szoftverfejlesztő csapat, a Digital Natives. Tagjai a többi között a beszédfelismerővel támogatott mindroom híradókereső szolgáltatást is fejlesztik.

A Mixgar ötlete egy házon belüli probléma megoldásából született: együtt akartak zenét hallgatni, de a kábel csak az elektro-technót kedvelő kollégáig ért el. Ha rövid a kábeled, toldd meg egy ötlettel…

Az üzleti modell alapján a szolgáltatás akár néhány euróért használható majd például házibuliban, mi több, Sziget méretű fesztivál, nagy étteremlánc igényeit is képes kiszolgálni.