„Molnár Ferenca színházi világsikerek krónikájában jelentősebb helyet vívott ki magának, mint rajta kívül az egész magyar drámairodalom együttvéve. Viszonylag ifjan érkezett el a világhírhez, s ami ennél is több: halála óta sem hanyatlott nemzetközi hírneve” – írta Hegedűs Géza.
Molnár Ferenc(1878 Budapest – 1952 New York) annak a budapesti polgárságnak az írója, amelyik megkésve jutott vezető szerephez, és a forradalmasodó munkásosztály mozgalmaiban már nagyobb veszedelmet látott, mint a feudalizmus maradványaiban. Eza magyarpolgárság nem nyugtalanító élményeket akart a színházban, hanem megnyugtató történeteket, s csak a lényeges kérdéseket kikerülő csúfolódást tudta elviselni. Ilyen a „magyar az idegenek között” karakterű darabjai között az Olympia is, amely megengedi a kritikát a monarchikus arisztokrácia ellen, de azért ez csak csipkelődés, elnézhető tréfa, nem igazi társadalombírálat. Igaz, 1928-ban, mikor a darab született hol volt már a monarchia? Az pedig, hogy a leparasztozott huszárkapitány valójában nem zsellér, hanem vagyonos földbirtokos, akár meg is nyugtathatta a korabeli közönséget. Ezzel együtt az Olympia ragyogóan megszerkesztett mű, kicsit olyan, mint egy operett prózában, igen szórakoztató és hálás szerepeket kínáló.
Még valamikor az I. világháború előtt egy kis osztrák fürdőhely szállodájában osztrák főúri társaság ünnepli a császár születésnapját, s közben persze flörtöl, pletykál, intrikál és igyekszik magát távol tartani a nyilvánossággal fenyegető sajtótól. A mindenkire irigy Lina grófnő (Egri Kati) éppen intrikáiba próbálja bevonni Albert grófot (Szirtes Gábor) azzal kapcsolatban, hogy Olympia hercegnő, a trónörökös feleségének első udvarhölgye egy közönséges, paraszti származású huszárkapitánnyal flörtöl, ami botrány! Albert azonban visszautasítja, meg van győződve Olympia erényességéről, ráadásul csodálja a kapitányt, aki kiváló lovas, jól táncol, remekül kártyázik, számos nyelven beszél, szóval igazi társasági ember. Megérkezik Olympia anyja, Eugenia hercegné (Pásztor Erzsi) is, aki jól ismeri Lina természetét, így csendesen udvarias szurkálódás kezdődik az asszonyok között, s csupán abban értenek egyet, hogy zsenírozza őket „a néppel való keveredés”. Eugenia, bár politikailag nem szereti a magyarokat, szeretne összehozni egy bridzs-partit a kapitánnyal, mert az hagyja, hogy elnyerje a pénzét.
A szalonba hívott özvegy Orsolini hercegnő, azaz Olympia (Balsai Mónika), nem sokra rá Kovács András huszárkapitány(Marton Róbert) is megérkezik. Az anya óvja lányát a skandallumtól, és azt tanácsolja neki, hogy szakítson végleg a kapitánnyal. Közben kiderül, hogy Olympia – apja közbenjárásával – beajánlotta Kovácsot lovaglómesternek őfelsége leánya mellé. Olympia, bár titkon teszik neki a férfi udvarlása, keményen és durván elutasítja őt. „Nem vagyok polgári nőstény. Felsőbb ember vagyok. Hiszek még az élettani értelemben vett felsőségemben is. Én több vagyok, mint ember. Mi kötelezve vagyunk így cselekedni, mikor egy piszkos világ megbolondult körülöttünk. … Jöjjön tisztába magával. A modora kedves, de a kedvessége paraszt. Az ügyessége paraszt. A lóimádata paraszt. Az agyafurtsága paraszt. Csak a tolakodása nem paraszt. … Menjen, szegény fiam! Szeszély volt. Még az se. És akármi volt, vége.”
A vérig sértett kapitány távozik, de Ettingennénél jelentkezik a kerület csendőr-főparancsnoka, Krehl alezredes (Bezerédi Zoltán), aki arról értesíti a hölgyeket, hogy egy telefonbejelentésből megtudták, amely szerint huszártiszti egyenruhában itt tartózkodik Mejerovszky, a körözött nemzetközi szélhámos, akit már figyeltetnek is, ezért vigyázzanak vele. A nők összeomlanak, hogy mi lesz itt, ha kiderült, hogy egy börtönviselt szélhámost ajánlottak császári lovásznak, akit ráadásul Ettingen herceg és tábornok is igen kedvel. Ekkor Eugenia veszi kezébe a dolgok irányítását. Amikor a csendőr ezredes Kovács fejére olvassa, hogy ő volna Mejerovszky, az kényszeredetten beismeri az azonosságot. Eugenia megparancsolja az ezredesnek, hogy hagyja futni a szélhámost, mert csak így kerülhető el a botrány. Csakhogy Kovács nem hajlandó szökni, sőt meg is zsarolja Ettingennét egy botrány kirobbantásával, hacsak Olympiával nem tölthet egy éjszakát. A teljes botrány elkerülhetetlennek látszik. Hosszas hezitálás után a lány hajlandó meghozni az áldozatot, Ettingenné pedig a hallgatásért cserébe megígéri Krehl csendőr alezredesnek, hogy az egyik fiát beajánlja a katonai iskolába.
Reggel megérkezik Bécsből Plata-Ettingen herceg, tábornok, a férj és apa (Szilágyi Tibor). A hölgyek már nyugodtabbak, mert azt hiszik, hogy Kovács-Mejerovszky már régen messze jár, csakhogy a férfi ismét megjelenik és a tábornok is örömmel fogadja, mint egykori tanítványát, akinek az apját is jól ismeri. A hölgyek újabb megdöbbenésére kiderül, hogy mégiscsak huszárkapitány és nem szélhámos, aki Olympiának négyszemközt azt is bevallja, hogy ő tréfálta meg a telefonnal Krehl ezredest, és minden úgy történt, ahogy ő azt előre kiszámította. A többi pedig a „paraszt” büntetése. És bár még mindig szereti Olympiát, és a lány is megvallja neki a szerelmét, a kapitány sarkon fordul és faképnél hagyja a megdöbbent hercegnőt.
Molnár pontosan érzi a színpad hatásmechanizmusait. Tudatosan kerüli azokat a giccseket, amiket a téma kínál, vagy aminek csapdájába egy kevésbé felvértezett szerző belemenne. Ezt a színjátékát is tanítani lehetne, ahogy felépíti. Szöveges és helyzetpoénjai egyaránt ülnek, érzi a ritmust, a késleltetést, a félrevezetés technikáját, és ami nagyszerű: ma sem poros, sőt pici áthallásokkal, mondhatni, aktuális is. Ő a maga korában egy degenerált arisztokrácia gőgjét, infantilizmusát, álszentségét és bizonyos értelmű korruptságát tűzi tollhegyre, de mondja valaki, hogy napjainkban nincsenek, akik magukat felsőbbrendűnek gondolván lenéznek más embereket, nincs intrika és pletykálkodás, csak azt részben a bulvárlapok közvetítik, a korruptságról nem is beszélve. A mai néző tehát hálás az önfeledt és nívós szórakoztatásért.
De hálás lehet a színész is, aki Molnár-szerepet kap. Pásztor Erzsinek különösen jól áll Eugenia figurája, mert egyrészt olyan szerepkörben lubickolhat, amit ritkán játszhat, másrészt nagyon jó poénokat mondhat, tehát a felszabadult nevetés is felszabadítja. Kölcsönös udvarias piszkálódásai Linával külön elemzést igényelnének, máskor viszont az a humorforrás, hogy tábornok férjének otthon ő parancsol. A színésznő pályájának egyik legjobb alakításaként könyvelheti el ezt.
„Ellenlábasaként”Egri Katimit sem törődve azzal, hogy az ő szerepe kisebb, kihasználja a Linában rejlő összes lehetőséget. Igazi álszent intrikus, aki részint vélt sérelmeit próbálja így viszonozni, részint eleve jól érzi magát, ha kavarhatja az etwast, amit tudatosan művel is. Kellemetlen figura még Alberttel szemben is, de ez az ő lényege, hogy jól működjék a hatás–ellenhatás.
Olympia ugyancsak érdekes jellem, amit a fiatal, de egyre népszerűbb Balsai Mónika jól ki is használ. Felsőbbrendűségi mániája szinte már az agyára megy, ezért még maga előtt is titkolja az érzelmeit. Ő az a végzet asszonya, aki élvezi, ha a férfiba a legmeghittebb pillanatokban is beletörölheti a lábát, az pedig Molnár leleménye, hogy nem engedi happy endig jutni a dolgokat. Balsai Móninak jól áll a hűvös szépség, igazi címszerepként játssza végig a jeleneteket akárkivel kerül is sor beszélgetésre.
Marton Róbert kellően snájdig és kellően udvarias, de nem marad meg ezeknél a külsőségeknél. Tulajdonképpen ott van a szemében, hogy egy idő után már ő irányít mindent, így nem is hagyja, hogy untermann-szereppé legyen Kovács András.
Bezerédi Zoltán boldog bohóckodással kelti életre a bamba és minduntalan kardjáért kapkodó csendőrtisztet. Visszalopja a színházba a némajáték hatásos elemeit, többször is nyíltszíni tapsot aratva.A Molnáráltal amúgy is plasztikusan megírt szerepet számos olyan elemmel tölti ki, amit csak a legnagyobb jellemszínészek tudnak.
Albert grófot Szirtes Gábor formálja meg remekül. Míg Lina a pletykákban, ő a folyamatos, felháborodó megsértődésben éli ki magát. A jó epizódszerepek is emlékezetesek tudnak maradni, ilyen ebben az előadásban Szirtes alakítása is.
Szilágyi Tibor csak a harmadik felvonásban jelenik meg, de a hülyülőfélben lévő Tábornok szerepét azonnal élettel tölti meg. Ez az ember egész életében parancsolgatott, ezért számára az a pihenés, ha otthon neki parancsolnak, de úgy, mintha ő akarná azt, amit majd megtesz. Ez az ember kimaradt a dolgokból, nem is tudja, milyen botrányt úszott meg, amit a végén a saját hasznára tud fordítani. Szilágyitól megszoktuk az ilyen remek alakításokat, elvégre nem a megtanulandó mondatok száma a lényeg.
Korcsmáros György színész-rendezőt ifjúkori, pinceszínházi indulása óta ismerem. Rendezni csak később kezdett el, de akkor jobbnál jobb előadások kerültek ki a keze alól. Könnyű dolga most sem volt, hiszen a Karinthy Színház eredetileg Balikó Tamással egy másik színdarabot tervezett bemutatni, ám az ő váratlan halála felborította a színház műsortervét, s a Molnár-darabot szokatlanul rövid idő alatt kellett előkészíteni, kiosztani és bepróbálni. Molnár profizmusa ebben is „segített”, így Korcsmárosnak már csak a maga invencióival kellett megszínesíteni a játékot, ami maradéktalanul sikerült.
Horesnyi Balázs díszlete némi átalakítással visszaköszön, ami nem baj. Tordai Hajnal igen szép ruhákkal segítette a színészi beleélést. Az Olympia – remélhetőleg – hosszú kasszasikerrel segíti majd a színházat; aki látni akarja a remek előadást, a február 22-i (délután), 28-i, március 5., 15., 27-i előadásokra már megválthatja a jegyét.
Jó kis este lesz, elhihetik.
