Ne dőlj be a kóklereknek! – rezsinövelő ostobaságok

Jó esetben nem működik a sufniműhelyben készült „álkazán”, de az ilyen szerkezetek között akad olyan is, amelyik kifejezetten veszélyes. Az ámítók száz százalék fölötti hatásfokot, példás környezetvédelmi megoldásokat hirdetnek, de a fizika törvényszerűségeit ismerőket nem lehet becsapni. Lehetetlen az energiát megsokszorozni, hiszen ez ellentmond az energia-megmaradás törvényének, képtelenség „nulla forint közelébe letornászni” a gázszámlát.

A weben terjedő marhaságok voltaképpen olyan berendezések, amelyek teljesen megalapozatlanul kecsegtetnek olcsó fűtéssel, alacsonyabb fogyasztással. A forgalmazók között akad, aki az orosz hadiipar féltett titkára hivatkozva próbálja elsózni (sőt az esetek egy részében el is sózza) a bóvlit, amelynek hatásfoka nem jobb a bármely háztartásban megtalálható hajszárítónál.

A „sokat ígérő” berendezések egyike az úgynevezett kavitációs kazán, amely – úgymond – a „vízből veszi ki az energiát”, vagyis a villamos árammal végzett mechanikai munkát hővé alakítja át. A kavitáció egyébként nem más, mint roncsoló üregek képződése és összeroppanása a felületeken, azaz voltaképpen káros jelenség.

Az önjelölt zsenik másik találmánya a „gázmágnes”, amellyel állítólag akár húsz százalék földgáz, benzin vagy olaj is megtakarítható. De ne higgyünk az ajánlattevőknek, még ha referenciákkal, szabadalmakkal és tanúsítványokkal reklámozzák is termékeiket. Semmi alapja sincs ugyanis annak, hogy ezzel a technikával bármiféle energia-megtakarítást el lehetne érni. A gázmágnes alkalmazása másfelől jogi aggályokat is felvet, mert a gázkészülék használatának feltételei nem módosíthatók a gyártó jóváhagyása nélkül, hiszen a biztonság csak így garantálható.

A legbrutálisabb átverést az „ionkazánok” forgalmazói követik el. Ők azzal reklámozzák az épületgépészeti gagyit, hogy a „legtöbb fűtésnél gazdaságosabb”. Viszont – ahogyan ez a szakemberek mai rendezvényén is elhangzott – valójában ennél drágább fűtési megoldás nem létezik, tehát „vérbeli rezsinövelésről van szó”. Az egyik honlapon például az olvasható, hogy a forgalmazott berendezés háromszor nagyobb teljesítményű a hagyományos gázkazánnál. Ami szemenszedett hazugság.

Olyan „csodakazánt” is vehetünk, amely be sem kapcsolható biztonsági transzformátor nélkül, ilyen viszont nem kapható hozzá.

Épületgépész szakemberek úgy vélik: csodaberendezések beszerzése helyett fordítsunk inkább nagyobb figyelmet a meglévő készülék megfelelő karbantartására, törődjünk az ingatlan homlokzatának és nyílászáróinak a szigetelésével, az elavult ajtók, ablakok nyílászárók cseréjével, a kémények korszerűsítésével, mert így lehet a legjobban leszorítani a fűtésköltségeket.

Részletes elemzések és információk ITT olvashatók a témáról.