A központi rendezvény eseményei 10–18 óra között zajlanak a Liszt Ferenc téren. Az ingyenes programok között lesz kézműves foglalkozás (például mézeskalács-díszítés, nemezelés, agyagozás, ékszerkészítés), tánctanítás (széki, mezőségi, szatmári, felcsíki, szanyi, szilágysági táncok), aprók tánca, népdaléneklés és -tanulás (a többi között Herczku Ágnes vezetésével, aki Küküllő menti énekeket tanít), mesélés. Tartanak foglalkozásokat a fogyatékkal élőknek is.
Az első táncház emlékére az Írók boltja falán Novák Ferenc Tata és Halmos Béla emléktáblát avat.
Az Aranytíz Kultúrházban (V., Arany János utca 10.) este hét órától folytatódik a mulatság, kedvezményes belépővel (350 Ft) hajnali 2 óráig. Házigazda: Blaskó Csaba és zenekara, valamint a váci konzisok, tánctanárok: Bohus György és Redő Júlia. A részletekről bővebben itt és itt is olvahatnak, illetve a facebookon is tájékozódhatnak.
A táncház napja létrejöttét az Együttható pályázaton nyert különdíj teszi lehetővé: a nap a Hagyományok Háza Szívvel-lélekkel kampányának a része, amelynek célja a néphagyomány népszerűsítése. A kampányra és a május 5-i rendezvényekre a következő napokban flashmobokkal hívják fel a figyelmet: rövid, spontánnak tűnő
akciókat szerveznek városszerte, amelyekhez bárki csatlakozhat a szivvellelekkel@hagyományokhaza.hu e-mailcímen vagy a facebookon. A flashmobokat mindig rögzítik, a felvételek megjelennek a www.nephagyomanyma.hu oldalon.
A Hagyományok Háza által szervezett következő flashmobokhoz lehet csatlakozni:
Éneklős: május 3. (csütörtök, délután öt órakor), a Ferenciek terei templom előtt. A helyszínen megbeszélik, hogy melyik éneket fogják metrón, villamoson, fokozatosan beszállva elénekelni az ámuló utazóknak.
Kalotaszegi: május 4. (péntek, 16 órakor), Blaha Lujza tér, szökőkút. Szívhangra egy fiú elkezd legényesezni, csatlakoznak hozzá továbbiak, majd a zenekar beszáll, legényesek váltják egymást; a lányok jöjjenek csujjogatni!
Spontán reggeli buli: május 5. (szombat, déelőtt 9 órakor), Deák tér, templom előtt. A Deák térről a Nyugati tér, Oktogon érintésével vonulás a Liszt Ferenc térre a táncház napjára. Éneklés, táncolás, zenélés, ahogy jólesik.