Vádat emeltek a 25 éves férfi ellen, aki jegy nélkül akart utazni a helyi buszon, és mikor le akarta szállítani a buszról, megütötte a buszsofőrt. A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az ittas terhelt ez év júliusában, a kora esti órákban akart Győrött egy helyi buszjárattal utazni, azonban nem volt menetjegye.
Ezért a busz vezetője leszállására szólította fel a vádlottat, ám az nem engedelmeskedett, vitatkozni kezdett a sofőrrel, akit ezután ököllel egyszer orrba is vert.
Az ütéstől a buszsofőr orra eltörött, az arcán zúzódások keletkeztek, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. – Az eljárásban azt is megállapították, hogy a támadó férfi a cselekménye előtt kábítószert is fogyasztott.
A többszörösen büntetett, letartóztatásban lévő vádlott ellen az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat. Vele szemben hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
A nyomozást a Győri Rendőrkapitányság rendőrei végezték, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – tájékoztatta lapunkat dr. Takács Péter főügyész.

