A konferencián szó esett a bőrgyógyászati megbetegedések tekintélyes részét adó allergiás eredetű
megbetegedésekről. A múlt évtizedekben főleg a környezeti allergének betegséget provokáló hatásai álltak a
bőrgyógyászat allergiás reakciókat vizsgáló területének középpontjában. Annak idején elsősorban a fémek, a
formaldehid és a higanyvegyületek bőrfelületet érintő allergén szerepét térképezték fel a szakemberek.
Nőnek, férfinak egyaránt ajánlott a rendszeres bőrápolás és önvizsgálat.
Az utóbbi tíz évben már elsősorban a természetes anyagok állnak a figyelem központjában. Ezen anyagok, mint
például egyes illatanyagok, növényi, gyógynövényi összetevők egyre több tünetet provokálnak, mára a leggyakoribb
kontakt allergénként tartják őket számon. Mellettük nem szabad megfeledkezni a szintén kellemetlen bőrtüneteket
okozó élelmiszer-allergiáról sem, amely nyers zöldség, gyümölcs és bizonyos fűszernövények fogyasztását követően
jelentkezhet. A közvélemény elsősorban a pollen okozta allergia leküzdésére szentel több időt, éppen ezért az MDT a tudományos ülésen a természetes anyagok allergiát keltő hatásával is foglalkozott.
A kongresszus alkalmával a bőrön jelentkező lymphoma tulajdonságainak bemutatására is kiemelt figyelmet
fordítottak. A lymphoma-csoport ugyanis olyan jellemzőkkel rendelkezik és speciális lefolyású, amelyek a szisztémás
lymphomáktól eltérő, különleges bőrgyógyászati kezelési megoldásokat követelnek meg. Közéjük tartozik a
fénykezelés (UVA-, bizonyos esetekben UVB-kezelés), valamint a lokális radioterápia, és ebből a szempontból
szintén fontos a biológiai terápia is.
Az egész bőrfelületen megjelenő, hámlással és bőrpírral járó gyulladásos esetekben a fénykezelés és pheresis
együttes alkalmazása, vagyis a photopheresis lehet a megoldás. A beteg vérét fényhatásra aktiválódó
gyógyszerekkel kezelik, amelyeket ezután ultraibolya fénnyel működésbe hoznak, visszajuttatják a vért a
szervezetbe, így azok képesek lesznek kifejteni jótékony hatásukat.
A dermatológusok arra az egyre nyilvánvalóbb tényre is rávilágítottak tudományos nagygyűlésük alkalmával, amely
szerint a depresszió és a szorongás mellett a szomatizációs zavar (krónikus betegség, amikor is testi
rendellenességgel nem magyarázható tünetek jelentkeznek a betegnél) is állhat olyan ismeretlen okból származó
tünetek hátterében, mint amilyen például a nem-specifikus ekcéma. Ez is alátámasztja a társulat azon
meggyőződését, hogy a bőrbetegségek kezelésében a tünetek enyhítése mellett a pszichés szempontokat is
figyelembe kell venni.
A bőrgyógyászati konferencián nagy súlyt kaptak a pszoriazisz, vagy ismertebb nevén a pikkelysömör
diagnosztikájában, valamint kezelésében elért újdonságok is. A psoriasis genetikai eredetű betegség, az ember
életének bármelyik szakaszában felütheti a fejét. Európában, benne Magyarországon is az egyik leggyakrabban
előforduló bőrbetegségnek számít, itthon legalább 200 ezren szenvedhetnek tőle. A jellegzetes élénkvörös
bőrtünetek bárkinél előfordulhatnak, megkeseríthetik életüket.
A betegeknek nem csupán a kezelések okozta rendszeres kellemetlenséggel kell megbirkózniuk, hanem a társadalmi
kirekesztettség érzését is sokszor el kell tűrniük. A Magyar Dermatológiai Társulat kongresszusának résztvevői
előadást hallhattak az új biológiai terápiás módszerekről, amelyek alkalmazásával a betegség tünetmentessé tehető, így a páciens élete visszatérhet a normális kerékvágásba. A szakemberek mindenkinek felhívták a figyelmét a psoriasis-centrumok és a betegszervezetek segítő munkájának nélkülözhetetlenségére is.
A felsorolt témák mellett a bőrgyógyászok említést tettek a melanoma megelőzésében és kezelésében alkalmazott
módszerekről is. A bőrdaganatok e fajtájának előfordulási gyakorisága a múlt két évtized alatt megkettőződött, mára minden hetvenedik emberben kialakul a rosszindulatú betegség. A bőrgyógyászok felhívták a figyelmet arra, hogy a helyes életmód, az erős napfénytől és más sugárzástól (pl. szolárium) való tartózkodás, valamint a rendszeres önvizsgálat és kontroll lényegesen megkönnyíti a daganat megelőzését. A melanoma ugyanis megelőzhető és gyógyítható, de csak akkor, ha idejében felismerik a betegséget.
A bőrgyógyászok 83. nagygyűlésen a klímaváltozás dermatológiai vonatkozásait is bemutatták a szakemberek. A
konferencián javaslatokat hangzottak el a korosztályok szerinti bőrápolási teendőkkel kapcsolatban, és a betegoktató programokról.