Aki már az adott országban tartózkodik, amikor „a külügyi tiltás” megszületik, arra továbbra is érvényes lesz a biztosítás. A thaiföldi szükségállapot kihirdetése vagy az egyiptomi zavargások önmagukban még nem jelentik azt, hogy a biztosítók nem vállalnák az utasok kockázatait – jegyezte meg Horváth Péter.

Kitért arra is, hogy télen az utazási cél síelés vagy pedig olyan ország felkeresése, ahol éppen nyár van. Az első esetben a balesetveszély a legnagyobb kockázat, a másodikban az étkezés okozhat egészségügyi problémákat.
Az európai egészségbiztosítási kártya nem fedez annyi kockázatot, mint az utasbiztosítás, és önrész fizetésével is jár – hívta fel a figyelmet Horváth Péter. Az önrész Nyugat-Európában, kórházi ellátásban általában napi 10–20 euró, és csak az ottani állami biztosítóval szerződésben álló ellátók vehetők igénybe. Nincs benne a fedezett kockázatokban a helikopteres mentés és a felelősségbiztosítás sem.

A külföldre utazók harmada köt csak utasbiztosítást. Különösen kimaradnak a biztosításból azok, akik csak egy napra látogatnak valamelyik szomszédos országba, pedig a baleseti kockázat náluk sem kisebb – figyelmeztetett az elnök.
A Mabisz adatai szerint 2012-ben 9,5 milliárd forint volt a biztosítók utasbiztosításból származó díjbevétele. Abban az évben az január 1.–szeptember 30. közötti utasbiztosítási bevétel 7,9 milliárd forintra rúgott, tavaly ugyanebben az időszakban 8,4 milliárd díjbevételt regisztráltak a társaságok. Az 500 milliós növekedés azonban a biztosítási adó áthárításából származik – vélte Horváth Péter.

Ausztriától Mexikóig minden helyet bejárnak a magyarok télen

(Tudósítónktól) Megkezdődött a téli sportok főszezonja és emiatt egyre többen látogatnak el a szomszédos országokba, hogy élvezzék a havas táj nyújtotta lehetőségeket. A Groupama Garancia Biztosító adatai szerint a magyar lakosokra még nem jellemző, ám egyre gyakoribb, hogy maguk mögött hagyják a januári csípős hideget és inkább egzotikus úti célt választanak pihenésre, kikapcsolódásra. A síelni és snowboardozni utazók számára ugyanolyan fontos az utasbiztosítás megkötése, mint a „téli nyaralásra” készülőknek.

A Groupama Garancia Biztosító tapasztalatai alapján elmondható, hogy a biztosítók és a Mabisz kampányának eredményeként az utazók 35%-a rendelkezik utasbiztosítással, ami már növekedésként értelmezhető az előző időszakhoz képest, ugyanakkor még mindig csekély mértékű a piac egészére nézve, hiszen szinte csak az utazók egyharmada gondoskodik utasbiztosításról.

Ez az arány évről évre növekszik, azonban még mindig kirívóan alacsony, figyelembe véve, hogy az úti költség akár a több százezer forintot is meghaladhatja, az utasbiztosítás összege pedig ennek csupán töredéke, és milliós összegű védelmet kínál az utasok számára. Annak ellenére, hogy a biztosítás akár az utolsó pillanatban, online is megköthető, sokan mégis az utasbiztosítás összegén kívánnak spórolni. Sajnos, számos példa bizonyítja, hogy kellő védelem hiányában az álomutazásból rémálom lesz.

A Groupama Garancia Biztosító adatai alapján a magyar lakosság körében a leggyakoribb téli úti cél továbbra is Ausztria. Mivel az ottani kiváló síparadicsomok pár órás autóúttal is megközelíthetők, sok látogatót vonzanak. A három legkeresettebb úti cél között Franciaország és Olaszország is szerepel.

Fontos kellő figyelmet szentelni az utasbiztosítás megkötésére, ugyanis a téli sportok űzése balesetveszélyes tevékenység, így semmi esetre sem elegendő a bankkártyával járó fedezet.

A Groupama Garancia Biztosító 2013-i adataiból az egyik legkimagaslóbb kárkifizetési tétel meghaladta a 7 millió forintot, miután síbaleset estén a helikopteres mentés akár egymillió forintnál is drágább, melyet az európai uniós egészségbiztosítási kártya nem fedez. Emellett a kórházi kezelés, főként egy azonnali műtét is százezrekbe kerülhet, amit az európai egészségkártya csak akkor fedez, ha a vele szerződött külföldi szolgáltatók végzik.

Síeléskor a legtöbben ütközés vagy balszerencsés földet érés közben sérülnek meg, és a balesetek elkerülése sokszor a szerencsén múlik. Emellett gyakran az is előfordul, hogy másoknak okozunk balesetet vagy épp mások veszélyeztetik a mi testi épségünket.

„A Groupama Garancia Biztosítóhoz tavaly beérkezett kárbejelentésekből kiderül, hogy a leggyakrabban előforduló balesetek a csonttörés és az izomszakadás voltak. Sokan szenvedtek horzsolásos sérülést, szereztek zúzódást, de agyrázkódásról is több bejelentést kapott a biztosítótársaság. Ezek elkerülhetők illetve csökkenthetők lennének, ha mindenki a saját tudásának megfelelő pályán és sebességgel közlekedne és megtartaná a «sí-KRESZ-t» – mondta Karsai Márta, a Groupama szakértője.

Hasonló körültekintést követel az utasbiztosítás megkötése azoktól, akik az év végi, év eleji időszakban inkább hátat fordítanak a télnek, a hidegnek és helyette melegebb, egzotikus úti célt választanak. Ilyenkor számos olyan úti cél is számításba jön, amely előtt kötelező vagy ajánlott a védőoltás. A biztosító adatai alapján a három legkedveltebb meleg égövi úti cél ebben az időszakban Thaiföld, Mexikó és Kuba.

A kikapcsolódást azonban könnyen tönkreteheti egy betegség. A Groupama adatai szerint a tavalyi harmadik legnagyobb kárkifizetés utazás közbeni megbetegedéshez kapcsolódik; az utas kezeléséért, gyógyításáért ötmillió forintot fizetett a társaság.

„A gyomorrontásos és vírusos megbetegedések elkerülésére figyeljünk a higiénés körülményekre, és az olykor csábító egzotikus fűszerezésű ételek mérsékelt fogyasztására” – tanácsolja Karsai Márta. „Azok, akik gyermekükkel vágnak neki a hosszú útnak, vigyenek magukkal alapvető gyógyszereket és lázmérőt”.

A hosszú, akár tengeren túli utazások közben gyakori a poggyászkár, ellene az utas jóformán semmit sem tehet. Csak a biztosítás segít.