Olyannyira, hogy mai utódai is fontosnak tartják a megemlékezést róla, és arról a szellemiségről, ami máig segített megőrizni a hazai gyógyszergyár függetlenségét és a legmodernebb, az innovatív lehetőségek iránti fogékonyságot.
Ez a szellemiség diktálta, hogy nem szabad veszni hagyni egy ilyen nagyszerű ember emlékét. És kitalálták, hogyan lehet ötvözni a dokumentumfilmet a filmdrámával.
Spáh Gábor rendező Rudolf Péter főszereplésével és Seress Zoltán tartózkodóan okos narrátorságával úgy mutatta meg egy bölcs férfi életútját, hogy vele élte át a nézőtér is az örömöket, a sikereket és a végső tragédiát. Azt az életutat, amely a tudományos és üzleti tehetséget képes volt tisztességesen sikerre vinni. Ritka kombináció.
Richter Gedeon nem akarta elhinni, hogy megtörténhet, ami megtörtént. Mikor már csak a sorompón kívülről nézhetett rá a gyárára, mellén a sárga csillaggal, búcsúzóul azt mondta régi kollégáinak: „Ez itt, amit 40 évig építettem, vigyázzanak rá.” Őt is a Dunába lőtték 1944. december 30-án. Soha nem találták meg.
Most mégis, azzal a címmel készült róla a film: Nem tűntem el.
Nem tűnt el.
