Nemzetközi Vöröskereszt-segítség a szabolcsi viharkárosultaknak

A 230 ezer svájci frank (mintegy 67,3 millió forint) összegű nemzetközi támogatásnak köszönhetően a Magyar Vöröskereszt 2400 családot (7200 személyt) lát el tartósélelmiszer- és tisztítószer-csomaggal, valamint építőanyagokkal, hogy a képzett önkéntesek legalább ideiglenesen megjavíthassák otthonaik sérült tetőit – írja a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a humanitárius szervezet.

A Nemzetközi Vöröskereszttől (IFRC) lehívott sürgősségi katasztrófa- és segélyalapból (DREF) megvalósuló segélyezést a Magyar Vöröskereszt ma kezdte meg a térség egyik leginkább érintett településén, Nyírmadán.

Június 27-én heves vihar pusztított az ország keleti részén, amely hatalmas károkat okozott számos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken, többek között Nyírmadán, Nyírkarászon, Pusztadoboson és Rétközberencsen. Az esőzések következtében legalább 2500 épület tetőszerkezete sérült meg és 30 családnak az otthonát is el kellett hagynia, mert az életveszélyessé vált. A vihar a konyhakerteket és a termést sem kímélte, így sok család megélhetése is veszélybe került.

A sürgősségi (DREF-) alap a nemzetközi humanitárius szervezet összes tagja számára elérhető, a Magyar Vöröskereszt hetedik alkalommal vette igénybe a segélyalapot. Aki adakozni szeretne a viharkárosultak javára, az a Vöröskereszt honlapján elérhető adományozó felületen közvetlenül megteheti.