Kopp Mária MTA-doktor arra emlékeztette a tanácskozás részvevőit, hogy nemrég csökkent tízmillió alá a magyar lakosság. A tavaly életre hívott népesedési kerekasztal egy év alatt több szempontból is igyekezett föltérképezni ezt az aggasztó helyzetet, és különféle javaslatokat fogalmazott meg a kormány számára. Egyfelől kézenfekvő, hogy senkit sem lehet kényszeríteni gyerekvállalásra, ugyanakkor meg kell szüntetni például azt a hátrányos megkülönböztetést, ami a magasabb végzettségűeket éri. A magyarok zöme két-három gyereket szeretne, ám az óhaj és a valóság között valóságos szakadék tátong. Pedig bizonyított tény, hogy a családban, házasságban, gyerekeik körében élő emberek tovább élnek.

Az is nyilvánvaló, hogy bár a magyar népesség gyerekszerető, de különböző okoknál fogva a nők egyre később szánják rá magukat a gyerekvállalásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy az anyasági ellátáson lévő anyukák gyakrabban vállalnak további csemetét. Dr. Kopp szerint a népesedési számokban közrejátszik, hogy a kisgyerekesek részidős foglalkoztatása jószerével megoldatlan Magyarországon. Hiányoznak azok a munkahelyi óvodák, bölcsődék is, ahová az anyák elhelyezhetnék kicsinyeiket, mialatt dolgoznak.

Spéder Zsolt demográfus, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója nemzetközi összehasonlítás tükrében vizsgálta a hazai demográfiai helyzetet. A szándék és a megvalósulás közötti különbség Magyarországon a legnagyobb. Magas azok aránya, akik halasztják a gyerekvállalást, belőlük lesznek azok a „mulasztók”, akik – sokszor kicsúszva a szülőképes korból – lemondanak a gyereknevelésről. Az optimistább, vallásos párok bátrabban és sikeresebben vállalkoznak az anya-apa szerepre, és megnőtt azok aránya, akik tartanak a hátrányoktól: a család anyagi helyzetének romlásától, vagy a munkahelyi előremenetel elmaradásától.

Pongrácz Tiborné demográfus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a munkáról és családról alkotott vélemények változását vizsgálta. Mint mondta, egyrészt általában szükség van a második keresetre, másrészt a nők zöme ambicionálja is, hogy ne csupán a gyereknevelésnek szánja összes idejét. A változásokat tükrözi, hogy a család a munkához képest manapság kevésbé fontos, bár a felsőfokú végzettségűek körében változatlanul magas értéket képvisel. Ugyanakkor a „dolgozó anyán” sokszor csak a főállású, otthon tevékeny nőt értik. Mindamellett a „hagyományos-modern” felfogás kettősében kiegyenlítődés tapasztalható: a kizárólagos anyaszerep visszaszorulóban van.

Pulay Gyula szociológus is a trendváltást hangsúlyozta. Megszűnt annak a hagyományos modellnek a kizárólagossága, amikor a nők otthon maradnak, sok gyereket szülnek, és a férfiakra hárul a család ellátása. Napjainkban sok esetben a termelékenység és a foglalkoztatottság összeütközésének vagyunk szemtanúi. A kutató szerint sürgős kormányzati intézkedésekre lenne szükség, és a közszférának példát kellene mutatni a részidős foglalkoztatásban.

Hozzászólásában Frey Mária, a közgazdaság-tudomány kandidátusa is a részmunkaidős foglalkoztatás bővítését szorgalmazta. Ezt a munkavégzést kombinálni lehetne a gyes-sel, gyed-del is, ami növelné a kisgyermekes anyák jelenlegi alacsony részvételét a munkaerőpiacon. Nyugat-Európában trendváltás figyelhető meg a gyerektámogatásban: a pénzbeli juttatások növekvő mértékben adják át helyüket olyan kedvezményeknek (bölcsőde, óvoda), ami a nők munkába állását megkönnyíti. Az is eléggé árulkodó, hogy hazánk igencsak elmarad az uniós átlagtól a részmunkaidős foglalkoztatás tekintetében. Nők esetében ez az arány az EU-ban több mint 31 százalék, Magyarországon ennek csupán a negyede.

A Magyar Tudományos Akadémián ma rendezett vitaülés nem a teljesség igényével térképezte föl a hazai demográfiai helyzet problémáit. A résztvevők számára mindamellett érzékeltette: a kutatók olyan diagnózist állítanak föl, olyan javaslatokat dolgoznak ki, amelyek megkerülhetetlenek. Ahogyan az egyik hozzászóló fogalmazott: most már a kormány térfelén a labda, s csak a döntéshozókon múlik, hogy „lőnek-e gólt”.