Néptáncosok köszöntik a tavaszt

A fővárosi MOM Kulturális Központ színpada március 16-án a néptáncosoké. A Tavaszköszöntő címet viselő gála keretében a közönség az idén a dél-dunántúli Sárköz, Dunamente és Zengőalja hagyományőrző táncegyütteseit láthatja. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezésében megvalósuló eseményen a gyerekeket játszóház is várja.

A Dél-Dunántúl hagyományőrző táncegyüttesek nemcsak a régmúltra emlékeztetnek, hiszen az őslakos magyarok mellett a 17. századtól a 20. század közepéig etnikailag sokszínű népcsoportok települtek le e vidéken. Hazára találtak e tájon a betelepített németek, otthonra leltek a földjükről elűzött felvidéki magyarok és a sorsüldözött bukovinai székelyek. Kézen fogva, egymás mellett élve őrzik sajátosan sokszínű népművészetüket, amelyek külön-külön és együtt is részei a magyar nemzeti kultúrának.

A március 16-án bemutatkozó együttesek: a Bátaszéki Felvidék Néptáncegyesület, a Bogár István Hagyományőrző Egyesület – Őcsény, a Hagyományőrző Egyesület Bogyiszló, a Hosszúhetényi Népi Együttes, a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja, a Kranzlein Néptáncegyesület – Bonyhád, a Zengővárkonyi Hagyományőrző Népi Együttes, valamint a Bogyiszlói cigányzenekar, a Csurgó Zenekar, a Fix Stimm Zenekar-Bag, a Hosszúhetényi Fúvószenekar, a Köpüfa Zenekar – Zengővárkony, a Ticket Zenekar – Bonyhád. A program március 16-án délután két órakor kezdődik és kivilágos virradatig tart a hagyományőrzők báljával.

Kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők: „Emelt fővel” – bukovinai székelyek Magyarországon, 1941–2011; „Mint oldott kéve” Felvidéki magyarok a Völgységben; a Bonyhádi Völgységi Múzeum vándorkiállítása.