Stílszerűen Szakonyi Károly Adáshiba című darabjának közvetítésével kezdte meg működését a héten a Netszínpad. A magyar színházak előadásait felvételről és élőben is közvetítő vállalkozás célja a külhoni magyarok számára lehetővé tenni, hogy kapcsolatban maradhassanak a hazai színházélettel.

„Az első négy közvetítésen vagyunk túl, és semmilyen zavar nem volt a rendszerben. Jól vizsgáztak nemzetközi tartalomelosztó partnereink, és a jegyvásárlás közben sem fordult elő hiba” – mondja Laczkó János, a Netszínpadot üzemeltető Infotéka Kft. ügyvezetője.

Igaz, az első előadásokra még csak tucatnyi jegyet értékesített a vállalkozás, de már a világ minden részéről jelentkeztek magyar szervezetek, és támogatásukról biztosították a Netszínpadot. Így az első közvetítést a San Diegó-i Magyar Házban (Egyesült Államok) kivetítőn megtekintő magyar közösség mellett már jelentkezett a szervezőknél a Svájcban Élő Magyarok Baráti Társasága, az ausztráliai Új-dél-walesi Magyar Szövetség, és jelezték érdeklődésüket luxemburgi, brüsszeli, erdélyi magyar szervezetek is.

„Másfél éves szervezőmunka áll mögöttünk, így nagyon nagy öröm, hogy sikerrel debütált a Netszínpad” – emelte ki Laczkó. Informatikai rendszerére és a szerződések véglegesítésére eddig mintegy 15 millió forintot költött a társaság, miután el kellett érni, hogy a többi között az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) is elfogadja és támogassa a Netszínpad működését.

A Netszínpad szolgáltatása elsősorban a saját portálján érhető el, emellett a színházban játszott darabok előzetesei megtekinthetők a Facebookon és a YouTube-on is.