Ehhez ugyanis kézbe kell venni, meg kell vizsgálni őket, amit Shirwane, az anyaállat természetesen nem engedne. Két hónappal a születésük után azonban mindenképpen kézbe kellett venni őket, hiszen ilyenkor esedékes a védőoltások beadása is. A négy kölyköt tehát nagyjából félórányi időre különválasztották az anyjuktól.
A kisoroszlánoknak először a nemét állapították meg, így most már tudni lehet, hogy a négy kölyök közül kettő nőstény, kettő pedig hím ivarú. Ennek alapján már el lehetett nevezni őket. A nevek kiválasztására az Állatkert a „Macskák” című musical egykori és mai szereplői közül négy színművészt, Haumann Pétert, Oroszlán Szonját, Sári Évát és Puskás Pétert kérte fel. A művészek közül Haumann Péter Kossuth- és Jászai-díjas színművész, Érdemes Művész, a Nemzet Színésze korábban is kapcsolatban állt az állatkerttel. A „Keménykalap és krumpliorr” című ifjúsági tévéfilmsorozatban ugyanis éppen az állatkert igazgatóját alakította. Oroszlán Szonjának pedig már csak a neve alapján is mindenképpen helye volt a kisoroszlánoknak nevet adó művészek között. A kisoroszlánok a következő neveket kapták:
név |
ivar |
névadó |
||
leírva |
kiejtve |
jelentése |
||
Surina |
Szurina |
„istennő” |
nőstény |
Oroszlán Szonja |
Salima |
Szalima |
„boldog” |
nőstény |
Sári Éva |
Sinha |
Szína |
„hős” |
hím |
Haumann Péter |
Sachin |
Szacsin |
„a lényeg” |
hím |
Puskás Péter |
Az állatkerti hagyományoknak és névadási szokásoknak megfelelően a nevek mindegyike indiai eredetű, hiszen indiai oroszlánokról van szó, és mindegyik név „s” vagy „sz” betűvel kezdődik, utalva az anyaállat, Shirwane nevének kezdőbetűjére.
A névadást követően mind a négy kisoroszlán bőr alá ültethető azonosító chipet, szájon át beadott féreghajtó pasztát, illetve egy kombinált védőoltást is kapott. A védőoltás három vírusos megbetegedéssel, a panleukopéniával (macska szopornyica), a rhinotracheitisszel (fertőző macskanátha) és a kalicivírusos náthával szemben alakít ki védettséget a négy kölykök szervezetében. Ha már megfogták, meg is mérték a kisoroszlánokat. A négy kicsi közül kettő 7,5 kg-osnak, a Sachin nevű hím egy kicsit nehezebbnek, majdnem 8 kg-osnak bizonyult.
Surina, Salima, Sinha és Sachin az első Magyarországon született indiai oroszlánkölykök. Maguk az indiai oroszlánok (Panthera leo persica) rendkívül ritkák, a szabad természetben alig 300 példány él belőlük, és nagyjából ugyanennyire tehető az állatkerti állatok száma is. Mivel India több államában is terveznek visszatelepítési programokat, ezeknek az élőhelyeknek a benépesítésében várhatóan nagy szerephez jutnak majd az állatkerti születésű indiai oroszlánok. Így a négy budapesti kölyök világra jövetelének és egészséges fejlődésének természetvédelmi jelentősége is van. Emellett az elmúlt hetekben valósággal a közönség kedvenceivé váltak. A kölyköket és az anyaállatot az India-házban láthatja a nagyközönség.