(Neuman Gábor jegyzete) A Kutyapárt hídfoglalása azon kívül, hogy politikai szövegek is elhangzottak, meg minden tüntetőre jutott két-három rendőr, aki még intézkedett is néhány alkalommal, vidám, csütörtök esti szórakozásnak tűnt föl. Pedig Orbán kihirdette az energiavészhelyzetet, miközben a háborús veszélyhelyzet is érvényben van. Olyan az egész, mintha valaki lőporos hordón táncolna, szájában egy szivarral.
Nincs kata, nincs kaja – skandálták Debrecenben a tüntetők, akik egyébként mind ételfutárok voltak, és pillanatnyi ételszünetüket kihasználva mentek el tüntetni a Debrecen Fórum bevásárlóközpont elé, hogy 40-50 perccel később már a placcon legyenek kiszállítandó ételeikkel.
A budapesti Erzsébet híd előtt viszont éjjel egy óráig tartott a Kétfarkú Kutyapárt által szervezett, több ezer embert megmozgató csütörtöki hídfoglalás, ami egyébként pikniknek lett meghirdetve, és volt is kaja, meg minden. A kétfarkúak vezetője, Kovács Gergő meghirdette a hosszú távú piknikezést, és bejelentette, „mostantól minden este miénk a híd”. A rendőrök csak nézték őket, és fogalmuk sem volt, hogy mit tegyenek, hiszen rendbontás nem volt, ha csak a híd lezárását nem számítjuk annak. Még turisták is csatlakoztak a tüntetőkhöz, akik azt hitték, hogy valamilyen nemzeti ünnep van, és söröskorsókkal a kezükben italozásra hívtak néhány demonstrálót. Egy szotyiárus meggazdagodhatott volna.
Aztán jött Márki-Zay, és politikásabb lett a dolog. Az ex-miniszterelnökjelölt egy kérdésre azt mondta az őt körülállóknak, hogy nem szabad hagyni elhalni a tiltakozóhullámot. Szerinte a netadó esetéhez hasonlóan egy nagy demonstrációval rá lehetne kényszeríteni a kormányt, hogy meghátráljon a katás módosításokban is. Rajzverseny is kialakult a hídfőnél, ugyanis azt, hogy „Ne írd alá, Katalin!”, illetve „Ne írd alá, elnöknő”, számtalan formában felfirkálták az aszfaltra.
Azonkívül, hogy politikai szövegek is elhangzottak, meg minden tüntetőre jutott két-három rendőr, aki még intézkedett is néhány alkalommal, vidám, csütörtök esti szórakozásnak tűnt föl az egész.
Pedig Orbán kihirdette az energiavészhelyzetet, miközben háborús veszélyhelyzet is érvényben van. Olyan az egész, mintha valaki lőporos hordón táncolna, szájában egy szivarral. Csak reménykedni lehet, hogy nem pottyan ki a szájából a parázs.