Spike Jonze (Adam Spiegel) rendező, színész, forgatókönyvíró és producer nem a megszokott úton halad, amint az az Adaptáció, A John Malkovich-menet, Ahol a vadak várnak című filmjeiből és a jelen alkotásaiból kiderül. Most egy olyan jelenségre figyelt fel, hogy az emberek mennyire kezdenek elmagányosodni és a virtuális világban élni, amióta a technikai lehetőségek lehetővé teszik, hogy valaki az okostelefonjával, a számítógépével kettesben jobban érezze magát, mint embertársaival. Nálunk is megfigyelhető, hogy a fiatalok fülükben fülhallgatóval, mobiljukra meredve „siket-vakokként” közlekednek és minden marhaságért a technika után nyúlnak akkor is, mikor elég volna átmenni a másik szobába. A gyerekek otthon a számítógépükön lógnak ahelyett, hogy kimennének játszani a levegőre. Az ország, a világ másik felén élő ismeretlen chat-partnerekkel, vagy a közösségi oldalakon előbb beszélik meg problémáikat, mint társukkal, családjukkal.
Hová vezet ez? Mivé lesz a szerelem, barátság, emberi összetartozás?
Ezzel a filozófiai gondolattal játszik el a forgatókönyvíró-rendező egy picit előbbre ugorva az időben, amikorra a számítógépes programok még fejlettebbek lesznek.
A különc Theodore Twombly (Joaquin Phoenix) válásának a megindítása óta nehezen találja a helyét az emberek között, a virtuális világban azonban otthonosan mozog. Munkája szerint egy számítógépnek diktál leveleket mindenféle emberek nevében, melyekből még a film folyamán ki is adnak egy válogatáskötetet, annyira sikeresek. Üres lakásából rálát a nagyvárosra, de ő otthon is inkább számítógépes játékokkal múlatja az időt. Barátai is alig vannak, talán csak egykori kedvese, Amy (Amy Adams) és annak párja, Charles (Matt Letscher).
Egy nap Theodore megismer és megvesz egy különösen intelligens operációs rendszert, amely néhány kérdés után személyre szabottan lesz a barátja, társa. Csak fülébe kell dugnia egy speciális fülhallgató-mikrofont és máris verbális kapcsolatban áll a mesterséges intelligenciával, Samanthával (Scarlett Johansson hangja), és telefon méretű kijelzőjén levelezhetnek is egymással. Samantha, noha csak egy program, de fejlődőképes és érdeklődő, mindent tud, mindent ért, érzelmileg egyre emberibb, ami felforgatja a férfi monoton világát, aki nagyon jól érzi magát „a nő” társaságában, és egyáltalán nem zavarja, hogy annak még teste sincs.
Theodort egyre jobban magához láncolja Samantha, akivel egymásba is szeretnek. Olyannyira, hogy amikor a férfi randizni megy egy gyönyörű, hús-vér nővel (Olivia Wilde), akivel jól is érzi magát, az este mégsem a nővel ér véget, hanem hősünk Samanthával bújik ágyba és él át a sötétben viharos virtuális szeretkezést. Theodre találkozik a feleségével, Catherine-nal (Rooney Mara), hogy aláírják a válási papírokat, ami azért egyiküknek sem sürgős, látszólag még össze is tartoznak, de valójában már nem működik a dolog. Az abszurditás egyre fokozódik, mert mikor egyszer Theodore fülében és zsebkijelzőjén sem tudja elérni Smanthát, kétségbeesetten, szinte kifosztottan érezve magát rohangál fel és alá tehetetlenségében, míg a rendszer helyre nem áll. Akkor viszont kiderül, hogy Samanthának több ezer kapcsolata, közte több száz „szerelme” van, ami féltékenységet kelt a férfiban, és ez bizonyos értelemben szakításhoz vezet. A végén Theodore egyetlen nőhöz, Amyhoz tud csak fordulni, aki ugyancsak szakított a párjával, és aki legalább kiül vele a tetőre belebámulni a semmibe. Ez is arra utal, hogy ha már emberi kapcsolataink nincsenek és gépeinkre sem számíthatunk, kicsoda és mi marad meg végül az embernek?
A téma tehát kitűnő és fontos filozófiai és morális kérdéseket vet fel, a színészek is jók, a filmnek mégis van egy súlyos hibája: a helyenként megjelenő humor ellenére, főként az elején, vontatott és unalmas. A 120 perces játékidő zömében mást sem látunk, mint Theodore közeli arcát, aki dugóval a fülében társalog a gépei valamelyikével. Hiába játszik jól Joaquin Phoenix és a többiek is, ez így inkább rádiójáték és nem film.
Nagyon tetszett viszont a film zenei anyaga. Hoyte van Hoytema operatőr jól ráérzett a rendező tempójára és elvont gondolkodásának világára, ezért képeiben nagyon jól kifejezi a méretei ellenére kiüresedő világot, ez viszont egy idő után ugyancsak az ember unalomérzetét segíti. Lehet, hogy feszesebb vágással, rövidebb játékidővel jobban tudtam volna élvezni a történetet így viszont igen felemás érzésekkel hagytam el a vetítőtermet. Nem biztos, hogy mindenki így van vele, szerencsére nem vagyunk egyformák. A film az InterCom forgalmazásában 16 éven felülieknek ajánlással február 6-tól látható a mozikban.
