Mivel hirtelen megugrott a negyedik koronavírus elleni oltást kérők száma, az osztrák fővárosban újra növelik az oltási kapacitásokat. Az oltópontok már nemcsak a hét egy adott napján, hanem újra hétfőtől szombatig várják az oltakozókat. Oltatni lehet időponttal és időpont nélkül is. (Nem kell félni a Covid-oltástól © PID / David Bohmann)
Az osztrák fővárosban éppen egy hete egyszerűsítették a hozzáférést a covid-19 elleni védőoltáshoz, ami nem várt forgalomnövekedéssel járt: egy hét alatt csaknem tizenháromezren jelentkeztek negyedik oltásért Bécsben. Az ORF rádió és tévé beszámolója szerint az egyik oltóponton, az Austria Center Wienben – ahol időpont nélkül is fogadják az embereket – a hétvégén kisebb tumultus is kialakult emiatt. Vasárnap másfél-két órát is kellett várniuk azoknak, akik időpont nélkül érkeztek. Még nem is olyan régen általában naponta háromszázan érkeztek oda oltásért, mostanság hétvégén napi 1300-an. Ez meg is lepte az oltást végző Samariterbundot, mivel azelőtt egy-egy kampány kapcsán legföljebb harmadával nőtt a forgalmuk.
A megnőtt érdeklődés miatt, aminek oka a külföldi nyaralásra utazás, Bécs nyomban intézkedett, és bővítette az oltási lehetőségeket. Az oltópontok már nemcsak a hét egy-egy napján tartanak nyitva, hanem hétfőtől szombatig, és bővítették a foglalható időpontokat is – akár telefonon, akár online, vagy az impfservice.wien oldalon.
A szakértők azt ajánlják a bécsieknek, hogy a küszöbönálló nyári járványhullám miatt mindenki szerezze meg mindhárom koronavírus elleni oltást, illetve azok, akik már több mint hat hónapja kapták a harmadik oltásukat, adassák be az emlékeztető, negyedik oltást is. Ezt egyébként már a harmadik oltás beadását követő negyedik hónaptól lehet kérni.
Bécsben jelenleg negyvenötezer koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, az új fertőzöttek száma napi 2600 körüli. A tömegközlekedési eszközökön és a megállókban, a gyógyszertárakban, valamint az egészségügyi intézményekben továbbra is kötelező az FFP2-es maszk, a kórházak és gondozási otthonok látogatóinak pedig negatív PCR-tesztet is fel kell mutatniuk.