„Itt jönnek a képbe a szerintem Európában elkerülhetetlenül létrejövő (vagy már létrejött) nyugdíjaspártok, amelyek politikai célkitűzése egyetlen dologra fog leszűkülni: az elfogadható mértékű nyugdíj biztosítására” – írja Nyugdíjas néven publikáló Szabó László blogbejegyzésében. Nem tűnik logikátlannak egy olyan helyzet kialakulása, ahol közvetve a nyugdíjas szavazók döntik el, hogy mennyi adót fizessenek az aktív dolgozók. A nyugdíjasnyomor ellen logikusan létrejönnek a „nyugdíjaspártok”, úgy fognak nagy valószínűséggel megjelenni válaszképpen jelenleg hajmeresztőnek tűnő politikai ötletek, például hogy adózási kérdésekben változtassák meg az általános választójogon alapuló demokrácia működését: ezekben csak a jövedelemadót fizetők dönthessenek.
A Concorde Alapkezelő, mint nyugdíjpénztári vagyonkezelő lassan két évtizedes munkakapcsolatban áll Kabai Tiborral, a most megalakult „Nyugdíjaspárt 50+” szervezet elnökével, aki Szabó felvetéseire az alábbiakban reagált: „Ha a mindenkori járulékok fedezik a mindenkori kifizetéseket, akkor tulajdonképpen rendben van, a nyugdíjrendszer még húsz évig fenntartható, nem kell hozzányúlni, legfeljebb korrigálni. Ezzel szemben a Nyugdíjasok Pártja 50+ állítása az, hogy a rendszernek nem csak fenntarthatónak kell lennie, hanem megfelelőnek is. Kabai szerint az azonnali tüneti kezelés egyik eszköze az alapnyugdíj bevezetése és a minimális nyugdíj felemelése.
Az alapnyugdíj mértéke terveik szerint 40 ezer Ft/hó, forrása az állami költségvetés. 65 év felett járna annak, aki magyar állampolgár és legalább negyven évi magyarországi lakhellyel rendelkezik. 2,5 millió jogosulttal számolva ez 1200 milliárd forint évente, a GDP kb. 3,5%-a. Erre épülne rá a „munkanyugdíj”, amelyet változatlanul a befizetett járulékok és szolgálati idő alapján állapítanának meg, forrása tehát a járulékbefizetés. Itt is szükséges azonban a 2008 óta változatlan nyugdíjminimum felemelése, 28 500 Ft-ról legalább 50 000 Ft-ra.
Holtzer Péter nyugdíj-szakértő is megosztotta véleményét a fentiekkel kapcsolatban egy külön cikkben az Alapblogon: „A nyugdíjak az aktívak termelékenység-növekedési ütemével arányosan nőttek, s a nyugdíj/átlagbér arány 20–30%-ról 60–80%-ra (vagy többre) nőtt. Eközben, jól ismert módon, a jogszabályi nyugdíjba meneteli korhatárok csökkentek, miközben a várható élettartam nőtt, így a nyugdíjas/aktív évek aránya jelentősen eltolódott. Nagy volt a jólét, mindez belefért, könnyű és népszerű volt mindezt megígérni és megvalósítani. El szoktuk felejteni, hogy a demográfia, a korfa fejre állása, amivel Szabó Laci kezd, nem önmagában egy előre láthatatlan deus ex machina volt. Ami elmaradt, az a tartalékképzés a jó időkben a rossz időkre.”
Látható módon munkaerő-hiány és elszaladó bérek tapasztalhatók hazánkban. Az a rengeteg képzett ember, aki elhagyta az országot, ily módon segít az itt maradtak értékét növelni. Nyugdíjak csak akkor lesznek, ha vannak aktívak, van gazdasági növekedés, foglalkoztatás, növekvő bérek, tartalék-képzés.
Holtzer szerint kétféle országban égető kevésbé a fent vázolt problémakör: a szuper gazdagoknál és okosaknál (pl. Norvégia), ahol még nagyon sokáig tartanak a tartalékok, és azoknál, ahol hagyományosan nem volt és nem is lett az államnak ennyire kiszorító szerepe (pl. Délkelet-Ázsia, Új-Zéland). Mindenhol máshol a fő kérdés nem is az, hogy nem sejtjük a megoldás irányát, hanem hogy mégis hogyan is lehetne A-ból B-be eljutni. „Sajnos nemigen tudok ma olyan modellt, amely finanszírozható is lenne és egyidejűleg a mindenkori (mai és jövőbeli) nyugdíjasok számára is megfelelő és fair juttatásokat adna, és az aktívakat is munkavégzésre és tartalék-képzésre, ösztönözné” – fejezi be sorait a nyugdíj-szakértő.