Az intézkedés értelmében jövő január 1-jétől tilos lesz a dohányzás a közforgalmú intézményekben – a többi között a szórakozó- és vendéglátóhelyeken –, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban és a játszótereken.

A dohányzók és nemdohányzók véleménye ebben a kérdésben nagy különbséget mutat. Ez előbbi csoportban ugyanis 20 százalék a teljes mértékben elutasítók aránya, és többségük (60%) inkább csak a korlátozás szükségességével ért egyet, de a megadott feltételek mellett túlzónak tartja.

Az intézkedéssel szemben főként az erős, naponta húsz szálnál több cigarettát elszívók és a legfiatalabbak a legelutasítóbbak.

A nem cigarettázók esetében az arány – nem meglepő módon – azok irányába tolódik el, akik maximálisan egyetértenek a törvénnyel, és nagy többségük nem tartja túlzónak a korlátozásokat.

Minél magasabb iskolai végzettségűt kérdeztek a véleménygyűjtők, annál több volt az intézkedéssel teljes mértékben egyetértők aránya: az alapfokú végzettségűek több mint fele, míg a felsőfokúaknál ez az arány 68%. Érdekesség, hogy a 18–35 évesek körében lényegesen magasabb (76%) a maximálisan támogatók aránya, mint idősebbeknél.

A nemdohányzók 51 százalékát egyébként eleve zavarja a dohányfüst, és ha csak teheti, kifejezetten kerüli. További 41százalékukat is irritálja, de ha szükséges, alkalmanként elviseli. Csupán keveseket nem zavarja, ha dohányoznak a környezetében.

„Mi a véleménye a 2012. január 1-jétől életbe lépő, a nemdohányzók védelméről szóló törvényről, amelynek értelmében tilos lesz a dohányzás a közforgalmú intézményekben – többek között a szórakozó- és vendéglátó-, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban és a játszótereken?”