Supka Géza szorgalmazta 1929-ben az első ünnepi könyvhét megtartását; egy-két év kihagyással azóta is ez Magyarországon a betű szerelmeseinek legnagyobb hagyományos eseménye. Mára – a televízió és főként az internet elterjedésével – a könyvekben felhalmozott tudás iránti érdeklődés alaposan megcsappant. Napjainkban a magyar társadalomnak több mint a fele nem vesz könyvet a kezébe, ha azonban a tankönyveket leszámítjuk, akkor ez az adat még elszomorítóbb. Főként a fiatalabb, 15 és 30 év közötti korosztályra jellemző a növekvő érdektelenség, de az írott kultúrára a teljes népesség körében ráfér a népszerűsítés.
Mint a mai tájékoztatón Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke elmondta: a könyvkiadás és az olvasás felkarolására szánt anyagi támogatás az évek során az egyötödére zsugorodott. A Márai-programra eredetileg egymilliárdot irányzott elő a kormányzat, de a rendelkezésre álló keret most már nem haladja meg a 200 millió forintot sem. „Az olvasás éjszakájára” pedig alig másfél millió forintot sikerült a támogatóktól összegereblyézni, holott ennél jóval kevésbé magasztos célokra dől a pénz. „Egy mentőcsónakban evezünk” – fogalmazott a MKKE-elnök, arra célozva, hogy bajban vannak a társágazatok is: a nyomda- és a papíripar, a lapkiadók és a könyvtárosok.
A szeptember 13-i olvasás éjszakájától természetesen nem várható fordulat, de annyi talán igen, hogy sikerül ráirányítani a figyelmet a könyvkultúrára. A fesztivál célja, hogy örömforrásként mutassa be az olvasást. A rendezvény helyszínein harminc kortárs író olvas fel, mesél – a többi között arról, hogy mit jelent számára az éjszaka. Három nagy könyvterjesztő vállalat (Alexandra, Libri, Líra) kiemelkedő szerepet játszik a rendezvény szervezésében és lebonyolításában. Lesz lehetőség nyomdalátogatásra is, a könyvkötészet megismerésére Budapesten és vidéki helyszíneken egyaránt. Az érdekes vetélkedők között lesz például „könyvtotó”: becsukott szemmel kell megszagolni egy-egy régebbi kiadványt és megsaccolni a publikálás évét.
A Supka Géza Alapítvány 30 ezer példányban ad ki ingyenes műsorfüzetet, amelyet néhány nap múlva találhatunk meg a könyvesboltokban.
További információk „az olvasás éjszakájáról” ITT, tessék kattintani!