Mindig is szerette volna megnézni belülről is a Microsoft bécsi főhadiszállását, a Bécsi Fiúkórus új koncerttermét, az okoslakásokat a Sonnwendviertelben vagy a Bécsi Műszaki Egyetem pluszenergia-irodaházát? Szeptember 10–11-én most bárki megteheti, ráadásul ingyen és bejelentkezés nélkül. Az Open House Wien alkalmából ugyanis az osztrák főváros több mint nyolcvan épülete – irodaházak, hivatalok, lakóépületek, iskolák és ipari létesítmények – várják az érdeklődőket.

Az 1992-ben Londonból indult kezdeményezés célja, hogy a laikusok számára is megfoghatóbbá és megélhetővé tegye az építészetet. Méghozzá azáltal, hogy néhány napra mindenki előtt szélesre tárják az építészetileg izgalmas épületek ajtajait, és aki szeretné, az szakértő kíséretében járhatja be a legmodernebb vagy éppen az építészet történetében mérföldkőnek számító épületeket.

Az Open House 2014-ben debütált Bécsben, azóta minden évben megrendezik. Az épületeket egy szakértő zsűri választja ki. Az idén az volt a cél, hogy az egyik sarkon egy szecessziós, a következőn pedig egy modern épület várja az érdeklődőket. A kétnapos rendezvényre mintegy harmincezer látogatót várnak, akit kétszázötven önkéntes segít.

Az akcióban részt vevő épületek listáját az interneten lehet megnézni. Aki jól választ, az akár áttekintést kaphat a bécsi önkormányzati lakásépítés 100 évéről, vagy belülről is megcsodálhatja Bécs első modern irodaházát, amelyet Otto Wagner tervezett.