Orbán még nincs nagy bajban, de már fél és bizonytalan

Lengyelország példája azt mutatja, hogy ha a lakosság az unió mellett van, akkor az EU le tudja törni az illiberális próbálkozásokat. Orbán Viktor a rabszolga-törvénnyel még a saját híveit is maga ellen fordította, de egyelőre nem kell izgulnia, bár ha nem vigyáz, könnyen rajtaveszthet. A határkerítések szezonja leáldozott, így most klotyópapír készül ömlesztve a márianosztrai börtönben. 

A The Washington Post vezércikke arra figyelmeztet, hogy Lengyelország a tekintélyuralom felé sodródik, ám most majd kiderül, hogy képes-e megállítani az EU. A demokratikus visszalépés már jó pár államra jellemző a térségben, így a hataloméhes magyar, lengyel és román kormányra. Valamennyi leszerelte a jogi fékeket és ellensúlyokat, elhallgattatta a független sajtót és cinikus módon felszította az érzelmeket az idegenekkel szemben, az EU-tól kezdve Sorosig. Ezért volt szívet melengető a héten, hogy a lengyel vezetés meghajlott Brüsszel, illetve a saját lakosság akarata előtt és visszakozott a bírák nyugdíjazása ügyében. Ám az országban változatlanul veszélyben van a demokrácia. Merthogy átpolitizálták a titkosszolgálatokat, az állami médiából hivatalos propaganda szócső lett, és nyomás nehezedik a civil társadalomra, valamint a be nem hódolt újságírókra.

De hogy a PiS beadta a derekát az uniónak, abból kiderült, hogy Európának vannak eszközei, mégpedig azért, mert a lengyelek nagy része azt akarja, hogy az ország az integráció tagja maradjon. A politikai visszacsúszás lefékezéséhez az kell, hogy az ellenzék győzelmeket arasson a választásokon, közben pedig az EU többet tehet a károk feltartóztatására. Továbbra is fel kell lépnie, hogy a Jog és Igazságosság vonja vissza az igazságszolgáltatás ellenőrzését szolgáló intézkedéseket.  Ezzel párhuzamosan a Trump-kormányzatnak felül kell vizsgálnia, hogy a lengyel nacionalistákra tette tétjét. Ez az egész egy gusztustalan történet, de lehet, hogy már megindult végjáték felé.  

Terjed a nyugtalanság Európában és ez elvonja az unió figyelmét a Brexitről ­– ­ tudósít a The Times. A fagyos budapesti utcákon sok ezer tüntető vécépapír-tekercsekkel dobálta meg az elnöki palotát és általános sztrájkot helyezett kilátásba. Franciaországban ismét barikádra keltek a sárga mellényesek. Belgiumban az erőteljes tiltakozások elősegítették a kormány bukását. A földrésznek évek óta nem volt ilyen rosszkedvű tele, ám ez szinte kivétel nélkül megdöbbentette az államokat. A populista és hagyományos vezetők egy sor hazai válsággal küszködnek, ha együttvéve nézzük ezeket, akkor a brit kilépés igazából eltörpül mellettük. A londoni UCL egyik professzora azt mondja, a migráció, a magyar és a lengyel jogállam helyzete, valamint az eurózóna jövője létveszély az EU számára.

A magyar és a lengyel vezetés nem tudott segíteni a briteknek a kiválási folyamatban, mert lekötötte őket, hogy Brüsszellel birkóztak az illiberális reformok kapcsán. Magyarországon a munkások elutasítják a rabszolga-törvényt, ám az akut munkaerő-ínséget csak tetézi a nagyarányú kivándorlás, miközben a hatalom nem enged be migránsokat. Orbán keményen kézben tartja az irányítást, de a tiltakozásokra adott válasza idegességről árulkodik. Szél Bernadett szerint a rendszer a valódi arcát mutatta meg, amikor Hadházy Ákossal együtt kihajították az állami tévéből.  

A magyar események vegyes hét csúcspontját jelentették a populista vezérek szemszögéből. Az olasz Salvini azt közölte, hogy kompromisszumra jutottak Brüsszellel a költségvetés ügyében, ám ily módon veszélybe kerültek a két kormánypárt hazai ígéretei, így nem kizárt, hogy új választásokat kell kiírni. A franciáknál a Macron által tett engedmények beleütközhetnek az unió szabályaiba, ám ha Brüsszel szemet huny felettük, akkor újabb felháborodás célpontja lesz. Talán egyedül Merkel gondolhatja végig nyugodtan az ünnepek alatt a stratégiai teendőket, de az nem szokott jól elsülni a többiek számára, ha csakis tőle várják a saját problémáik megoldását.

Orbán Viktor, a szélsőjobbos miniszterelnök már sokszor keltett riadalmat különféle lépéseivel Európában és odahaza is, ám ritkán okozott akkora dühöt, mint a rabszolga törvénnyel – írja a The New York Times. Ennek megfelelően most már jó ideje tartó utcai tiltakozásokkal kell szembenéznie. Pedig idáig már korlátozta a bírói függetlenséget, a sajtószabadságot és sokszínűséget, pofátlanul teletömte üzleti szövetségeseinek zsebét. Az új jogszabályról Köllő János, a Közgazdaság-tudományi Intézettől azt véli, hogy sok százezer olyan dolgozó van, aki nem mondhat nemet a munkáltatónak, ha az tetemes többletmunkára akarja kötelezni őket. Elemzők hozzáteszik, hogy a változás ritka húrt pendített meg az átlag magyaroknál, az ellenzék fészkének számító Budapesten kívül is, mert a mindennapi életet érinti. Az OECD szerint a magyar lakosság már így is többet dolgozik, mint a nyugati szomszédok – nagyjából fél pénzért.  

Juhász Attila a Political Capitaltől úgy értékeli, hogy az elégedetlenség olyan rétegeket is elért, amelyek idáig nem jártak tüntetésekre. Csakhogy a kormány rákényszerült a húzásra, mert nincs elegendő munkaerő. Legalább 350 ezren mentek Nyugatra, amit nem ellensúlyoz a bevándorlás. Orbán – a kerítéssel és a nemzetközi sajtóban folytatott idegengyűlölő hadjárattal – ismételten elriasztja a külföldieket attól, hogy Magyarországra jöjjenek. Köllő János szerint azonban a munkáskezek hiánya mögött ott van a közmunka program is, mert ez a 200 ezer ember a körülmények folytán nemigen törekszik arra, hogy a versenyszférában találjon magának állást. A helyzetet csak súlyosbítja születések alacsony száma. Közben az emelkedő bérek rontják a magyar gazdaság vonzerejét a külföldi befektetők szemében. Egyes források szerint a hatalom éppen ezt a hátrányt igyekszik ellensúlyozni a sok túlóra lehetőségével.

A magyar helyzet egyik legjobb német szakértője szerint a túlórák szabályozása azért kényes dolog, mert olyan szociális kérdésről van szó, amely elvileg mindenkit érint, nem csupán a hatalom ellenfeleit – kezdődik a Frankfurter Rundschau cikke. Így azokat is, akiket a hatalom az egyszerű népnek szokott nevezni, mondja Kai-Olaf Lange, a berlini Wissenschaft und Politik Alapítvány elemzője. A harag ily módon kiterjed kisebb városokra is. A kormány láthatólag nem tud mit kezdeni azzal, hogy sokan kivándoroltak, és így nincs elegendő munkáskéz. Az itthon maradtak közül sokan nem látják be, hogy ennek a levét nekik kellene meginniuk. Ebben a helyzetben az ellenzék esélyt szimatol és a túlórák miatti felháborodást összekapcsolja más témákkal: az igazságszolgáltatás zsugorodó függetlenségével, a civil társadalom megzabolázásával, a sajtó egyoldalú, kormánypárti ténykedésével.

Lange úgy látja, nehéz megjósolni, milyen irányban alakulnak az események. Kérdés, hogy az ellenzék mit hoz ki belőle. De a kormány valószínűleg nem fog meginogni. Ezzel együtt erősödik az Orbánra nehezedő nyomás. Még a Fidesz-hívek is elégedetlenek, és ezt a miniszterelnök nem hagyhatja figyelmen kívül. Ugyanakkor a hatalom mindenért most is  Sorost teszi felelőssé. Legalábbis ezt igyekszik elhitetni, hogy bagatellizálja a mozgalmat. Tény, hogy voltak már a mostaninál sokkal nagyobb tüntetések is, ám ezek gyorsan elhaltak. A kormányfő általában nagy nyugalommal kibekkelte ezeket, ám mintha most másként volna.

Folytatódnak a demonstrációk a rabszolga-törvény ellen, a felvonulók az ellenállás évének nyilvánítják 2019-et, az érdekképviseletek országos munkabeszüntetést akarnak szervezni. Orbán Viktor gyakran és szívesen hangoztatja, hogy kormánya odafigyel a nép hangjára, ám most a lakosság többsége ellene fordult – jelenti a német közszolgálati rádió, a Deutsche Welle. Ráadásul sokan cinikusnak találták, hogy Áder János egy füst alatt boldog karácsonyt kívánt mindenkinek, amikor átengedte a túlórák nagyfokú megemelését engedélyező szabályozást. Orbán igencsak megvető módon minősítette a demonstrációkat, hisztérikus sikongatásnak nevezve azokat. Egyben megismételte, hogy az egész Soros műve. Mindez alighanem csak tovább tüzelte a tiltakozásokat.

Hatalomellenes sztrájkok 2010 óta nem voltak Magyarországon. Az is újdonság, hogy magas rangú egyházi méltóságok szolidárisak a felvonulásokkal. Lásd Fabinyi Tamást és Beer Miklóst. Mindketten élesen bírálták a kormány konfrontatív politikáját. Az ellenzéki pártok, a szakszervezetek, a civilek, az egyház és a hatalommal szemben álló helyi önkormányzatok soha nem látott egysége veszélyes lehet Orbán számára. A politikus ugyanis semmi jelét nem adja a kompromisszum- vagy tárgyalási készségnek. Ez pedig még inkább összeforrasztja az ellenzéket.

A magyar ellenzéket egyesítette a tiltakozás, de a megmozdulások egyelőre nem veszélyesek az Orbán-kormány számára – írja a Neue Zürcher Zeitung. A kedélyeket azonban csak még jobban felszította, hogy Áder János aláírta a rabszolga-törvényt, illetve a közigazgatási bíróságok létrehozatalát. Ezek elutasítása keveredik a Fidesz uralmával szembeni általános elégedetlenséggel. A demonstrációkon gyakran lehet hallani a szlogent: „Viktátor”. A hatalomhű sajtó, valamint a kormánypárt az utóbbi csaknem két hétben kizárólag a kilengéseket taglalta a tüntetések kapcsán. Továbbá, hogy az egész mozgalom jelentéktelen, hiszen elhanyagolható a részvevők száma. Ám egynémely elemzők éppen ellenkezőleg azt gondolják, hogy az ország választóvonalhoz érkezett, noha különösen vidéken csupán pár százan vonultak az utcára.  

Lényeges, hogy a tiltakozás kiterjed mind a szakszervezetekre, mind a pártokra. Az együttműködés újdonság, és az ellenzék vezetői egységesen azt hangsúlyozzák, hogy erősíteni kívánják az összefogást. Hogy ez így lesz-e, az majd kiderül az EP-választás előtt. Az esélyek mindenesetre most jobbak, mint korábban. A kormányellenes tábor ugyanis rájött, hogy Orbán ereje éppen az ellenoldal reménytelen megosztottságában rejlik. Másrészt immár hitelesebbnek tűnik a Jobbik mérséklődése. De ettől még alapvető gyenge pont marad, hogy az ellenzéknek nincs semmiféle koncepciója a miniszterelnökkel szemben, sem széles körben elfogadott, karizmatikus vezetője. Ezért a hatalom nem csak azért nyugodt, mert az ünnepek miatt csitulni fog az elégedetlenségi hullám.

A Neue Kronen Zeitung különtudósítója azt jelentette a pénteki tüntetésről, hogy az más volt, mint a többi. A gazdaságnak jól megy a sora, így itt nem a szociális igazságtalanság, az éhség vagy a szegénység, hanem a korrupció, az uniformizált sajtó, az igazságtalan igazságszolgáltatás és az új túlóra jogszabály ellen tiltakoztak. Sokan attól tartanak, hogy a rabszolga törvénnyel burkoltan a hatnapos munkahetet állítják vissza.  És a megmozdulásoknak még nem látszik a vége, a célpont az orbáni rendszer. A kormányfő a teljhatalom bűvöletében elérte, ami 8 éve lehetetlennek tűnt: egyesült az ellenzék. A szakszervezetek január 5-re általános sztrájkot akarnak hirdetni. Utána megint utcára vonulnak a magyarok. A gazdasági helyzet most még jó, de ha életbe lépnek a kilátásba helyezett uniós szankciók és elmaradnak a brüsszeli pénzek, akkor gyorsan tovább rosszabbra fordulhat az amúgy is izgatott közhangulat.

„Aki nem ugrál, az Orbán Viktor!” Ezt a szlogent választotta szubjektív helyszíni beszámolója címeként Kemény Zsófi, aki esszéjében a saját lelkében keresi a forradalmi tüzet a tüntetések kapcsán – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. – Mert az ifjú irodalmár azt szeretné, ha a passzív keserűségből aktív reménnyé válna nála. Ezért ment el a Parlament elé, ahol a mínusz 6 fokban, eléggé alulöltözve, kesztyű nélkül látta, amint az ’O1G’-logót rávetítik az épületre. A lelkesedése azonban nem a régi, azt elvesztette még áprilisban, valahol az Oktogon és a Deák tér között. De azért csatlakozott a tömeghez az állami televíziónál. A mamáját – úton a Kunigunda útja felé – telefonon nyugtatja, hogy vigyázni fog. Ám abban maradnak, hogy úgy nem lehet forradalmat csinálni, ha félreáll, ha netán a tömeg benyomul a székházba.  

Ezrek toporognak a helyszínen, erős rendőri fedezet mellett. Tízpercenként hangzik el a jelszó: aki nem ugrál, az Orbán Viktor. A felhívást rengetegen követik, mert nem akarják, hogy egy lapra kerüljenek a miniszterelnökkel. Utána valamelyest kevésbé fázik a 15 ezer ember. Közben a szerzőnél újra felbukkan a forradalmi tűz. Az ellenzéki képviselők bemehetnek, de a biztonsági erőkön kívül senki sem fogadja őket. A tévéműsorban egyetlen szó sem esik arról, hogy nem egészen 50 méterre a demonstrálók be akarják olvastatni ötpontos követelésüket.

Közben a rendőrség már 8 sorfalat állít fel és Kemény Zsófinak lassan elege lesz abból, hogy egyszerűen kiadják magukból a dühöt, majd szépen hazamennek. Ezért a barátaival előrenyomul. Ilyen közelről még sosem látott zárt rendőroszlopot. Viszont ekkor a tömeg hátulról meglódult és a lány úgy érezte: egyszerűen szétnyomják. Szerencsére egy jobbikos férfi kimentette szorult helyzetéből. A következő este már az étel- és italellátást is megszervezik, az idő még keményebb, mint korábban. A hangulat azonban egészen fesztiváli, a feliratok mókásak. A 24 éves lány úgy összegzi élményeit, hogy sokat nem tud tenni, de legközelebb ismét kimegy az utcára. Amíg vannak utcák, amelyeken lehet valamit találni.

Orbán vadonatúj sajtóegysége kapcsán megfigyelők maffia-forgatókönyvet emlegetnek, hiszen a médiaóriás a miniszterelnökhöz közeli üzletemberek „önkéntes” adománya folytán jött létre – írja a Der Spiegel

. A szóban forgó orgánumok javarészt olyanok, mintha egymás klónjai lennének. Ha pl. valaki végignézi a 14 legnagyobb megyei lap online változatát, ugyanazt találja ott a tüntetésekről, természetesen negatív tálalásban, de még a közzététel ideje is egyezik. Valószínűleg kénytelen-kelletlen cinikus válasz ez a sajtószabadság helyreállítását sürgető követelésekre. Ám a hatalom számára láthatólag nem elegendő az egyforma külső és tartalom. Ezért vonták össze jóformán az összes kormány közeli szerkesztőséget egyetlen konglomerátumba.

Polyák Gábor és Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemzőtől úgy kommentálja a fejleményt,  inkább a maffiafilmekben, semmint a valóságban történik meg, hogy a legkülönfélébb tulajdonosok egyetlen alapítványnak adják át sok milliót érő vállalkozásaikat. Ilyen a világon sehol másutt nincs. Orbán döntése nyomán azonban a Versenyhatóság nem nyilváníthatott véleményt az egyesülésről, noha a hatóság korábban fontos szerepet játszott, igaz, akkor a független média szétverése volt a feladat. Hogy a médiabirodalom politikailag milyen irányba húz, az nem titok: Vezetője, Liszkay Gábor rendkívül lojális Orbánhoz. De a Kuratóriumban helyet kapott Bajkai István, a Fidesz képviselője, a miniszterelnök családjának ügyvédje is.  

Az összevonással a miniszterelnök a Simicska-botrány után azt akarja elérni, hogy a jövőben senki se fordíthassa ellene a jobboldali sajtót. Igaz, a mostani vállalkozó-kegyencek szellemi kapacitása messze elmarad az egykori szürke eminenciás képességeitől. Mészáros üzleti adottságai pl igencsak korlátozottak, nincs benne politikai becsvágy sem. De ettől még Orbán újabban bizalmatlan a saját környezetével szemben. Azon kívül előzőleg versengtek egymással a vállalkozók, akik most beadták a közösbe a lapjukat, rádiójukat, tévéjüket, internetes portáljukat. Úgy hírlik továbbá, hogy a kormányfő dühös volt, mert az állami hirdetésekkel életben tartott sajtó nagyrészt veszteséges volt, túl sok pénz elfolyt a tulajdonosok zsebébe.

A menekültválság lecsillapodott, a konjunktúrának vége, így szögesdrót és határkerítés helyett újabban WC-papírt gyártanak Márianosztrán. A Die Presse tudósítója már akkor fel akarta keresni a börtönt, amikor Orbán Viktor kitűnő exportcikként méltatta a falak mögött előállított acélportékát, ám akkor nem engedélyezték számára a látogatást. Így azt most pótolta. A rabok már korábban is dolgoztak: söprűt, futball labdát, papírt termeltek. Az őrök különben nem viszonyozzák a köszönést, amikor az újságíró felbukkant. A faluban pedig egy vörös képű öregember azt hajtogatta, hogy a határokat meg kell védeni, ide ne jöjjenek migránsok! 

A nemzetközi sajtószemle eredetileg itt jelent meg.