Orbán bagatellizálja az erősödő szélsőjobboldalt – nemzetközi sajtószemle

Guido Westerwelle szabaddemokrata német külügyminiszter az eddiginél hatékonyabb jogi eszközöket sürgetett az Európai Unió számára a tagállamokban jelentkező rasszizmus ellen – írja a Reuters. Úgy fogalmazott, miközben Magyarországon erősödik a zsidó- és romaellenesség, az EU a demokratikus normák megsértése esetén vagy olyan opciók között választhat, amelyek gyengék, mint egy fogpiszkáló, vagy olyan erősek, mint egy páncélököl. Márpedig szükség lenne a kettő között is a fellépés lehetőségére, ha aggasztó fejleményeket tapasztalni egy kormány vagy egy ország részéről – mutatott rá a politikus. Úgy folytatta, hogy a tolerancia bölcs dolog, de történelmi ostobaság, ha az intoleranciáról van szó. Westerwelle külön is megemlítette a Jobbikot. Beszédét a jelenlévők felállva tapsolták meg, ami azt bizonyítja, hogy nem akarta megkerülni a lényeget, szemben Orbánnal. 

Nyugati részről elutasítják Orbán Viktor beszédét a Zsidó Világkongresszus közgyűlésén – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung –, Westerwelle felszólalását viszont hálásan fogadták. Utóbbi ugyanis államférfihoz méltó módon szólt az egész EU-ban érvényes értékekről, a jogállamiságról és a demokráciáról, Németország Izrael iránti szolidaritásáról, az arab tavaszról. Magyarországra, az Orbán-kormánynak címzett európai bírálatra viszont csak utalt, akárcsak az miniszterelnökkel lezajlott tanácskozás után: ti. hogy Európa több mint egységes piac, a befektetőknek biztonságra van szükségük. A miniszter nyilvánvalóan meg akarja oldani a gondokat, nem pedig növelni azokat. A küldöttek különben elégedetlenül konstatálták Orbán állásfoglalását. A Németországi Központi Zsidó Tanács elnöke szerint nem volt abban semmi konkrétum. Graumann azt várta volna, hogy a politikus a legmagasabb szintre emeli be az antiszemitizmus elleni harcot és a jelenség kapcsán világosan elhatárolódik akár párttársaitól, ideértve Bayer Zsoltot is. Orbán ezzel szemben igyekezett a bajokat relativizálni, semmi belátást nem mutatott. Vagyis elmulasztotta a lehetőséget. Pedig előzőleg egy izraeli lapban közölte, hogy semmiféle együttműködést nem tart elképzelhetőnek a Jobbikkal. 

A teljes mai nemzetközi lapszemlét itt találja, tessék kattintani!