A küzdelem a szigetországban a liberális nemzetköziség és a szűklátókörű nacionalizmus, a szabadkereskedelmi rendszer és margóra szorulás között zajlik. Le Pen és Trump pont ezért támogatja a Brexitet.   

A kiválás költségei hatalmasak lennének, ugyanakkor Cameron nem tudott válaszolni azoknak a félelmeire, akik tartanak az uniós munkavállalóktól. A tagság azonban azt jelenti, hogy az ország átadja a jogkörök egy részét Brüsszelnek, cserében viszont egy nagyobb közösség részeként nő a befolyása. A gazdasági adatok egyértelműen bizonyítják a belépés előnyeit. Ugyanakkor a kilépés hívei nem magyarázták el, milyen súlyos kockázatai vannak annak, ha az ország az EU-n kívül folytatja életét. Nagy-Britannia kénytelen lenne igazodni a szabályokhoz, és már nem szólhatna bele azok meghozatalába. Az Egyesült Királyságban bizonyosan politikai válság törne ki és újraéledne a nacionalizmus szelleme Európában. Ha mégis távozik, az ország teljesen fölöslegesen önmagának okoz károkat. Ezt az üzleti világnak meg kell magyaráznia, mielőtt túl késő lesz. Nagy-Britanniának hozzá kell járulnia, ahhoz, hogy a világ a mostaninál sikeresebb és biztonságosabb legyen. Szóval egy hét múlva a bennmaradásra kell voksolni.  

Az unió keleti perifériája máris kezdi érezni a Brexit következményeit – írja a Financial Times. Jórészt a kontinens leggyengébb gazdaságain csapódik le, hogy a briteknél mind inkább inog a tagság támogatottsága és a kilépés miatti félelmek szakadást idéztek elő a hitelpiacon. A kockázatkerülő befektetők jócskán felnyomták a magyar, lengyel, görög és portugál állampapírok hozamait. A népszavazás csak felerősíti a tőketulajdonosok aggodalmait a lengyel, portugál, spanyol stb. politikai bizonytalanság, a görög adósságbajok és a menekültválság miatt. Attól félnek, hogy összeomolhat az egész európai terv. A gondok listáján igen előkelő helyen szerepel Lengyelország, ahol a kormány egyértelművé tette euro-szkeptikusságát, a zloty árfolyama pedig az idén vad ingadozásba kezdett. Ezzel együtt nem kizárt, hogy a keleti végeken a jegybankok közbelépnek, és akkor az ottani papírokon a brit távozás ellenére nyerni lehet. 

A nacionalizmus fertőző, mindig is az volt – figyelmeztet a The Washington Post. Amint az egyik ország belevágott, más államok vezetése követte, mert csak így lehetett fennmaradni. Sőt, ez ma is így van, azzal a különbséggel, hogy az érintett hatalmi elitek a nemzetállamot próbálják megtartani. Napjainkban szép számmal vannak olyanok, akik a hazai lakosság elsődlegességét hangoztatják, és azon aggódnak, hogy nemzeti kultúrájuk alapján idegenek lesznek a saját földjükön a bevándorlók miatt. Ezt a folyamatot csak megfejeli, ha olyan a gazdaság állapota. Mondjuk, stagnál. Na, ott azután felerősödnek a migránsellenes érzelmek. De előfordul az is, hogy nem jönnek nagy számban tömegek, súlyos munkanélküliség sincs, a jobboldali populisták mégis meglovagolják a félelmeket. Amerikában pontosan ez történik.

Vagy itt van Lengyelország, egész Európa legsikeresebb gazdasága az utóbbi 8 évben. Az új, nacionalista kormány mégis azt mondja, hogy nem a szabad piacra akarja építeni gazdaságpolitikáját. Mégpedig arra hivatkozva, hogy a neoliberalizmus megnyitja a gazdaságot a nem lengyelek előtt is. Ehelyett adókat vetne ki a javarészt külföldi kézben lévő bankokra, nagy kereskedelmi láncokra, a hazai cégeket pedig a jegybank hiteleivel támogatná. A lengyel politikai képlet jelenleg a következő: demokrácia – mínusz fékek és ellensúlyok.

Orbán Viktor ezt illiberális demokráciaként írta le. Varsóban a Jog és Igazságosság éppen ezt a modellt igyekszik lekoppintani. A magyar forgatókönyvnek felel meg a média, az igazságszolgáltatás és várhatóan a jegybank elleni támadás. Egyben mutatja, hogy a nacionalizmus miként terjedhet tovább a legfertőzőbb helyről oda is, ami elvileg sokkal kevésbé tűnik fogékonynak rá. Ne feledkezzünk meg Lengyelországról, mert nagyon közel van. És semmi sem olyan veszélyes, mint egy rossz elmélet, amelynek eljött az ideje.

Egyszer csak vége szakadt az unortodox orbáni gazdaságpolitika sikereinek – állapítja meg az osztrák Der Standard. Az első negyedévben az EU-n belül az ország produkálta a legrosszabb növekedési adatokat, még a válság sújtotta görögök sem zuhantak ennyire vissza. Pedig a kormányfő igencsak aktív volt a gazdaságban, amióta csak hatalomra került.

Szakértők orbanomics-nak keresztelték el az önfejű stratégiát. A legtöbben azt várták, hogy épp emiatt a befektetők nagy ívben elkerülik az országot, ám a magyarok az utóbbi két évben látványosan fejlődtek. A miniszterelnök úgy ünnepelte modelljét, hogy az követnivaló példa. A mostani visszaesés okát Richter Sándor a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézettől mindenek előtt abban látja, hogy egyelőre elapadtak a nagy uniós támogatások. Pedig tavaly még a GDP 6%-ára rúgtak, ami rekord az EU-ban. A termelés átszervezése folytán átmenetileg csökkent a nagy autógyárak termelése is. Richter, valamint Madár István is azt mondja, hogy a magyar politika igazából sosem serkentette az erős növekedést. Orbán a befektetők szemében inkább ártott az ország tekintélyének. De a munkanélküliség csökkent, ami azzal is összefügg, hogy immár 28 ezren ingáznak munkavállalóként Ausztriába.

A Süddeutsche Zeitung szerint Orbán kultúrapolitikájának egy előnye mindenképpen van, hogy nagyszerű magyar színházi emberek bukkannak fel Németországban és megmutatják, miként kell kigúnyolni a jobboldali konzervatívok ostobaságait. Most a berlini Maxim Gorkij Színházban Dömötör András vitt színre egy Orbán-bohózatot, „Mefisztóföld” címmel. A darabban éppen Klaus Mann regényét próbálják, de a hangulat rendkívül feszült, mert a színházhoz napokon belül megérkezik az Orbán-kormány által kinevezett igazgató. A rezsim a nacionalista öntömjénezés propagandaeszközévé alakította át az állami színházakat. Ám a sanyarú politikai helyzet sem ok a jó hangulat elvesztésére: remek groteszk bontakozik ki a színpadon.