…sokáig éltették, nevezetesen, hogy szélsőséges kilengések nélkül ment végbe. Az, hogy a régi elitet nem üldözték, hanem beépítették, az egyszerre a folyamat tartós érdeme, illetve Achilles-sarka. A populisták lázas nyomulása a magyaroknál, lengyeleknél és másoknál – lázadás a mérsékeltek és a mérséklet ellen. A fordulat ezeknek az erőknek a szemében nem sokkal volt több, mint leleményes összeesküvés, hogy az elit politikai hatalmát átalakítsák gazdasági befolyássá. Vagyis nem a nép szabadult fel, hanem a régi kommunista vezetés jutott túl a megtorlás félelmén, intett búcsút a bűnösségének, az ideológiának, sőt a nemzeti hűségnek. Ez az árnyékhatalom lett a végső magyarázat mindarra, ami az utóbbi 27 évben félre ment: a növekvő egyenlőtlenségre, az elárult reményekre. 1989 hősei békét adtak igazságért. Nemes kompromisszumot kötöttek. Ám napjainkban, amikor a béke biztosnak számít, csak az igazság hiánya látható.   

Trump nem kivételes jelenség, nagyon is jól beleilleszkedik a nyugati demokráciákban tapasztalható tekintélyelvű-populista hullámba – írja a The Washington Post. Ezek a pártok már két évtizede jönnek fel, mostani megerősödésükben tehát nincsen semmi új. Magyarországon az újfasiszta Jobbik sikere még inkább jobbra tolta a Fideszt. Az Orbán-kormány kerítést épít a bevándorlók ellen. Akadnak persze tiszavirág-életű erők is, ám ezek is képesek megfertőzni a politikai kultúrát és a hagyományos pártokat. A populisták főleg a közép-jobbtól vesznek el szavazatokat, és vonzóak lehetnek a kevéssé képzett és gazdaságilag a margóra szorult középbalos férfiak számára is.

Népszerűségük a legjobban azzal magyarázható, hogy a nyugati társadalmak ily módon reagálnak a régóta tartó szociális változásokra. Vagyis arra, hogy a fejlett világ sok kérdésben egyre liberálisabb nézeteket vall, főleg a fiatalabb nemzedék, illetve a képzett középosztály. Csakhogy ez a generációs eltolódás egy sor hagyományos kulturális értéket fenyeget. A kevésbé iskolázottak és az idősebbek attól tartanak, hogy az út szélén maradnak. Amerikában a republikánusok hangot adtak és fel is erősítették ezeket a félelmeket, így utat nyitottak a populista Trumpnak. A Tea Párt az ő előfutára volt, de a politikus és hívei újfajta brutalitással és türelmetlenséggel jelentkeztek. Módosították, hogy miről lehet beszélni a közéletben. A legtöbb nyugati demokráciában azonban működik egy sor fék, így hiába emelkednek fel a populista-tekintélyelvű pártok, tényleges hatalmuk korlátozott marad. 

Németország vezeti Európát, még úgy is, hogy a többiek nem követik – foglalható össze a Die Weltben kifejtett véleménye Timothy Garton Ashnek. Az oxfordi egyetemi tanár, a földrész kiváló szakértője számára azonban pozitív, hogy Merkel ragaszkodik az elvben nyitott és szolidáris unióhoz. Pályafutása alatt először vállalt kockázatot azzal, hogy megnyitotta a határokat. Ezzel együtt a szakértő úgy ítéli meg, hogy a külső határok lezárása feltétel a liberális társadalmak fennmaradásához. Ha sikerül ellenőrzés alá vonni a menekültáradatot, akkor talán rájön az EU, hogy mennyire fontos a közös kül- és biztonságpolitika.

További kedvező fejlemény lenne, ha a németeknek sikerül integrálniuk az egymillió bevándorlót, mert a megfiatalodott Németország kedvezően hatna vissza Európára. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy sok fiatal ma egyáltalán nem látja, az európai terv nélkül milyen gyorsan visszavezetne az út a háborúhoz, diktatúrához.

Ash arra is kitért, hogy több felkelés is zajlik a liberális demokrácia ellen. Kaczynski pl. a többség diktatúráját akarja megteremteni, fékek és ellensúlyok nélkül. A támadás érkezhet balról, is jobbról is, utóbbira példa Magyarország. Az ok az, hogy a liberalizmus 25 éven át kvázi monopóliumot élvezett, és ez veszedelmes. Visszacsapásként jöhet az illiberális demokrácia. Ám ha az unió kudarcot vall, akkor sem fog egyik napról a másikra megszűnni. Szétszakadhat, meggyengülhet. De lehet, hogy felülkerekedik a mostani, többes válságon. A szakember éppen abban bízik, hogy lépésről lépésre sikerül előrejutni.

A francia konzervatív napilap, a Le Figaro azt taglalja, vajon valóban eltávolodik-e Kelet-Európa a nyugati modelltől és inkább a demokratúrát választja-e? A régi lelkesedés odalett az új tagállamok soraiban, és akik egykor a falak ellen küzdöttek, azok napjainkban lezárják határaikat. Orbán és Kaczynski a konzervatív nacionalizmus és az Európa-ellenesség zászlóvivői lettek. A tekintélyelvű budapesti és varsói kormány folyamatosan támadja az emberi jogokat, a jogállamot. Nem fogadnak be muzulmán menekülteket, mert azokban veszélyt látnak a keresztény európai identitás számára. Ez az első alkalom, hogy a földrész középső része ilyen radikálisan elkülönül a közös modelltől – a migránsok és a demokratikus gyakorlat ügyében.

A hidegháború utáni eufóriában a Nyugat megfeledkezett arról, hogy ezek az országok soha nem élték meg a demokráciát, és hogy az nem korlátozódhat a választásokra. Ráadásul Magyar- és Lengyelországban most bosszút állnak mindazok, akik kimaradtak még a viszonylagos gazdasági növekedés előnyeiből is.

Ugyanakkor az egész világon terjed az illiberális demokrácia, amely nem kér a menekültekből. Csak éppen ezek az erők nyugaton még nem jutottak hatalomra. Viszont hogy keleten már kormányoznak populista és idegengyűlölő politikusok, annak figyelmeztetésül kell szolgálnia. Arra utalhat ugyanis, hogy a jelenség egy nap az egész földrészre átterjedhet. Az iszlámmal és a muzulmán bevándorlókkal szembeni félelem, a terrorakciókkal a háttérben ugyanis a populista és nacionalista mozgalmak karjaiba taszítja a közvéleményt.

A helyzet most azzal fenyeget, hogy szétszakad az unió. Brüsszel sokáig nem tett semmit a magyar lándzsahegy, Orbán Viktor ellen, leszámítva pár formális tiltakozást. Az EU igazából soha nem követelte, hogy az egykori szocialista országok a közösségi támogatásért cserében szilárdítsák meg demokratikus kultúrájukat.

Budapesten és Varsóban az új, Európa-ellenes kormányok a saját elképzelésüket érvényesítik a demokrácia ügyében. Úgy gondolják, hogy a választási győzelem teljes felhatalmazást adott nekik, beleértve a játékszabályok megváltoztatását, éspedig anélkül, hogy tekintettel lennének a kisebbségek érdekeire.

Közép-Európa ma azt a demokráciát támadja, amelyről a régi tagállamok azt hitték, hogy minden vitán felül áll. Így most a Nyugatnak is meg kell vizsgálnia a saját identitását. A válasz nagyban múlik majd azon, mennyire sikerül tartós hidat újjáépíteni a kelettel.