Orbán folytatja menekültellenes játékát

A földrész keleti része továbbra is fegyverben van a kvóták miatt, bár azok ügyében nem sok történt, amióta jóváhagyták. Orbán Viktor az ősszel népszavazást tart, hogy az unióban „meghallják a nép hangját”. Nem kell aggódnia, győztes ütközetre számíthat. És akkor ott vannak még az engedetlen franciák és olaszok is. Junckernek azonban egyelőre nem kell félnie, mert Merkel kitart mellette. De amikor a tagállamok vezetői a Bizottságot ostorozzák, figyelembe kellene venniük, hogy Brüsszel metafóra mindenki számára.

Magyarország az eddiginél is jobban el akarja riasztani a menekülteket – írja a Der Spiegel. További sok ezer rendőrt vezényel a határra, jobb felszerelésekkel látja el őket és még szigorúbb szabályokat léptet életbe. A senki földjén közben azonban egyre nagyobbak a nyomorúságos táborok. Röszkénél az utóbbi három hónap egyetlen eredménye, hogy az egyetlen vízcsap mellett immár három mobil vécé is van, miközben sok százan heteken át várnak, hogy bejussanak a tranzitövezetbe és menedéket kérhessenek. Ám újabb menekültek érkeznek, és így olyan állapotok alakulhatnak ki, mint nem is olyan rég a görög–macedón határon, Idomeninél. Magyarország ugyanis az év elején újabb offenzívát indított a bevándorlás ellen, mivel az utóbbi időben naponta nem ritkán már 250 határsértőt fogtak el. Őket most rövid úton visszazsuppolják, ha a határtól számított 8 km-es övezetben fogják el őket. Ugyanakkor civil szervezetek bírálják, hogy az új intézkedések még átláthatatlanabbá teszik a menedékjogi szabályozást. Hogy nem lesz semmiféle eljárás, mindenkit áttesznek a szögesdrót túloldalára, és ott azután embertelen körülmények között kell vesztegelniük. A kormányszóvivő nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy akkor most ellentételezésképpen több ember számára nyílnak-e meg a tranzitzónák, illetve nem akarnak-e javítani az állapotokon a várakozó menekültek számára.

Az osztrák liberális napilap, a Der Standard írja, hogy Orbán Viktor folytatja a menekültellenes játékát, amelyben csak azok a szabályok érvényesek, amelyeket ő maga állít fel. A népszavazás annak a politikának a része, amelyben a kormány már tavaly tisztességtelen eszközökhöz nyúlt. Pl. amikor milliószámra küldte szét a kérdőíveket, cinkelt kérdésekkel. A legújabb: bárkit kitoloncolnak menedékjogi eljárás nélkül. A lakosság hálás a miniszterelnöknek, amit nagy népszerűsége tanúsít. De köszönetet kell mondani neki érte külföldön, mármint azért, hogy újra visszahozta a közbeszédbe a témát. Merthogy ismét egyre többen jönnek Balkánon, illetve a Földközi-tengeren át. Jelenleg mindenkit el tudnak látni – jelentették az olasz hatóságok. Jelenleg.

A francia Libération napilap Orbán Viktor újabb provokációjának nevezi a népszavazást. Mint írja, az erőteljes nacionalizmusáról ismert kormányfő ezúttal az egész Európában ismert referendum-hullámot lovagolja meg. És megint csak gerjeszti a migránsellenességet, ami már oly jellemző az országra. Az Európai Parlament elnöke úgy reagált, hogy Orbán nem akarja fogadni a menekülteket és a lakosság megkérdezésével csupán a jó egy éve alkalmazott politikáját igyekszik igazolni. Vagyis Schulz szerint az egész csupán propaganda. Voltak persze előzményei, pl. amikor a kormányfő tavaly arról beszélt a Fox Newsnak, hogy Nyugat-Európában 900 olyan övezet van, ahová a hatóságoknak nem tanácsos belépniük, mert ezekben a gettókban a migránsok miatt olyan állapotok alakultak ki. De idetartozik a kérdőív is, amelyből elégedetlenségük jeleként sokan papírhajót hajtogattak és leúsztatták a Dunán. A provokációk közé sorolja az újság a halálbüntetés visszaállításának felvetését is. Végül pedig Orbán hatalomra kerülése óta a keresztény értékek védelmezőjének állítja be magát, amire csak ráerősített a menekültáradat.

A magyar miniszterelnöki hivatal befejezettnek nyilvánította a határőrizeti háborúskodást Ausztriával – közli az osztrák Die Presse. A lap kérdésére azt közölték, hogy a probléma meg van oldva, és valóban megszűnt a sok kilométeres kocsisor Hegyeshalomnál, a határ osztrák oldalán. Budapesten egyben bejelentették, hogy kitűnő az együttműködés a menekültválságban, a közeli múltban felállított munkabizottság hamarosan nyilvánosságra hozza az egyeztetések első eredményeit. A magyar fél továbbra sem vesz vissza ugyan egyetlen menekültet sem, aki a területén át jutott át Ausztriába, Bécs mégis jelezte, hogy erősítésként kész rendőri egységeket küldeni a magyar–szerb határra. Előzőleg az osztrák belügyminiszter meglehetősen éles hangon bírálta a megszigorított magyar ellenőrzést, amely 30 kilométeres torlódást és háromórás várakozást idézett elő. Sobotka különben a jövő héten találkozik Pintér Sándorral. Az osztrákok ugyanakkor nem állnak el attól, hogy Hegyeshalomnál megpróbálják kiszűrni az illegális bevándorlókat, vagyis minden autóba benéznek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az este visszautasította az osztrák belügyminiszter bírálatát – adja tudtul a Der Standard. A közlemény szerint a határon a hónap elejétől szeptemberig csupán forgalombiztonsági ellenőrzést tartanak. Mert a nagy forgalmú M1-esen különösen sok a baleset és ezeket úgy igyekeznek megelőzni, hogy rendszeresen a teherautósofőrök körmére néznek, mármint hogy azok megtartják-e a pihenőidőket vagy nincs-e a járműken valamilyen műszaki hiányosság.