Az utóbbi évek törvénymódosításai folytán jóformán lehetetlen menekültstátuszt kapni, meggyengültek a menedékjog biztosítékai, igazolhatatlan módon bűnözőknek kiáltották ki a bevándorlókat. A kerítés megépítése óta sorra érkeznek jelentések a rendőri erőszakról. Az illegális belépőket jogsértő módon megfosztják attól a joguktól, hogy oltalmat kérjenek, ráadásul 3 ezer újoncot toboroznak fegyveres határvadász célokra. A népszavazás előtt új magaslatokban emelkedett a hamis jelszavakra építő propaganda.
Muiznieks elismeri, hogy minden államnak jogában áll meghatároznia saját bevándorlás-politikáját, ám az nem állhat ellentétben az Európai Emberi Jogi Konvencióval, és az 1951-i Menekültügyi Egyezménnyel. A magyar hozzáállás már jogsértésekhez vezetett, aláásta az EU és az Európa Tanács által hirdetett értékeket, a szolidaritást és a türelmet. Ráadásul a szomszédos államokat is erre az útra csábítja. Ha Magyarország kitart jelenlegi irányvonala mellett, akkor jogi szankciókra kell számítania. A magyar vezetőknek abban kell hagyniuk az idegengyűlölő nyilatkozatokat, eleget kell tenniük az emberi jogok ügyében tett kötelezettségvállalásaiknak. A menekültek védelme a legjobb gyógyszer a nacionalizmus ellen. Magyarország legfőbb érdeke, hogy fenntartsa a menekültek jogait.
A The Wall Street Journal úgy látja, hogy Orbán Viktor sokak nevében beszél Közép- és Kelet-Európában, amikor elutasítja a kötelező kvótákat. Azzal érvel, hogy itt viszonylag egységes társadalmakról van szó, amelyeknek nincs igazán tapasztalatuk az újonnan érkezők beillesztésében. Hivatkozik a migránsok által elkövetett párizsi és brüsszeli merényletekre is, illetve arra, hogy a nyugat nem tudta integrálni a muzulmán kisebbségeket. A politikusnak autokrata beütése van és eltűnődött a putyini illiberális modell bevezetésén. Az uniós vezetők torkig vannak a környező államok orbanizálódásával. Ám ez nem menti fel őket, amikor a válság következményeit rázúdítják a kis Magyarországra és a többiekre, mivel nem hajlandók megállítani az áradatot, illetve korlátozni a befogadandó menekültek számát. Ha Brüsszel véget akar vetni a populista és nacionalista erők előretörésének, akkor kevesebb megvetést kell tanúsítania a közvélemény jogos aggodalma iránt az ellenőrizetlen migráció kapcsán.
Donald Trump bírálta Bill Clintont, amiért a volt elnök még májusban azt mondta, hogy az Egyesült Államok nélkül sem a magyarok, sem a lengyelek nem lettek volna szabadok, most mégis úgy látják, hogy a demokráciával túl sok baj van – tudósít a Bloomberg. A republikánus jelölt szerint vetélytársának férje egyáltalán nem ért a dolgokhoz. Egyben azt ígérte, hogy ha megválasztják, akkor az USA megbízható szövetséges lesz az európai országok számára. Előzőleg Trump tanácsadója, Giuliani volt new yorki polgármester igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy az elnökjelölt a vállalt tagsági díj megfizetésére igyekszik rávenni a NATO-tagokat, de ha valakinek elmaradása van, attól még számíthat a kollektív segítségnyújtásra, ha netán támadás éri. Putyinról pedig azt mondta, hogy Trump a katonai erő pozíciójából tárgyalna vele, de tudna bánni vele.
Ugyancsak Bloomberg hírügynökség szerint: a népszavazás lehetőség Orbán számára, hogy bizonyítsa, mennyire népszerű bevándorlás-ellenes álláspontja, amely egész Kelet-Európában visszhangra talált. Vagyis a politikus önmaga kemény véleményéhez igyekszik megerősítést szerezni. A referendum egyben segít napirenden tartani a migráns-ügyet, miután immár alig jönnek menedékkérők Európába. A győzelem lendületet adna a kormányfőnek a két év múlva esedékes parlamenti választások előtt. Nem kétséges, hogy a részvevők többsége nemmel voksol majd, de egyáltalán nem biztos, hogy a referendum érvényes lesz. Ha elegendően mennek el, az jelentős muníciót szolgáltatna Orbánnak: Brüsszelben követelhetné, hogy adják vissza a jogkörök egy részét nemzetállami kezekbe, idehaza pedig megerősítheti az illiberális modellt. Ha viszont a részvétel alacsony lesz, akkor az azt bizonyítaná, hogy nem túl nagy a lelkesedés a kormány fő mondanivalója iránt.
A Neue Zürcher Zeitung lap biztosra veszi a népszavazás eredményét, Orbán győzelmét azonban még nem, mert nem lehet tudni, meglesz-e az érvényességi küszöb. Mint írja, az egyértelmű, hogy a nemek aránya a szovjet időket idézi majd. A felmérések azt tanúsítják, hogy 95% az erősen sugalmazóra sikeredett kérdés alapján a kormány álláspontját támogatja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyien lennének a kvóták ellen, sokkal inkább következik a demokratikus ellenzék és civil szervezetek bojkott-felhívásából. Az az egyetlen lehetőség, hogy vereséget mérjenek a miniszterelnökre.
Ugyanakkor heves bírálatokat kapott a szocialisták vezére, amiért támogatta a kormány véleményét a kötelező betelepítések elutasítása ügyében. Sokan tudják, hogy a népszavazás sok jogi következménnyel aligha jár, ezért lesz várhatóan magas azoknak a hányada, akik nem mennek el voksolni, függetlenül a példátlan, elfogult kampánytól, amely valószínűleg ugyanannyiba kerül, mint maga a referendum. A részvétel kapcsán döntőnek tűnik föl, hogy mit csinálnak a Jobbik hívei. László Róbert választási szakértő úgy gondolja, hogy a Fidesz akkor mondhatja, hogy nyert, ha több szavazatot kapna, mint két éve, ami 2,2 millió ember volt, és a jogosultak 30%-nak felel meg.
Orbán migránsellens hadjárata megmérgezi a légkört az országban és idegenellenességet gerjeszt, ám nem mindenki van a menekültek ellen. A tekintélyes svájci újság bemutat egy civil szervezetet, amely jelenleg 50 bevándorlónak tart nyelvtanfolyamot. Azon kívül a csoport 16 munkatársa csaknem 120 menekültnek segít a beilleszkedésben és a lakáskeresésben, miközben a befogadott menedékkérők június óta semmiféle anyagi támogatást nem kapnak az államtól. A hatalom azzal érvel, hogy ezek az emberek azonos jogokat élveznek a magyarokkal és el tudnak helyezkedni. A kormány teleragasztotta az országot a migránsellenes plakátokkal, csúcsra járatja a kampányt. Ennek egyik következménye, hogy nehéz szállást szerezni a migránsoknak, mert a lakástulajdonosok vagy bizalmatlanok, vagy félnek, hogy mit mondanak a szomszédok. Azon kívül egyre több az inzultus az utcákon. A hirdetések hatására sokan automatikusan úgy gondolják, hogy akinek eltérő a külseje, az muzulmán és veszélyt jelent. Közben pedig feledésbe kerül, egy éve hányan álltak a menedékkérők mellé. A Migszol egyik finn aktivistája azt mondja, a referendum arra jó Orbánnak, hogy elterelje a figyelmet az igazi gondokról, pl. arról, hogy mennyire kevés pénzt kap az egészségügy és az oktatás.
Junckernek pótvizsgáznia kell, mert az EU felsült a migrációspolitikával, ott jelenleg nagyobb rugalmasságra van szükség – írja kommentárjában az osztrák Der Standard. Nagy blamázs, hogy milyen eredményt hozott az egy éve elhatározott áttelepítési program: az előirányzott 180 ezerből nem egészen hatezret fogadtak be, vagyis ha így halad tovább, 30 év alatt sem érnek a végére. Közben pedig Görögországba egyre többen érkeznek, ám Ciprasz nem sok hajlandóságot mutat, hogy normálisan ellássa őket. Magyarországon vasárnap népszavazás lesz, az eredményt előre meg lehet mondani és a 3 visegrádi állam követi Orbánt. De a nyugat is teljesen megosztott az ügyben, hogy mi legyen a menekültek befogadásával. Közben azonban Brüsszel ragaszkodik a megjelölt programhoz, csakhogy erővel nem megy, mert az eddigi módszer inkább ront a helyzeten, semmint javít. A Bizottságnak közvetítenie kell, új utakon kell engedményeket elérnie. Juncker is elismerte, hogy a szolidaritásnak a szívből kell jönnie, és ebben teljesen igaza van.

