Július óta először vágott az alapkamaton az MNB, hogy ösztönözze az inflációt és a növekedést – írja a Wall Street Journal. Előzőleg a lap által megkérdezett 18 szakértő többsége 0,2%-os csökkentést várt. Elemzők ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy az alacsonyabb kamat lassíthatja, akár meg is felezheti a forint felértékelődését, ami szintén serkentheti a nagyobb gazdasági teljesítményt. A magyar fizetőeszköz árfolyama mostanáig folyamatosan emelkedett, mivel az EKB mennyiségi könnyítése folytán tőke áramlik be az országba, és mert a várakozás az, hogy az USA az eddig gondoltnál csak később és lassabban emeli a kamatot.
A holland Rabobank egyik közgazdásza úgy nyilatkozott, hogy a túlzott forintdrágulás hosszú időre a hivatalos 3% alatt tartaná az inflációt és egyben alááshatná a növekedés kilátásait. Mint mondta, a magyar nyitott gazdaság, épp ezért ha számottevően erősödnék a forint jegyzése, az rontaná a kivitel esélyeit, különösen akkor, amikor a versenyképesség javítására a jegybankok igyekeznek leértékelni a nemzeti fizetőeszközt.
A Yahoo/AFP így vélekedik: hozzáértők szerint a további defláció elhárítását szolgálja a nyolc hónap után végrehajtott újabb magyar kamatcsökkentés. Közben a forint január óta egyre csak erősödik, ami szintén lassíthatja az áremelkedést és gátolhatja a fejlődést. A legtöbb elemző a következő hónapokban hasonlóan mérsékelt kamatvágásra számít. William Jackson a londoni Capital Economics-tól úgy ítéli meg: a döntés egyértelműen arra reagált, hogy a gazdaság mélyebbre süllyedt a deflációban, mint ahogy azt a Nemzeti Bank kalkulálta…
Krasznahorkai László is a legmagasabb brit szépirodalmi díj, a Nemzetközi Man Booker jelöltjei között van – tudósít a Reuters. A két évenként odaítélt, 60 ezer fonttal járó elismerésért tízen vannak versenyben. Olyan, élő szerző kaphatja meg, aki vagy eleve angolul írta meg művét, vagy pedig alkotása létezik angol fordításban. A tízes listát a Fokvárosi Egyetemen jelentették be, ahol a Nobel- és kétszeres Man Booker-díjas Coetzee tanít. A győztes kilétét május 19-én, Londonban hozzák nyilvánosságra.
Ezúttal a svájci Szövetségi Közigazgatási Bíróság bírálta felül az uniós menedékes eljárást, éspedig egy olyan koszovói család esetében, amely Magyarországról érkezett Svájcba – tudósít a Neue Zürcher Zeitung. A Dublin-2-egyezmény értelmében a két felnőttet és négy gyereket jóformán automatikusan vissza kellett volna küldeni oda, ahol először léptek az EU területére, vagyis a magyar szerveknek.
Csakhogy az ítélet elfogadta a védelemnek azt az érvét, hogy Magyarországon emberhez méltatlan szállásviszonyok várnak rájuk. Ilyen esetekben figyelembe lehet venni a vonatkozó rendeletnek azt pontját, amely humanitárius okokból engedélyezi, hogy az ügyet mégis Svájcban bírálják el…
„Orbán nyakán liheg a Jobbik” – olvasható az osztrák Die Presse elemzésében. A lap beszámol arról, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a szélsőjobbos párt már mindössze 3%-kal van lemaradva a Fidesztől, ráadásul eredménye egyre javul. Vonáék egy éven belül több mint fél millióval tudták növelni saját táborukat, ideértve a kormány nagyjából 200 ezer egykori hívét is. Az pedig feltehetőleg további fejtörést okoz a hatalomnak, hogy a 30 évesnél fiatalabbak közt a Jobbik már 4%-kal veri a Fideszt. Vona Gábor máris bejelentette, hogy 2018-ban az lesz a tét: vagy a Fidesz, vagy a Jobbik.
A baloldal ugyanakkor siralmas állapotban van. A jobbikos vezér azon gúnyolódik, hogy erkölcsileg és politikailag szétesett. A felmérések a négy pártnak együtt mutatnak ki akkora támogatást, mint amekkorát a radikálisok jelenleg egyedül élveznek. A Jobbik megerősödésében közrejátszott a Fidesz népszerűségének masszív zuhanása. A kormányerő egy év alatt több mint egymillió embert vesztett, a vitatott intézkedéseknek megvolt a politikai ára.
Másfelől egyre többen mondják, hogy Orbán már nem korlátlan úr a fiatal demokratákon belül, egyre inkább sarokba szorítják az „ifjú törökök”, akiket egyértelműen a hatalom és az érvényesülés vágya vezérel…
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!

