Orbán kijelentette: a liberalizmus olyan eszmerendszer, amely tényleges társadalomszervezési erővel bír. Ha meg akarják változtatni azt, ami nem tetszik a világban, akkor hasonlóan kiérlelt eszmerendszert kell felvonultatni – tette hozzá.
A jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait. Mára önmagát emészti fel hatalmas eladósodással, és ez nem fenntartható létezési formája a nyugat-európai társadalmaknak. Nem érdemes ezt a nem fenntarthatóvá vált modellt követni – mondta a kormányfő, aki szerint „kötelességünk” szabadon válaszolni arra, hogy mi lesz a jó a következő 20–30 évben. Szerinte provincializmus a Nyugat másolása, amin túl kell lépni, ez ugyanis „megöl bennünket”.
Arról is szólt: önriogatás volna azt mondani, hogy „besodródunk az orosz medve ölébe”. Magyarország a NATO és az unió tagja, és az „a legnagyobb bajunk”, hogy a külkereskedelmi mérleg több mint kétharmada az unió felé irányul, ami egészségtelen arány. Az lenne az egészséges, ha ez 50 százalék lenne, a másik fele pedig a világ más pontjaira irányulna, hogy „több lábon álljunk2 – fűzte hozzá.
Ami most történik Oroszország és a nyugati világ viszonyában, az nagyon rossz Magyarország számára, „az volna az érdekünk”, hogy ne szakadjanak le a nyugati társadalmi fejlődéstől – mondta. Arról is beszélt, hogy nem osztja az amerikai külpolitika irányvonalát, miszerint az emberi jogok terjesztése a feladat. Úgy látja: Magyarországnak azt a célt kell kitűznie, hogy a világ minden jelentős szereplője abban legyen érdekelt, hogy „sikeresek legyünk” ő ezt tekinti nemzeti külpolitikának. Mint mondta, emberi jogi tételek felmondása helyett konkrét, gyakorlati, relációközpontú együttműködéseket kell kialakítani.
A Déli Áramlatról szólva kiemelte: szolidárisak az ukrán néppel, egyetértés van, hogy egy ország területéből nem lehet területeket elvenni, és látják a borzalmas gazdasági állapotokat, amik ott uralkodnak. Úgy vélte: hamarosan Oroszország nem fog gázt szállítani Ukrajnának, mert az nem tud fizetni, előbb-utóbb blokkolódni fog az Európába érkező gázszállítás. Az a magyar érdek, hogy legyen olyan gázszállítási mód, ami egy ilyen helyzetben is biztosítja az ellátást. A saját érdekeinket nem szabad odadobni egy ilyen konfliktusban – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Kijelentette: határozottan ellenzi azt az európai politikát, amely elfogadja és támogatja a bevándorlást. Ezt határozottan, világosan és szelíden ki kell mondani – mondta, hozzátéve: ezt még nem tudta európai állásponttá tenni, mert mindig leszavazzák. A bevándorlás támogatása helyett szerinte az okos politika az lenne, ha a munkaképes, de jelenleg megfelelő képzettséggel nem rendelkező népcsoportokat segítenék.
El fog jönni az az idő, hogy kérdésessé válik a nemzetállamok etnikai alapja. Ezt akarjuk? – tette fel a kérdést, hozzátéve: „nem akarunk Amerikai Egyesült Államokat csinálni Európából”.
Az autonómiatörekvésekről azt mondta: haaz erdélyiközösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésből nem kapja meg, számíthat Magyarország támogatására. Az így elveszített forrásokat a magyar gazdaság azonban jelenleg nem tudja pótolni. Az itteni politika fontos része kell legyen, hogy meg tudja szerezni az Erdélyt illető költségvetési forrásokat azon intézmények fenntartására, amelyek állampolgári jogon járnak.
Úgy fogalmazott: „óvatos”, hogyaz erdélyiszervezetek közötti diskurzusban állást foglaljon, szerinte az, hogy egyik-másik oldal vitájában felvonuljon, a magyar nemzetnek és az itt élőknek sem érdeke. Az autonómiakérdés a nyugati autonómiavitákban gyakran pénzügyi kérdés is – jegyezte meg.
A rakétapajzsot felvető kérdésre azt mondta: olyan Vaskupolát tudnak vonni, amelyre ha valaki ránéz, azt látja, ezt nem érdemes lyuggatni, és vastagsága az anyaország gazdasági helyzetének javulásával nőhet.
A román–magyar viszonyról szólva kiemelte: az elmúlt másfél-két évben nem volt olyan magyar kormányfői nyilatkozat, amely ne adta volna meg a tiszteletet a román népnek és vezetőinek. De román oldalról hosszú az ilyen nyilatkozatok listája. Szerinte a tisztelet és a nyitottság a kulcskérdés, és azt ígérte, továbbra is megadja a tiszteletet, ami kijár a román népnek és a vezetőinek, és mindig nyitott lesz azon kérdésekre, amelyek megtárgyalása indokolt. Ennyit tudnak tenni, de ennyit meg is fognak tenni – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Együtt-PM: Orbán Putyint utánozza
(13:49) Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondottOrbán Viktorminiszterelnök Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök „Putyint majmolja”.
Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a szövetség úgy fogalmaz: „A liberális internacionálé egykori alelnöke ma eltemette a liberális államot”. „Orbán Viktorminiszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának” –áll a közleményben.
Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét: azokat, akik földet, trafikot, megrendelést, állást kapnak, és a demokratikus igazságszolgáltatásnak is leáldozott.
A közlemény szerint a magyar miniszterelnök Putyintól vette át azt az ötletet is, hogy arra hivatkozva üldözze a civil társadalmat, hogy azok külföldről is kapnak támogatást.
„A norvég alap által is támogatott civil szervezetek nagyon fontos részei annak a nyugatias Magyarországnak, amelyet Orbán le akar rombolni. Nem ők a külföldi ügynökök, hanem Orbán, aki a norvég civil alap éves támogatásának közel ezerszeresét kapta kölcsön a putyini Oroszországtól egy teljesen értelmetlen Paks 2 beruházásra, és ami minden magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni” – áll a közleményben.
Orbán Viktorminiszterelnök Tusnádfürdőn, a 25. bálványosi nyári szabadegyetem és diáktábor szombati rendezvényén tartott előadásában arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munka alapú állam, amely nem liberális természetű. A kormányfő egyúttal bírálta azokat „a fizetett politikai aktivistákat”, akik civileknek tüntetve fel magukat külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.
LMP: tévesek a kormányfő következtetései
(13:57) Az LMP szerint nemOrbán Viktorminiszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel.
Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke a kormányfő Tusnádfürdőn elmondott beszédére reagálva szombaton az MTI-nek azt mondta:Orbán Viktoregész hatalomgyakorlását a cinizmus tartja össze, ami leginkább abban érhető tetten, ahogy „gátlás nélkül” kihasználja, hogy a magyar társadalom „szolidaritáshiányos”. Hozzátette: ezek után pedig a cinizmust ostorozni „meglehetősen sajátos”. Ez leginkább egy lélekbúvárnak okozna feladatokat, és nem egy politikai elemzőnek – fogalmazott.
Szerinte a miniszterelnök helyzetértékelésével akár egyet is lehetne érteni, arról ugyanakkor elfelejtett beszélni, hogy az általa vezetett Fidesz – az SZDSZ-szel szövetségben – az egyik fő felelőse, hogy 1989 után Magyarországon olyan liberális demokrácia alakult ki, amely nem védte meg például a közvagyont annak fosztogatóitól, nem jöhettek létre védelmi rendszerek.
„Amikor a liberális demokráciát, illetve a 89 utáni magyar fejlődés tehertételeit ostorozzaOrbán Viktor, talán lehetne néhány szava arra, hogy az ultraliberális Fidesz 1989 után mennyiben támogatta a nyakló nélküli privatizációt” – jegyezte meg Schiffer András, példaként említve a protekcionizmus lerombolását.
Rámutatott: fő vitájuk abban van, hogy az LMP szerint a liberális demokráciának nem a közmunkaalapú társadalom vagy a „rabszolgatartás” az alternatívája, hanem a részvételi demokrácia.
Schiffer András a szembenézést is hiányolta a kormányfő előadásából. Kifejtette: az a gazdaságpolitika, amit a kormány az elmúlt négy évben folytatott, „jottányit sem tér el attól, ami a megelőző 20 év fő tehertétele volt”. Az egyoldalúan a multikra építő gazdaságpolitika fokozza az ország kiszolgáltatottságát, a napokban történt tömeges elbocsátások, gyárbezárások pedig pontosan azt mutatják, ez megbukott, nem alkalmas új munkahelyek teremtésére – értékelt, kiemelve: a közmunka nem alkalmas arra, hogy itthon tartsa a magyar fiatalokat.
Liberálisok: Orbán megtagadta egykori önmagát, megtámadta a demokrácia alapját
(13:59) A Liberálisok szerint a kormányfő Tusnádfürdőn elmondott szombati beszédében új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja.
Az ellenzéki párt azt közölte az MTI-vel, hogy értékelésük szerintOrbán Viktornemet mondott a szabadságra, a piacgazdaságra, a civil társadalom önszerveződésére és értékeire. „Megtagadta mindazt, amiért egykoron harcba szállt és politikai szerepet vállalt, megtagadta egykori önmagát” – fogalmaztak.
Bírálták egyebek mellett azt, hogy a kormány sok ezer embert tett munkanélkülivé, magára hagyta az elesetteket, állami kézbe vette a közintézményeket és megfosztotta az embereket a magánnyugdíjuktól.
Azt írták:Orbán Viktorhivatalosan is bejelentette, hogy „vége hazánkban a demokráciának”, azt a munkaalapú állam váltja fel. „Egyértelművé tette: vagy ő vagy mi, szabadságszerető emberek.” Hozzátették: ebből nem kérnek, Magyarországnak szabadság, függetlenség, piacgazdaság kell, mert csak így lesz helyünk az Európai Unióban.
Tóbiás: szélesebb, erősebb demokráciára van szükség
(16:12) Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József közölte: a mostaninál szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség.
Az ellenzéki pártelnök szombaton az MTI-nek nyilatkozva úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből.
Tóbiás József azt mondta, hogy közjogilag még van az országnak miniszterelnöke és kormánya, de az értékeket tekintve nemcsak a szocialistákkal szakított a kormányfő ezzel a beszédével, hanem a liberálisokkal, a konzervatívokkal és mindenki mással, aki a demokrácia értékrendszerében keresi a megoldásokat.
A szocialista politikus hangsúlyozta: olyan országra van szükség, ahol a szabadság átélhető élménnyé válik, legyen szó a vélemények vagy a civilek szabadságáról, vagy az állampolgár munkahelyről, megélhetésről való döntésének szabadságáról.
A DK szerint Orbán Viktor a fasiszta államszervezést tartja példának
(16:33) A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi beszédében lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben „egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés” a követendő példa.
Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton, a fővárosi Szabadság-szobor lábánál tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök „sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló”.
A DK szerint agyrém, hogy Orbán Viktor Magyarország számára többek között Oroszországot és Kínát állította követendő példának, „mert azok hatékonyan szervezik meg az államukat”. Hozzáfűzte: Kína nemzeti jövedelme a fele, Oroszországé pedig a nyolcada az Európai Unió nemzeti jövedelmének, ezen országok szociális ellátórendszerének, nyugdíj-rendszerének és családtámogatási rendszerének teljesítménye lényegesen elmarad a holland, a dán, a brit, a finn, a norvég vagy a német ellátórendszerétől.
Kerék-Bárczy Szabolcs bírálta, hogy a kormányfő szerint „a szabadságjogok terjesztése nem jelenthet prioritást egy demokráciában”.
A DK ezért azon az állásponton van, hogy Magyarországon ébernek kell lennie minden demokratának, fel kell készülnie a társadalmi, állampolgári ellenállásra. Úgy folytatta: bármi megtörténhet, hiszen a magyar miniszterelnök „készen áll arra, hogy lángra lobbantsa nemcsak Magyarországot, hanem Közép-Európát és az egész demokratikus Nyugatot”.

