Orbán utolsó költségvetése

A kormány eddigi gyakorlatából világosan látszik: a büdzsé kizárólag arra való, hogy legyen mit megszavaznia a kormánypárti szavazógépnek év végén. Ők maguk se veszik komolyan, és agyonmódosítják a következő év során. Most is így tervezi a Fidesz. Abban reménykedik, hogy a választásig állva marad ez a pénzügyi kártyavár. A problémák pedig majd szakadjanak a demokratikus erők kormányának nyakába. Tartalék alig van a költségvetésben, és tudjuk, hogy az Orbán vereség esetén az utolsó pillanatban kiszór minden pénzt a haveroknak. Így szokta, ez a stílusa.  

Az Orbán-rendszer mindig csak álmodozik a komoly növekedésről. Hol vannak már azok az idők, amikor az ellenzéki Fidesz növekedésközpontú gazdaságpolitikáról szónokolt? És hol vannak azok az idők, amikor Matolcsy György 5 százalékos növekedést jósolt ennek a ciklusnak a végére? Most a 2 százalékos gazdasági növekedés is csak vágyakozásnak tekinthető. Költségvetést alapozni erre a vágyakozásra: felelőtlenség.

A költségvetési tervezet kiindulópontja továbbra is a teljesen elhibázott adórendszer, amely igazságtalan újraelosztást valósít meg: a gazdagokat jutalmazza, a szegényeket bünteti, a vállalkozásokat tönkreteszi. Ezen alapvetően változtatni fogunk a kormányváltást követően.

A rossz szerkezet következménye például, hogy legalább 80 milliárd hiányzik az önkormányzati rendszerből. Egyes számítások szerint a hiányzó összeg akár 150 milliárdra is rúghat. Ennek a feladatellátás minősége látja majd kárát, mi több a feladatellátás maga is veszélybe kerülhet.

Nincs fedezete az egészségügyi béremelés megígért és égetően szükséges folytatásának. A gyógyszertámogatás nem növekszik, miként a rokkantsági és rehabilitációs ellátásokra sem szán többet a mostaninál a kormány. A nyugdíjak reálértékét egy kormányzati tervezet egészen 2017-ig befagyasztaná.   

Pedig pénz van – csak másra. A teljesen elhibázott hit- és erkölcstan-oktatásra 3,5 milliárdot forintot költene el a Fidesz. Mi ezt a pénzt a gyermekéhezés megszüntetését célzó program elindítására fogjuk fordítani.

Több mint 10 milliárd forinttal többet fordítana a költségvetés a GYED-re, ami első ránézésre akár jó is lehetne. Csakhogy ez azt jelenti, Orbánék megint a legjobban kereső szülőket támogatják fokozottabban. A szegény és kevésbé tehetős családok gyerekei után járó ellátások változatlanok maradnak. Ugyanez a helyzet az adókedvezmény járulékokra való kiterjesztésével. Valamivel többen tudják majd igénybe venni, de ezzel a szisztéma alapvető igazságtalanságát csak igen kis mértékben ellensúlyozzák.

Ezt a logikát látjuk a tranzakciós illeték kapcsán is. Orbán a mellét veri, hogy havi két készpénzfelvétel adómentes lesz. Na de mégis ki volt az, aki ezt az ostoba adót egyáltalán kitalálta és bevezette?! Ő maga!

Általában is igaz az egész választási költségvetésre, hogy csupán egy töredékét adja vissza annak, amit Orbán eddig elvett. Míg az elmúlt években egy átlagos család 100 ezer forintot vesztett a kormány intézkedései miatt, addig a rezsicsökkentéssel és mindennel együtt most legfeljebb 20-30 ezer forintot kap vissza. Olyan veszteségekért kompenzálja részlegesen a kormány az embereket, amelyeket ő maga okozott! A kárpótlás pedig csak féloldalas.

Bezzeg a stadionépítés ezerrel dübörög! Természetesen szükség lehet időnként új létesítményekre és a meglévők felújítására. De az mégiscsak abszurd, hogy a költségvetés összes fejlesztési forrásának majdnem a fele stadionépítésre megy el! Hazudik Orbán, amikor azt mondja: a stadionok az embereknek épülnek. Még csak nem is az a magyarázat, hogy a foci Orbán hobbija. A lényeg, hogy Orbán emberei azok, akik a hatalmas beruházásokat lefölözik. Erről szól az egész. A központi költségvetést ennek a szolgálatába állították.

A 2014-es büdzsé tehát két célt szolgált: folytatni a közpénzek fideszes zsebekbe töltését és mindezt elfedni néhány átmeneti hangulatjavító intézkedéssel.

Meg fogjuk akadályozni, hogy az emberek bedőljenek ennek. Jövőre egy dolog dől majd meg: az Orbán-rendszer, amelynek ez az utolsó költségvetése.

DK: a jövő évi költségvetés Orbán Viktor rögeszméinek a büdzséje

(MTI, 12:45) A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány által a héten benyújtott 2014-es költségvetés „Orbán Viktor rögeszméinek a költségvetése” – nyilatkozta az ellenzéki párt alelnöke az MTI-nek vasárnap.

Bauer Tamás szerint az első rögeszme a foci, hiszen messze a legjelentősebb állami beruházási tétel a jövő évi költségvetésben a stadionépítés. Hangsúlyozta: „ennyire gyenge labdarúgásért ennyi pénzt kiadni közpénzből”, ehhez valóban rögeszme kell. A második az államosítási rögeszme a DK szerint, hiszen a kormány negyedik éve arra költi az adófizetők pénzét, hogy vállalatokat és tőkerészesedéseket vásárol fel drágán, veszteséggel, holott semmilyen racionális gazdasági érdek ezek mellett nem szól. A harmadik Bauer Tamás szerint a bezárkózás, elkülönülés rögeszméje, amit a miniszterelnök úgy fogalmaz meg: az ország a saját lábára áll. A DK-s politikus úgy véli: a tervezett 2,9 százalékos költségvetési hiány irreális és tarthatatlan, ráadásul magasabb, mint a baloldali kormányok által 2010-re elért 4 százalék, hiszen abban még benne volt a magánnyugdíjpénztárak állami finanszírozása miatti 1,4 százalék.
    

Hangsúlyozta: a rögeszmék mellett ugyanakkor a kormány az ígért két nagy fordulatban – a növekedés beindítása, az államadósság csökkentése – megbukott. A jövő évi büdzsé egy „bukott gazdaságpolitika utolsó költségvetése, amely ráadásul feléli a jövőt” – fogalmazott Bauer Tamás, aki szerint a büdzsé nem lesz tartható, és a választásokat követően alapjaiban kell majd módosítani.