Orbán Viktor nem tárgyal a civilekkel

A szociális kerekasztal március 3-i budapesti tanácskozásán fogadták el a dokumetumot, egyúttal megbízták Róna Péter nemzetközi hírű pénzügyi szakembert a küldöttség vezetésével.

Török Kristóf arról is tájékoztatott, hogy az MSZF megkeresését „átküldték a nemzetgazdasági tárcának”. Simó megkérdezte tőle, ki fogadná a delegációt Orbán Viktor helyett, és adott-e a kormányfő utasítást a nemzetgazdasági tárcának a delegáció fogadására. Török nem tudott válaszolni a kérdésre, s – paragrafusokra hivatkozva – csak annyit mondott, hogy az anyagot átküldik az NGM-nek.

A Magyar Szociális Fórum a történtekkel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a kormányfő civilekkel szemben tanúsított elutasító magatartása időben egybeesik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentésével arról, hogy a „devizahitel-probléma megoldhatatlan”. Nem világos – áll az MSZF híranyagában –, hogyan tehet felelős politikus ilyen nyilatkozatot anélkül, hogy előzőleg megismerné a szociális kerekasztal megoldási tervét.

„Bízunk benne, hogy a nemzetgazdasági miniszter nem akar kitérni a Szociális Fórum hitelesekkel egyeztetett megoldási javaslatának megismerése elől, és nem fogja elutasítani a hitelesek megoldási tervét. Mivel így is túl sok időt kellett várni a kormányfő elutasító válaszára, reméljük, hogy a miniszter még e héten válaszolni fog a miniszterelnökségről átküldött civil megkeresésre” – áll az MSZF közleményében.