Ördögkatlan fesztivál – csokidobálással

Ötnapos mulatságra vár a rendezőség „mindenkit, aki normális és aki nem normális, és aki a szívét hozza az Ördögkatlan egyre bővülő emberséges közegébe”. Ezzel a hangzatos szlogennel verbuválják a közönséget az Ördögkatlan térségébe, az összművészeti fesztiválra az esemény szervezői.

Udvaros Dorottya, a mostani fővédnök tavaly „még csak” díszvendég volt, és csupán egyetlen napot töltött a Mégis szép című estjével a rendezvényfolyamon, de az a nap éppen a születésnapjára esett. A művésznő most azt tervezi, hogy több időt szakít a kulturális eseménynek. Nemcsak szereplő, néző is szeretne lenni. De „olyan gazdag a kínálat, olyan sokféle különböző programmal érkeznek a kollégák, hogy az embernek nehéz választania, mit nézzen meg” – mondta újságírók előtt.

Udvaros Dorottya az idén két előadással is részt vesz a programban: a Nemzeti Színház Nyáron, este fél tizenegykor – egy szerelmi gyilkosság története című Marguerite Duras-adaptációjában, illetve az Orlai Produkció Ingmar Bergman-feldolgozásában, az Őszi szonátában is láthatja majd a közönség.

Az idén több olyan program is lesz, amely nem vendégjáték, hanem kifejezetten az Ördögkatlanba készülő előadás. Hallhatjuk Mozart Requiemjét; világpremierként Bartók Concertoját Horváth Csaba Forte társulatával, 12 táncossal Beremenden készítik el. Fotókiállítást rendeznek Húszéves lenne címmel az időközben megszűnt Bárka Színházra emlékezve. A közönséget az Óbudai Danubia Zenekar fiatal zenészeiből álló Mozart-kommandó is szórakoztatja majd: tagjai Mozart-kamaraművek előadásában mérik össze tudásukat. A gyerekeknek interaktív, csokidobálással egybekötött előadáson mutatják be, hogy Mozart még a 21. században is valódi, korszerű sztár.

Visszajáró fellépő a K2 társulata: a színészek az idén villánykövesdi történetekkel készülnek. A tavalyi A nagyharsányi vőlegény, illetve A kisharsányi menyasszony után A villánykövesdi vőfélyt adják elő. A Teatr Osmiego Dnia lengyel társulat pedig utcaszínházi produkcióval lepi meg a nagyérdeműt Bárka címmel.

A nyitóestén Nagyharsányban egy fények-lángok kísérte hatalmas hajó is felvonul. (Heti bérlet: 10 000, napi jegy:3500 Ft.)