Nyikolaj Luganszkij, akinek a zongorajátéka egy pillanat alatt betöltötte a termet tisztasággal, könnyedséggel, eleganciával. Bravúros volt és lendületes. Olyan karmesterrel közösen adta elő Rahmanyinov 1909-ben írt darabját, mint Mihail Pletnyov, aki maga is zongoraművészként mindent tud a műről.
Az utolsó hang után bravózva ünnepelte a közönség.
Ahogy a következő, nem gyakran hallott művet, Szkrjabin szimfóniáját is megszerették. A szokatlan módon hattételes művet 1900-ban mutatták be. Az utolsó tételében a kórus a zeneszerző saját szövegét énekli a művészet dicsőségéről. Ezen az estén a Magyar Rádió Énekkara szólaltatta meg (karigazgató: Somos Csaba) és két ifjú énekesnek, Szvetlana Ignatovicsnak és Makszim Akszenovnak jutott egy rövidke bemutatkozásra alkalom. Szvetlana Ignatovicsot nem ok nélkül választotta az Opernwelt folyóirat 2010-ben Az év utánpótlás-énekesének. Akszenov is ifjonti hévvel énekelt, talán túlságosan is nagy hévvel.
Maga az Orosz Nemzeti Zenekar kiválóan összeszokott együttes, amely 1990 óta lép fel sokfelé a nagyvilágban, egy magánalapítvány biztonságos hátterével és a legkiválóbb karmesterekkel.
