Ünnepélyes díjátadón mutatták be az «Álljon meg egy novellára!» irodalmi pályázat győztes műveit. A három díjazott mellett további 17 sikeres pályázó munkái júliustól Budapest számos pontján busz- és villamosmegállók utasváróiban lesznek olvashatók magyarul és angolul.
Irodalmi versenyt hirdetett a tavasszal a JCDecaux közterületi reklámpiaci vállalata. Az „Álljon meg egy novellára!” című pályázatra érkező művek legjobbjait a cég rendhagyó helyre, busz- és villamosmegállók utasváróiba szánta, hogy a várakozók friss irodalommal üthessék el a várakozással töltött időt.
Az első díjat a piliscsévi Somogyi Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol─magyar tanári szakos hallgatója nyerte el «Katicabogár» című novellájával; ő 300 ezer forintot kapott az elismerés mellé. «Kapcsolás» című írásáért második díjat és 200 ezer forintot nyert Orosz Adél, aki tervezőgrafikusként váltott az irodalomra, már jelent meg kötete. A harmadik helyezett Somogyi Boglárka lett, aki «Néha nem baj, hogy lerombolsz kicsit» című novellájával 100 ezer forintot kapott. Érdekesség, hogy az első és a harmadik helyezett testvérek.
A képen a nyertesek a zsűrielnökkel.
A három győztes novellán túl még 17 írást is megjelentet az utasvárókban a pályázat kiírója. Mind a 20 novelláról angol fordítás is készült, hogy külföldiek is ízelítőt kapjanak a magyar irodalomból.
A pályázatra mintegy 2500 munka érkezett, a legjobb húszat és a nyerteseket a Grecsó Krisztián József Attila-díjas író által elnökölt zsűri választotta ki.