Óvodások minősítették a cukormentes tortákat a diabétesz-világnapon

Jótékonysági tortázást rendezett a diabétesz világnapján az egy Csepp Figyelem Alapítvány a főváros egyik patinás szállodájában, ahová a kispesti Zöld Ágacska Óvoda és a rákospalotai Mozdonyvezető Óvoda cukorbeteg óvodásait hívták meg. Kóstolás után ugyanis ők mondtak véleményt a 2012 óta díjazott öt, és a különdíjat nyert két cukormentes tortáról, amelyet ez alkalommal is az alkotók, cukrászok tálaltak föl látványos körülmények között.

A tortáknak már a neve is kíváncsivá tette a gyerekeket: az almatorta egressel, a ribizlihabos-almás réteges, a csokis kaland, a barackos buborék, az Áfonya hercegnő tortája (valamennyi megkapta az ország cukormentes tortája címet), a málnás tükörtorta és a remetei ribizli torta (a két különdíjas), amelyet a „felelős cukrászat” jegyében a Zila Kávéház, a Nándori, a Horváth, a Tortavár, a Suhajda, a Frer cukrászda mesterei készítettek.

A kislányok és kisfiúk lelkesen kóstolgattak, szépnek és jónak tartották, pontozták is a tortákat, melyeket aztán a meghívott, nem cukorbeteg vendégek is megkóstolhattak. Bár elsőre tán szokatlan volt, de mi, a krónikások is finomnak, könnyűnek minősítettük valamennyit –, és ha nem tudjuk, hogy cukor nélkül készültek, tán észre sem vettük volna.

A kóstolás előtt hallhattunk arról, hogy a mai diabétesz-világnappal itthon megkezdődik az Egy Csepp Figyelem Alapítvány jótékonysági eseménysorozata. November ugyanis hazánkban a diabétesz hónapja.

Magyarországon orvosi vizsgálat eredményeképpen 772 ezer diabéteszes él, ám vélhetően legalább még egyszer ennyien vannak, akik nem tudnak a cukorbetegségükről. Hihetetlennek tetszik, ám igaz, hogy 2001 óta 70%-kal nőtt az ismert cukorbetegek száma hazánkban.

Erős Antónia.November 14-e a nemzetközi diabétesz világnapot. Ezen a napon született Frederick Banting, akinek Charles Besttel közös gondolata vezetett az inzulin felfedezéséhez 1922-ben. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a cukorbetegség megelőzéséért és korai felismeréséért küzdő, nonprofit szervezet két héten át a világnaphoz kapcsolódóan szervezi programjait. Erős Antónia, az alapítvány kezdeményezője bejelentette, hogy máris megkezdődött a „Magyarország cukormentes tortája, 2017”-verseny is, melyre jövő január 31-ig nevezhetnek a cukrászok

A már hagyományos Cseppont-patikahetek az idén két hétig tartanak. Ez idő alatt az alapítvány jelvényével ellátott gyógyszertárakban jelképes összegért vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérést tartanak, és nagy  cukorszintmérő eszköz- és tesztcsík-árkedvezménnyel is várják az érintetteket, érdeklődőket. Két héten át az ország öt Synexus klinikáján ingyenes vércukor-, koleszterin- és triglicerinszint-ellenőrzésre jelentkezhet bárki. A cél a diabétesz és más krónikus betegségek megelőzése, korai felismerése és tanácsadás.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 27-én rendezi a budapesti BOK (előző nevén SYMA) -csarnokban az ingyenes családi egészségnapját, az egy csepp világnapot, amikor az ingyenes szűrések mellett gyerekprogramok, kóstolók is lesznek, sőt zenés színpadi műsor is. A műsort Erős Antónia, Pataki Zita, Barabás Éva, Szellő István és D. Tóth András vezeti, ők tartják a nyereménysorsolásokat is: a fődíj a kétszemélyes nyugat-krétai nyaralás az IBUSZ felajánlásából. A hagyományos diabétesz-séta délután háromkor indul Erős Antónia vezetésével, melynek célja az, hogy felhívják a sport, a mozgás szerepére a figyelmet a diabétesz megelőzésben.