A hazafiasság mázát lemosók már a nevezésen is csodálkoztak. Miből származott önbizalmunk? Miért hittük, hogy házigazdák lehetünk? Ki gondolhatta komolyan a vendégszeretetünket, hogy vonzók lehetünk a külföldieknek? Ahol szöges kerítés a fogadóbizottság, doppingvétség a demokrácia, szitokszó a civil, és ígéret a közbiztonság, ott az öt karika is inkább bilincs, mint meghívó.
Nem az ellenzék árulása, nem a Momentum feltűnése az álomgyilkos, maga az álom volt halálos. Az ésszerűséget temette, kerül, amibe kerül, hirdette. Az olimpiát szekérnek szánták, az ösztönzést ostorcsapásoknak. Húzza a nemzet!
A világ látta, hogy a kezdetben még nyitott, barátságos ország bezárkózik. Megváltozik. Új barátokra lel, a plakátok nyelvén beszél, a maga módján értelmezi a hűséget, a tisztességet. Korábban az uniós tagságot kívánta, később az olimpiát. Az előbbit megkapta, kifacsarta. A hasznot elvette, a gondot nem kérte. A barát mára ellenség, mert ha nekünk ellenség kell, akkor nem hallgathatunk a szívünkre.
Az olimpia örülhet, megmenekült.
Nincs többé dolga a mindenkivel összevesző, a fél világot kioktató külügyesekkel, a letelepedési kötvényekkel, vízumokkal kufárkodó attasékkal, a strandon a farkukat mutogató konzulokkal, a rendszer diplomatáival. Az unortodox gazdasággal, a közpénzes bűvészekkel, a csillogó papírba csomagolt nyomorral. Elhagyhatók. Az olimpiának, egy más helyszínen, továbbra is Hosszú Katinka jelentheti Magyarországot, és nem Rogán Cecilia. Egy más helyszínen, hiába indulna, nem Mészáros Lőrinc lenne a nyerő ember. Egy más helyszínen már a mieinkért, és nem Farkas Flóriánért kellene szurkolni.
Most még nem tudjuk hova kerül 2024-ben az olimpia. Sportnemzet vagyunk, szeretjük. Megérdemel egy jó helyet!
