Szász Csongor szerb–magyar állampolgár 33 évvel ezelőtt született a vajdasági Csantavéren, Budapesten és Pécsett folytatott filmes tanulmányokat, aztán televízióknál helyezkedett el, rendezője és operatőre volt rövid- és dokumentumfilmeknek, majd 2008-ban Matuska címmel leforgatta egykori hírhedt földijéről az első nagyobb lélegzetű, 70 perces munkáját. Ezt követően ismét visszatért szülőföldjére, hogy alkotócsoportjával elkészítse és most bemutathassa a vajdasági pálinkafőzés és -fogyasztás kulisszatitkait feltáró, 65 perces dokumentum-játékfilmjét.
A házi pálinkafőzésnek a Vajdaságban, Észak-Bácskában olyan múltja és jelene van, hogy az már szinte etnográfiailag gyűjthető néphagyomány. A targyi (ez a pálinka vajdasági elnevezése) itt olyan kultusszal bír, hogy Csantavéren például szinte minden háznál ott vannak a szükséges berendezések, az emberek pedig virtust csinálnak abból, kinek jobb a párlata, amit szorgalmasan meg-megkóstolnak naponta többször is, mértékkel: reggel, délben, este, de az is előfordul, hogy valaki közben is, ha például betér a kocsmába, vagy vendéget fogad. Az irodalomba is bevonult az élet-sűrítménynek, élet-kivonatnak tartott vajdasági extractum vitalis. A film is felhasznál egyfelől Csáth Géza-idézeteket, másfelől szellemében erősen támaszkodik Bozsik Péter csantavéri író, költő „A pálinka dicsérete” című művére, amit szerzője nem is igen titkoltan a pálinkát lenéző Hamvas Béla: „A bor filozófiája” című munkájának ellenében írt meg hasonló elragadtatással. Ennek első írása a Pálinkaenciklopédia címet viseli, amelyben a szerző ábécérendben tárgyal bizonyos, a pálinkához kapcsolódó fogalmat. A tudományosnak tetsző értekezésből megtudjuk, ami a filmben is elhangzik, amely szerint „az őszibarack a pálinkák királynője, a sárgabarack a hercegnő, a birs királylány, a bodza KIRÁLY, az eper a férfiak itala, a körte herceg – némi hermafrodita beütéssel, a szilva köznemes, a cukor pedig a pálinkák szégyene.”
Jó pálinka csak jó gyümölcsből főzhető, s az igazi aromáját nem a lenyeléskor, hanem a visszaböffenéskor lehet megérezni, de ha kakaíze van, akkor azt kakából főzték – tanulom a filmből a népi bölcsességet. Egyébként a film akár pálinkafőzési tanfolyamnak is elmehetne, mert megtudjuk, hogy a párlat elejét meg a végét inkább kidobják, mert a közepe az igazi fokban, meg íz-harmóniában is. Meg az is a lecke része, hogy „az alkohol olyan víz, amely lángra lobbantja a nyelvet; direkt tápláléka testnek és léleknek, valamint melegséget okoz a mellkasban, még ha idegesíti is a májat.”
Azért a film nem csupán pozitívumokat mutat fel, mert a Pécsről a Délvidékre érkező „főhős”, mondjuk ki, szinte ki sem józanodik, úgy árnyalja a magyarországi és a bácskai kultúrkör hasonlóságait és különbözőségeit. Bár az ottani pálinkafőző mesterek is megisszák a magukét, a hazai átlag 50 literrel szemben ott150 literis elfogy évente a családban. A film rokonszenvvel láttatja őket, meg akarja, és meg is tudja szerettetni a sorstárs földijeit. Ettől függetlenül a cefrekészítéstől a főzés fázisain végigmenve, s látva a kétes tisztaságú környezetet, az ember nem biztos, hogy nagyon megkívánja a végeredményt, bár ez a szesz már mindent fertőtlenít is.
Szóval, jól el lehet szórakozni a látottakon és hallottakon akár absztinensen, akár mátósan, bár a vége felé kissé leül a dolog, hiszen többször is elhangzanak lényegében ugyanazok az információk, és a történet nincs hova fejlődjék, hacsak odáig nem, hogy alkoholista főhősünk maga is beáll a munkába segíteni.
A történet kicsit rímel a mai tendenciákra, melyek a kulturált pálinkafogyasztásra (és borivásra) akarják rábeszélni az országot (ami inkább a jó minőségű italok árán, és nem a nép akaratán szokott gellert kapni), de azért a negatív példát is megmutatja, ugyanakkor megismertet egy emberileg rokonszenves délvidéki közösséggel, akiről meg amúgy is sajnálatosan keveset tudunk.
Hogy ne bánjunk mostohán az alkotókkal, a rendező dicséretén túl említsük meg a professzionálisan szép operatőri munkát (Baróti Gábor, Szász Csongor, Gróf István) és fényelést (Hillebrand Péter, Liktor Gergő). A vágás (Szász Csongor, Hillebrand Péter) nekem néhol indokolatlanul kapkodónak tűnt föl, és a sajtóvetítésen tapasztalt hangra is ráfér még az utómunka (Kiss Attila). A dramaturgia (Szilágyi Eszter Anna), ha nem is hibátlan, de jól funkcionál, az irodalmi narrációt a rádióból is ismert hangúBalázs Attilavállalta magára. A főszereplők:Sági Attila, Petkovics Győző, Vékony István, Bálint István, Szedlár Rudolf, Víg Rózsa, Körmös Rudolf, Balassa Ferenc amatőrök, akiknek leginkább a maguk karakterét kell hitelesen hozni, az pedig a rendezőt dicséri, hogy nem hallani eltérést a saját és a szájukba adott mondatok között.
Bár a filmet nagy valószínűséggel a mozihálózati forgalmazásban nem fogjuk megtalálni, a televíziókban, filmszemléken, klubvetítéseken érdemes rá beülni, akárcsak a bevezetőben említett 14-i vetítésére.
A kedvcsináló előzetest az érdeklődők az alábbi linkeken tekinthetik meg: http://www.youtube.com/watch?v=1psHpd5o8zA&feature=plcp és http://www.facebook.com/Palinkafilm?ref=hl
Végezetül még néhány átkölcsönzött gondolat a témához: „Az esszencia szó valaminek a lényegét, valaminek a velejét jelenti. De azt tudod-e, mi a lényege a gyümölcsnek? Én a pálinkára gondolok. A pálinka a gyümölcsnek, a föld, a víz, a nap és a levegő édes gyümölcsének a lelke. Csak az tudja, miről beszélek, aki a szájához emelt már egy kupica bodzapálinkát, beleszagolt, és a következő pillanatban egy kevéske időre a mennyország lakója lett. Fogalmat eme itóka természetéről az alkothat igazán, aki késő este, vagy éhomra, ebéd előtt, fölhörpintett már egy fityókányit. Az az ember birtokosa a legmélyebb tudásnak, az tudja, mi az agynak a vér, jóginak a transz, költőnek az ihlet.”
