Palkovics győri panelje = budavári lakás

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter még a tavaly őszi önkormányzati választások után azt nyilatkozta, hogy szívesen nyilvánosságra hozza a budavári önkormányzattól bérelt lakásának szerződését, és kész az ingatlanért magasabb bérleti díjat is fizetni. (A nyitó képen: győri, Cuha utcai részlet; foto: Google StreetView)

A hvg.hu kikérte nemcsak a bérleti szerződését, hanem az általa lakott önkormányzati ingatlan minden más, közérdekű adatát. Miután a 24.hu 2019 tavaszán beszámolt arról, hogy a miniszter is olcsón bérel lakást a budai várban, Palkovics László azt mondta, hogy egy lakáscserének köszönhetően azért költözött ide még 2013-ban, mert régóta ott élnek az anyósáék, és feleségének fontos a szülők segítsége.

Az iratbetekintésnek köszönhetően kiderült a lakbér pontos összege: Palkovics 2013. június 1-től kezdve határozatlan ideig 40 824 forintot fizet a bérletért. A hvg.hu a frissen kikért dokumentumok alapján azt írja, hogy a politikus valóban lakáscserés megoldással jutott a Halászbástyától alig 200 méterre fekvő, önkormányzati tulajdonú műemlék ingatlanhoz, azonban az iratokban több az ellentmondás, néhol pedig életszerűtlen az ügylet. A miniszter lakcímeként több hivatalos iratban is egy szintén a budai várban található, Úri utcai cím szerepelt.

A budai Táncsics utcáról készült kép forrása: Napi Budapest Blog

Ez a jelenlegi, Táncsics utcai bérlakásától alig 500 méterre, sétatávolságra található, ugyanabban az utcában, mint ahol Bayer Zsolt kormányoldali publicista is lakást szerzett.

Ebből pedig úgy tűnik ki, mintha az akkor még „egyetemi tanár, akadémikus”-ként dolgozó Palkovics Lászlónak már akkor is ott volt a hivatalos, bejelentett lakcíme, amikor az önkormányzati tulajdon bérlését intézte.

Az egyik hivatalos formanyomtatványban az Úri utcai lakásról azt írta, hogy ott szívességi alapon lakik.

Az iratokból az is kiderült, hogy a politikus a 63 négyzetméteres műemlék lakás bérleti jogáért egy győri lakótelepen található, távfűtéses panellakás bérleti jogát cserélte el az önkormányzati bérleményre.

A majdnem ugyanakkora, 67 négyzetméteres, Cuha utcai lakás Győr nem éppen frekventált, Marcalváros 1-nek nevezett részén található. A portál megtalálta azt az iratot is, amelyben a politikussal csereszerződést kötő, 60 év körüli házaspár is úgy nyilatkozott, a Táncsics utcai önkormányzati bérlakásuknak a határozatlan időre szóló, vagyis a határidő nélkül érvényes bérleti jogát „arányosnak” tartják a győri panellakás bérleti lehetőségével.

Az évtizedek óta a Várban élt család ezt az önkormányzatnál azzal indokolta, hogy velük élő lányuk második gyermekével várandós, így szűkössé vált számukra a 63 négyzetméteres bérlemény, de azt nem részletezték, miért pont Győrbe, az alig nagyobb, viszont 2 plusz 2 félszobás lakásba költöznének. A két lakás bérletét annyira egyenrangúnak nevezték, hogy leszögezték, a cserén kívül más követelésük egymással szemben nincs.

Egy külön nyilatkozatban még azt is „visszavonhatatlanul” tudomásul vették, hogy a győri lakásban ők egy „magánbérleti szerződést” kapnak, ami „nem tartalmaz olyan jogi garanciákat, mint az önkormányzati bérleti szerződés”.

A várbéli Táncsics utcában bérlakást szerző budavári fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás 2013 áprilisában a tulajdonos önkormányzat nevében rábólintott a lakáscsere-szerződésükre, ezzel „határozatlan időre bérbe adva” Palkovicsnak az ingatlant.

(Az írás elsőként itt jelent meg.)