Az idei fővárosi estek aktív résztvevője aKovács Gábor MűvészetiAlapítvány (KOGART), élén annak kuratóriumi elnökével, Fertőszögi Péterrel, aki szerint „…a zene és a képzőművészet – mint mindig – manapság is kiegészíti egymást. E kettőt együtt, egymás segítségével szeretnénk közelebb vinni a közönséghez”. A közös gondolat a Gesamtkunst részének tekinthető. Bogányi Tibor, aki harmadik éve a zenekar vezető karmestere újságírók előtt elmondta: az együttműködés keretében koncertenként a Kogart birtokából származó egy-egy kép látható majd a Művészetek Palotájában. Közülük az egyiket a zenekar felkérésére Zászkaliczky Ágnes festőművész készíti el. Egy éve működik együtt a Pannon a Fidelióval, amelynek vezetője, Zsoldos Dávid az előadásokhoz fűződő kritikai pályázatot hirdetett.

„A fővárosi zeneértő közönség kötelez” – jegyezte meg Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója. Együttese nemzetközi hírű, a hazai zenei élet élvonalbeli művészeivel dolgozik, valamint előadóművészek és zeneszerzők köréből keres partnereket, hogy kiváló előadásokkal kápráztassa el a közönséget. A novembertől jövő év májusáig tartó sorozatban fellépő hírességek: Vígh Andrea hárfa-, Fenyő László gordonka-, Baráti Kristóf hegedű-, Várjon Dénes zongora- és Várdai István gordonkaművész. Újdonság a zenekar életében az új rezidens szólista, Bogányi Gergely jelenléte, akinek zongorajátékát a testvére, Bogányi Tibor vezető karmester dirigálja. Jövő március 7-én a svéd Ola Rudner is feláll a karmesteri pódiumra.
Az évadnyitó koncert november 15-én a MÜPÁ-ban talán a legkülönlegesebb a sorban. Akkor lesz Gyöngyösi Levente Sinfonia concertante című művének ősbemutatója. Gyöngyösi a fiatal komponista-nemzedék kiemelkedő képviselője, rangos díjak tulajdonosa és tavaly óta a PFZ rezidens zeneszerzője. Jelen művét a zenekar felkérésére és a 30. jubileumát ünneplő Amadinda Ütőegyüttes számára írta.
Rácz Zoltán, a világhírű ütőegyüttes vezetője megjegyezte, hogy „kortárs zenén kívül nem létezik más, minden zenei művet vagy most írnak, vagy most játszanak”.
Az évadnyitó második műsorszáma Sztravinszkij most százéves műve, a zenetörténeti mérföldkőnek számító Tavaszi áldozat lesz.
Az évad további műsorán a zenekar tiszteleg a 150 éve született Richard Strauss emléke előtt is Don Quijote című művének előadásával.
A zenekar Pécsett, a Kodály Központban is várja közönségét Pannonicum sorozatával szombatonként este hat órától, fellépKocsis Zoltán, Rost Andrea és Kobajasi Kenicsiró.
A pécsi együttes az idén a hazai helyszíneken kívül külföldön is turnézik kortárs zeneszerzők műveivel. Novemberben a VII. őszi normandiai fesztivál meghívásának tesz eleget, utána 13 hangversenyt ad Európa legjobb koncerttermeiben: Lipcsében, Luzernben, Hamburgban, Zürichben, Genfben. A turné koronájaként a Berlini Filhamonikusok otthonában, a Philharmonie Berlin 2600 személyes, impozáns nagytermében áll a közönség elé.
A Pannon Filharmonikusok új évadát a következő számok jellemzik: 87 hangverseny, 10 világhírű koncertterem, 66 zeneszerző 111 zeneműve és 21 dirigens. Az együttes azzal dicsekedhet, hogy közönségének négyötöde bérletes.
Kép: Dobó László

