A magyarok többsége nem mondana le a fizetése egy részéről, még akkor sem, ha így megőrizhetné a munkáját – derül ki a Randstad Workmonitor 2012 tavaszi adataiból. Hazánkban a megkérdezetteknek mindössze 27 százaléka vállalna anyagi áldozatot azért, hogy a munkahelye elkerülje a létszámcsökkentést, de a fizetésének mérséklését abban az esetben is csak 36 százalék fogadná el, ha ezzel a saját állását mentené meg.
A kutatás vizsgálta, hogy az áldozatvállalási hajlandóság összefügg-e a gazdasági helyzettel. Azokban az országokban, ahol több munkavállaló szerint nehezedik pénzügyi nyomás a munkáltatójára, a megkérdezettek általában nagyobb arányban vállalnák a fizetéscsökkentést is: a görögök 55, aspanyolok 62 százaléka mentené meg akár ilyen áron a munkahelyét. „A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű, hiszen Magyarországon is a dolgozók 67 százaléka számolt be a munkáltatójára nehezedő gazdasági terhekről, mégsem vennék ki a részünket az állások megmentéséért tett erőfeszítésekből” – magyarázta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
„A gazdasági helyzet mellett az is meghatározó, hogy milyen hatással lenne a fizetés csökkenése a munkavállalók megélhetésére, ezért az eredményeket összevetettük az egy személyre jutó GDP-vel” – mondta Baja Sándor. Azokban az országokban volt a legmagasabb az áldozatvállalási hajlandóság, ahol a gazdasági nyomás ellenére még viszonylag magas az életszínvonal, például Spanyol-, Olasz- vagy Görögországban. Németországban csak a résztvevők 27 százaléka számolt be ugyan pénzügyi nehézségekről, az egy főre jutó GDP ugyanakkor az uniós átlag 118 százaléka, ezzel összhangban viszonylag sok munkavállaló (45 százalék) mondana le a fizetése egy részéről. A magyar adatok leginkább a szlovák eredményekkel csengenek össze, a hasonló életszínvonalon élő lengyeleknél azonban már 45 százalék vállalná a fizetéscsökkenést az állása megtartásáért.
„A fizetések átmeneti, kismértékű csökkentésével a munkaadók könnyebben leküzdhetnék ugyan a pénzügyi nehézségeket, de úgy látszik, a magyar alkalmazottak nagy része nem tudná elviselni ezt a terhet. Más megoldásokat kell találnunk, még mielőtt elkezdődik egy ördögi kör” – összegezte a felmérés eredményeit a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.