A világ legértéktelenebb pénze viszont magyar „találmány”: a második világháború utáni állami szegénység, a mások által fölül nem múlt magyar infláció terméke volt. Az elképesztő méretű pénzromlás 1945 nyarán kezdett fölgyorsulni, ezer, tízezer, százezer pengős címletekkel kezdődött, majd milliós, tízmilliós, százmilliós és további kimondhatatlan számokkal jelzett címletek árasztották el az országot. Emlékszem, amikor apám megkapta a fizetését a romhalmazzá bombázott gyárban, lóhalálában rohant ki a portán át, ahol már vártuk, és futottunk az első boltba, hogy egy kis kenyeret, olajat, melaszt vehessünk. Sokszor csak a kevésnél kevesebbre tellett, mert mire az első vegyeskereskedésbe értünk és kivártuk a sorunkat, a táskányi papírpénz értéke a negyedére, harmadára zuhant. Ezért is örültünk, ha időnként természetben fizetett a gyár: pár kiló liszttel, kevéske zsírral is megelégedett 1946 elejétől a dolgozó…
Most sikerült csak megtudnom a Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Múzeum frissen megjelent közös „történelemkönyvéből” (Pallos Lajos–Torbágyi Melinda–Tóth Csaba: A magyar pénz története / A kezdetektől napjainkig), hogy az 1926-tól 1946. július 31-ig élt pengőrendszer utolsó pillanatában – vásárlóerő tekintetében – egy eredeti aranypengő 1 quintillió, azaz 1030 inflációs pengőnek felelt meg.
A ma is nemzeti valuta, az akkor megváltó forint (és persze a fillér is!) 1946. augusztus 1-jén jelent meg. Azon a napon 1 forint 400 ezer quadrillió (4×1029) pengőnek felelt meg, és1 kiló színaranyért – akinek volt (és már akkor is volt!) – 13 200 forintot kértek. Arra emlékszem, hogy az első időkben képtelenek voltunk tíz forintot elkölteni a piacon a hétvégi vásárláskor… Kíváncsi lennék, vajon mennyi a váltószám az 1946. augusztusi és a mai, a 66 esztendővel későbbi forint között?
Az ám, tudja-e, kedves Olvasó, hogy honnan ered a forint neve? A latin florentinus, azaz firenzei szóból; a forintot a 13., 14. században florintként emlegették. Firenze 1252-ben veretett először aranypénzt, ennek magyar megfelelője volt a KárolyRóbert királyáltal 1325-ben kibocsátott aranyforint, amelyre Keresztelő Szent János képét vésték, körirata pedig ezt volt: Karolus rex. Károly királyt utánozván (lám, ebben mégis csak magyar volt az első!) Európa számos uralkodója bevezette az aranyforintot.
Az első aranypénzt egyébként II. Fülöp makedón király verette időszámításunk előtt jó három és fél századdal. Ám őt is megelőzte a kis-ázsiai Lüdia az i.e. 7. században; a világ legrégebbi (fennmaradt) pénzérméi az ugyancsak lüdiai Krőzus (azaz: Kroiszosz) király nevéhez fűződnek; az egységes alakú és méretű pénzérmék időszámításunk előtti 560 körül készülhettek.
Mielőtt nagyon belefeledkeznénk a pénz nemzetközi történetébe, térjünk vissza a Kossuth Kiadó és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiadványához, amely talán minden eddiginél részletesebben és közérhetőbben taglalja a magyar pénz történetét. A mintegy 170 oldalas, parádés kiállítású, album méretű (tan?)könyv hatszáz, kiváló képpel is igyekszik áttekinthetővé tenni a magyar nemzeti valuták históriáját. Természetesen a magyar államalapítás előtt is használtak már pénzt ezen a tájon.
A Kárpát-medencében egykoron élt népek, kelták, rómaiak, avarok sem üveggyönggyel és kaviccsal, netán aranyröggel kereskedtek. A kelták már jó 2300 esztendővel ezelőtt készítettek pénzérméket ezen a földön. Honfoglaló őseink – saját pénzük nem lévén – az új hazában más népek által használt pénzt használtak. Gyönyörűséges ötvösmunkák voltak aranyból, ezüstből, bronzból, fölbecsülhetetlen kincsei múzeumainknak.
Az első magyar pénzt I.István királyverette: dénárján a királyi hatalmat megtestesítő lándzsa látszik, ugyanúgy, mint a koronázási paláston is. Királyi utódai sorra bocsátották ki a saját pénzeiket, dénárjaikat, és ki gondolná, hogy a késő Árpád-korban még héber betűjeles magyar dénárok is forgalomban voltak…
Aranyforint, ezüstgaras, tallér és még egy sor egyéb pénznem követte az Árpád-házi uralkodók valutáját – felsorolásuk is lehetetlen egy könyvajánlóban, amiben meg sem említtetett, hogy a ma embere mindenekelőtt az egykori éremművészetet csodálja múzeumok, gyűjtemények numizmatikai ritkaságaiban.
A Pallos Lajos–Torbágyi Melinda–Tóth Csaba szerzőhármas szerfölött értékes, szép és szórakoztató, mindenekelőtt számtalan okító információt tartalmazó munkáját, A magyar pénz történetét ezúton is jó szívvel ajánlja a krónikás. Ki-ki akár karácsonyi ajándékként is kézbe vehetné, jól járna vele még akkor is, ha nem találja meg benne a kiskakas gyémánt fél krajcárját.