Pipás Pista híres sorozatgyilkos volt az 1920-as években a Szeged és Szabadka közti, Átokháza környéki tanyavilágban. Az életéről kevés tudható, valamikor 1886 táján született, 1932–33-ban gyilkosságok elkövetéséért elítélték, és egyes források szerint felakasztották, mások szerint Horthy kegyelmével börtönben halt meg 1940-ben. A perben két gyilkosságot sikerült rábizonyítani, de további hét is valószínűleg az ő számlájára írható. A napszámosként erős munkabírású, kocsmázó férfiról csak a kihallgatásakor derült ki, hogy valójában nő: Rieger Pálné, lánynevénFődi Viktória. Nehéz körülmények között nőtt fel, agresszív és alkoholista apja rendszeresen verte, ami bizonyára nyomot hagyott a lelkivilágában. Írni-olvasni sosem tanult meg, kislányként pásztornak adták, akkor szokott rá a pipázásra. Későbbi vallomása szerint gazdája többször megerőszakolta, sőt teherbe is ejtette, ám hogy ne legyen botrány, az akkor 17 éves lányt hozzáadták egy idős özvegyemberhez, Rieger Pálhoz. A férj erőszakos természetű volt, Pipás vélhetően mellette gyűlölte meg végleg a férfiakat (a vallomása szerint a férje után nem volt testi kapcsolata mással). Öröklött kis átokházai tanyáján élt egy félnótás, siketnéma fiúval. Talán nyugodt családi otthonra vágyott, asszonyoknak férfiként időnként partnerül is kínálkozott, de szexuális beállítottságáról lényegében semmi biztosat sem tudni. Abban minden forrás egyetért, hogy minden esetben a feleségeikkel mostohán bánó tanyasi férfiakat ölte meg, tehát mindig volt motiváció, ami elsősorban nem anyagi.
Pipás Pista tehát mai szóhasználattal szólva elsősorban a családon belüli testi és lelki erőszak jogcím nélküli igazságosztója volt, akit olyan asszonyok kerestek meg, akiket a férjük sorozatosan bántalmazott, megalázott, és ezért felbérelték Pipás Pistát, hogy szabadítaná meg őket az uruktól. Pista részben a maga megélte szenvedésekre emlékezve, nem kevésbé a felkínált pénzért fel is vállalta a „munkát”, de magukat a felbujtókat is mindig tettestársaivá tette. Érdekes, hogy később ezek a bűntársai – mert hisz’ az asszonyok egymásnak adták a tippet – egy névtelen levél nyomán épp ők vallottak ellene a hatóságoknál. A megismételt, alaposabb eljárás közben bebizonyosodott, hogy az öngyilkosságnak, véletlen balesetnek hitt halálok mögött bizony, gyilkos rejtőzködik.
Pozsgay Zsolt ezt a krimibe illő Pitaval-történetet dolgozta fel, de nem ténydrámaként, hanem költőileg, csipetnyi szürrealista elemekkel elemelve és megtűzdelve balladisztikus, fikciós, zenés „tanya-westernként”.
Az előadás egy tamburás énekmondó (Fábri Géza) dalával indít, megteremtve a népballadai hangulatot, aki végig jelen van, s ha bárkinek mulatni, dalolni kell szerepe szerint, hát ő kíséri az énekszót, vagy teremt feszültséget hangszerén. Pipás Pista (Szabó Gabi) már a börtönben ül, beengedik hozzá siketnéma társát (Lazók Mátyás), majd rövidesen két csendőr (Barnák László és Szívós László) megkezdi a kihallgatását. Pista nem tagad, de szép komótosan elkezdi mondani a maga történetét, még olyasmiket is feltárva, amiket nem is kellett volna magára vallani.
Először az idős Pampuska Mihály (Ádám Tamás)megölésére béreli fel őt annak fiatal felesége, Máli (Csorba Kata), akivel rosszul bánnak, s aki gyereket szeretne, azt is leginkább Vecsernyés Mihály (Poroszlay Kristóf) nevű szeretőjétől. A vérdíj gazdát cserél, de a bűntettben a siket fiú mellett az asszonynak és Vecsernyésnek is segédkeznie kell. Pista próbálja észhez téríteni a férjet, hogy jobb volna elválni, de az nem hallgat rá. A halálesetről Surding doktor (Flórián Antal) csak azt állapítja meg, hogy öngyilkosság történt akasztás által.
Aztán özv. Pampuskáné Sulák Mihályné Málit (Borsos Beáta) hozza el Pistához, akit a férje a csirkeólba száműzve, s a fiaitól eltiltva tart rossz sorban. Az újabb bűntény elleplezésére Pista olyan növényi főzetet készíttet, amitől a csirkék is megvadulnak, így, amikor Sulák Mihály (Jakab Tamás) sem hajlandó a tisztességes bánásmódra feleségével kapcsolatban, holttestét már úgy találják meg, hogy a csirkék az ólban halálra csipkedték, lelke pedig együtt kvaterkázik Vecsernyés Mihály lelkével.
Már ennyiből is látszik, később pedig még inkább megbizonyosodik a néző arról, hogy Pozsgay egy picit az abszurd felé viszi el a horrorisztikus témát. Talán, hogy a nézőt is felszabadítsa a nyomasztó hangulatból, amelynek egyik fele, hogy valamennyi férfiáldozat Mihály, és valamennyi felbujtó asszony Amál névre hallgat. Ebben sok humor nincs ugyan, de van bőven más, amin nevetni lehet, és ebbe Kovács Frigyes színészijáték-értelmezése is belejátszik. A néző lelki feloldását segíti a sok felhangzó dal és zene is. Kell is, mert a második részben folytatódik a gyilkolászás.
A két megözvegyült asszony harmadiknak egy újabb Málit, Szokál Mihálynét (Danis Lídia) mutatja be Pipás Pistának. Az ő férje (Kedvek Richárd) halálra dolgoztatja Csurma egykori faluszépét, aki 25 éves korára már megroggyant, bajuszos banyává lett, ráadásul a férj az ő csurmai voltával is állandóan megalázza, hogy a csurmaiak lusta, naplopó tolvajok, és mindenképp az emberiség söpredékei, de ő most megmutatja, hogy egy csurmaiból is lehet dolgos nőt faragni! (A figurák megjelenítéséből, a szöveg áthallásaiból egyértelmű a nézőnek, hogy itt bizony a rasszizmus, a kisebbségi és romaellenes indulatok allegóriájának vagyunk tanúi.) A „legszebb” halált, a három asszonnyal való egyidejű szeretkezés általi szívmegállást ez a nagytermészetű férj „érdemli ki” Pipás Pistától, de végül ez a harmadik Mihály is a másik kettő mellé kerül, hogy a túlvilágról szóljanak az itt maradottakhoz.
Aztán megjelenik a szép Börcsök Mihályné (Kéner Gabriella) azt panaszolván, hogy az ő férje rendes, dolgos ember, de elszórja az ő pénzüket, mert túl sokat eszik, meg fürdőbe jár masszíroztatni a testét, tehát tűnjön el az életéből. Ez a Máli asszony félmilliót kínál a gyilkosságért, de amikor Pista visszautasítja, zsarolni kezdi, azt sejtetve, hogy tudja, kit rejt a férfigúnya, és hogy viselője azért menekült el épp Csurmáról, mert megölte a férjét. Pista tehát kénytelen lépni. A gyilkos kompánia elmegy Börcsök Mihály (Kárász Zénó) disznóvágására, esznek, isznak, közben beállítanak a csendőrök is Pityuval, a siketnéma fiúval, aki épp női ruhákat igyekezett elásni. Pista, hogy mentse őt, beismeri, hogy ezúttal Börcsökné az áldozat, akinek a testét azért nem találják, mert Vecsernyés épp imént készített belőle friss hurkát a konyhán.
Idáig jutva egyre inkább érezzük a margóvágóval dobozoló Tót Lajos tűzoltó szellemét átlebegni a drámán.
Aztán, mintegy a keretjáték lezárásaként a börtönben Pipás Pista női mivolta is lelepleződik, megismerjük a sorsát és azt is, hogy a siketnéma Pityu, akitől nem akart megválni, de védelmezett, az ő tulajdon fia. Nagyon szép és szívszorító az a monológ, amelyben fiától búcsúzik azzal vigasztalva őt, hogy az isten is olyan, mint ő: nem hall, nem beszél, csak néz és lát mindent. Ráörökíti fiára szegényes ruházatát és tanítását, és megnyugodott szívvel várja a kivégzését.
Pozsgai darabjának nézői befogadásakor felvetődhet a kérdés: hogyan történhetett ez a nem mindennapi bűncselekmény sorozat? Két háború között vagyunk, a rettentő nyomorban élő, szellemileg elmaradott tanyavilágban, ahol az emberek maradék eszét is elveszi a pálinka, öntudatát és lelkiismeretét pedig eltompítja a világháború és a Tanácsköztársaság idején beléjük kódolt legális ölés elfogadottsága. Pipás Pista nem magányos gyilkos, mert az őt felbérelő asszonyok is bűnrészesek és tettestársak, akik a kezdeti rettegésüket épp úgy legyűrik, mint Vecsernyés, aki egyre jobban belejön, mint kutya az ugatásba, mert megérzi az ölés – megint mai szóhasználattal – adrenalinnövelő izgalmát.
Fülemben megszólal a költő, Radnóti is rettentő rímeléssel: „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt…” Ha nem is pontosan erre vonatkozik a vers, de a háborúból háborúba menetelő menetnek részese az emberélet elértéktelenedése és a gyilkosságok természetessége is.
Kovács Frigyes, a Délvidékről vendégszereplő művész pontosan ráérzett, hogy ezt a drámát „tanya-westernné” kell mesésíteni, legendásítani, hogy a nevetés és a sírás katarzisa eljusson minden nézőhöz.Molnár Zsuzsatér fölé nyúló, hatalmas szemöldökfás díszleteleme és forgószínpada egyszerre hozza be a szinte egyforma tanyák külső és belső képét, amelyben az élő, fölötte az eltávozott kények találkoznak, s amit egyfelől az összetákolt tyúkól, másfelől a börtöncella elemei kereteznek. A rendező ebben a többfunkciós térvilágban nagyon biztos értelmezéssel vezeti szereplőit, kevés, de lényeges kellékkel segítve munkájukat.
A címszerepet alakító Szabó Gabi igencsak megtalálta magában a férfit, mert hiteles és meggyőző a nadrágszerepben, amelyhez hangját járását, gesztusait igazítania kellett. Pipás Pista már hosszú évek óta férfiként él, a környék férfiként ismeri és féli, tehát itt nem lehet női megingás a szerepépítésben. Ez az ember gyűlöli az erőszakot, mégis a legerőszakosabb módon, halállal szerez érvényt az igazságnak, vagy amit ő annak hisz, de előtte minden áldozatának megadja a megtérés esélyét. Ez a feminin humanizmus az egyetlen árulkodó jel arról, hogy az eldurvult külső alatt él még valami a jóból is. Belőle a társadalmi környezet hozta ki a rosszat, pedig jó szeretett volna lenni, és a fiát szeretgetni. Szabó Gabi játéka ezeket a nagyon összetett kis rezdüléseket mind magában rejti, valószínűleg életének egyik legemlékezetesebb szerepét megformálva.
Mellette a már felsorolt szereplőtársak egyformán jó karaktereket építenek fel, ezért csak egy nevet szeretnék még kiemelni, a látott előadáson külön tetszést arató Danis Lídiáét. Erősen karikírozva, mégis szeretettel láttatja a szerepének „csurmaiságát”, én legalább is nem éreztem bántónak a megformálást.
Egyet azonban szóvá tennék az egész társulatra vonatkoztatva. A régi színjátszás jobban ismerte a tájnyelv színeit, akusztikáját. Érdemes lett volna talán a színészek beszédét egyforma tájszólássá összecsiszolni néhány közös fonetikai órán.
Mindettől függetlenül jogos tapsvihar zúgott a Thália Színházban. Szerencsérea MagyarTelevízió ezt az előadást is rögzítette, így megvan rá az esély, hogy a látott élményt a képernyőről ismét felidézhesse, aki részese volt, és részese lehessen, aki nem látta. A Pipás Pistát a Szegedi Nemzeti Színház előadásában nagyon érdemes megnézni.
