„A pop-akadémiával betömjük a Bécs nyújtotta zenei képzésben tátongó lyukat. A kínálatnak ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagynia a fiatalok igényeit. Az akadémiával azokat érjük el, akik a hagyományos zenei képzésen kívüli területeken szereztek magas szintű ismereteket” – magyarázza Christian Oxonitsch, Bécs oktatási ügyekért felelős városi tanácsnoka. A Gasometer B tornyában helyet kapó intézményt a város 1,2 millió euróval támogatja, működtetője a diakónus Johann Sebastian Bach Zenei Iskolája lesz.
Az akadémia az ősszel nyílik meg mintegy 120 tehetséges és elkötelezett diákkal, aki autodidakta módon már elsajátított zenei ismereteket és legalább egy hangszeren játszik. A dzsesszre és popra koncentráló képzés végzősei felkészülten indulhatnak neki zenei karrierjüknek, vagy folytathatják tanulmányaikat a hagyományos zenei oktatást nyújtó intézményekben.
A pop-akadémia 2015-re épül ki teljesen, akkorra 800 feltörekvő zenészpalánta jár majd oda. Az intézményt 120 állóhelyes kis színpaddal és music cube-bal is kibővítik, amelynek hatalmas ablakán keresztül az erre járók is bepillanthatnak az ott zajló próbákba, fellépésekbe.
A pop-akadémia célja, hogy a zenei karrierre vagy a továbbtanulásra való felkészítés mellett más kultúrák zenéjével is megismertesse diákjait, és párbeszéd és kooperáció révén otthont adjon a Bécsben élő közösségek sajátos zenei irányzatainak is. Az akadémiára június 15-ig lehet jelentkezni ezen a címen.